A VII. Kaposvári ASSITEJ Gyerek- és Ifjúsági Színházi Biennálé ünnepélyes megnyitóján négy életműdíjat osztott ki az ASSITEJ Magyar Központjának elnöksége. Az elismeréseket Csukás István, Molnár Piroska, Nánay István és Pogány Judit kapták. Az alábbiakban az ASSITEJ elnökségi tagjainak laudációiból olvashatnak részleteket.
Csukás István köszöntése
(elmondta: Sándor L. István, színikritikus, az ASSITEJ elnökségi tagja, a Biennálé zsűrijének elnöke)
Csukás István Kossuth-díjas író a magyar gyermekkultúra élő klasszikusa. Gyermekkultúrát mondok és nem irodalmat, mert Csukás István művein nemcsak olvasók ezrei, hanem tévénézők százezrei nőttek fel. Nem hiszem, hogy létezik ma Magyarországon olyan ember, aki ne ismerné Csukás István történetit, figuráit, amelyek azóta szinte az írótól független életre keltek, önállósodtak. […] Mert ki ne szeretné Süsüt, aki nem akar sárkányként minden és mindenki ellen hadakozni, inkább lepkét kergetne az árokparton, és barátságot kötne a királyfival, aki éppúgy otthonra vágyik, mint ő. […] hasonlóképp mindenki számára eleven élményt jelentenek Pom Pom meséi is. A többség nyilván csak az animációs filmet ismeri, amelyet Sajdik Ferenc szellemes rajzai tesznek izgalmassá. De izgalmasak maguk a történetek is, amelyek – a groteszk elemeit bőven adagolva – különös képzelt lényekről szólnak, akik akár szét is dúlhatnák a világ rendjét, ha Csukás nem arról akarna mesélni, hogy minden furcsaságnak helye van benne, hogy nem kitaszítani és megsemmisíteni kell, ami különös, hanem megtalálni a helyét és a szerepét, mert ettől a világ is gazdagabbá válik. […] Hosszan lehetne még sorolni a nagyszerű Csukás-figurákat, Mirr-Murr-t, A nagy ho-ho-horgászt, és a többieket […]
Csukás István viszonylag keveset írt a színpad számára (bár az Ágacska szinte állandó repertoárdarabja a gyerekeknek játszó színházaknak), művei annyira vonzóak, hogy újra meg újra színpadi feldolgozások születnek belőlük. Süsü nemcsak filmszereplő, hanem báb- és gyerekelőadások főhőse is. De A téli tücsök meséivel, Pom Pom történeteivel, de más Csukás-művekkel is találkozhatunk bábszínpadokon. De kihez is fordulhatnának a színházak, ha nem egy olyan íróhoz, aki komolyan veszi a gyerekeket.
A magyar irodalom élő klasszikusát köszönti az Assitej Magyar Központja azzal, hogy Csukás István számára életműdíjat ad.
Molnár Piroska köszöntése
(elmondta: Novák János, az ASSITEJ Magyar Központjának elnöke, a Biennálé művészeti vezetője és a Kolibri Színház igazgatója)
Az ASSITEJ Magyar Központ, a VII. Kaposvári ASSITEJ Biennálén Életmű-díjat adományoz Molnár Piroskának, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznőnek, érdemes és kiváló művésznek, Prima Primissima díjasnak, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjának, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárának, a Thália Színház tagjának.
Mint az díjainak felsorolásából is látszik, Molnár Piroska a szakma és a közönség által egyaránt elismert és szeretett művész, egyike a legnagyobbaknak Magyarországon. Kaposváron a Csiky Gergely Színház színpadán számtalan szerepben találkozhatott vele a város apraja nagyja az elmúlt évtizedekben. Bár legnagyobb sikereit nem gyerekdarabokban szerezte, mégis pályáját keretezik azok a gyerekelőadások, melyekben jelszava lehetett volna a sokat idézett mondat: „a gyerekeknek ugyanúgy kell játszani, mint a felnőtteknek, csak még jobban!” Ez a szemlélet jellemezte a kaposvári éveket is, hiszen ebben a színházban vannak a legrégebbi hagyományai annak, hogy a színházvezetés egyenrangúan fontosnak tekinti a gyerekelőadásokat a felnőtteknek szánt produkciókkal.
[…] Külön fejezet gyerekszínházi munkásságában a Bors néni címszerepe, amit 1994 óta játszik a Kolibri Színházban. Idén decemberben lesz húsz éve annak, hogy jócskán túl a 300. előadáson, folyamatosan műsoron van színházunkban ez az előadás. […] Ha a Bors néniről és Molnár Piroskáról beszélek, nem tagadhatom el a személyes érintettségem. Szerzőként, közreműködőként is fontos, de életem elmúlt évtizedeinek fordulataihoz is szorosan kapcsolódik a Bors néni előadások története. A darabot a címszereplő iránti szeretet és rajongás élteti. […] Magunkkal visszük a hétköznapokba is a mosolyát, játékos kedvét, szeretetét. Megtiszteltetés számomra, hogy elsőként én gratulálhatok neki, az ASSITEJ Magyar Központ Életmű-díjához!
Nánay István köszöntése
(elmondta: Sándor L. István, színikritikus, az ASSITEJ elnökségi tagja, a Biennálé zsűrijének elnöke)
[…] Ha az ember – mint én – e nem sokra becsült szakmára adja a fejét, akkor csak olyan példaképek lebeghetnek a szeme előtt, mint Nánay István, aki valahogy általános megbecsülésnek örvend a színháziak között is. Nyilván azért, mert szakmai teljesítménye alapján könnyedén legyőzi a szakmájának szóló előítéleteket. Tájékozottsága, felkészültsége, alapossága, elfogulatlansága, elkötelezettsége vitathatatlan. Talán az egyetlen mai színházi kritikus, aki a színházi élet minden területén otthonosan mozog. Így az egyetlen, aki a báb- és a gyerekszínházakról is mindent tud. Ismeri a múltjukat, tisztában van jelenükkel. Érti a törvényeit, megmutatja az értékeit.
Nánay István a mesterem. Neki köszönhetem (ha ez köszönésre érdemes dolog), hogy színházi kritikus vagyok. Szinte mindent tőle tanultam. Azt is, hogy a gyerekeknek szóló színház ugyanolyan fontos – ha nem fontosabb –, mint bármilyen más felnőtteknek szóló előadás. És hogy ehhez még több szakértelemre van szükség. Az alkotóktól és az előadóktól éppúgy, akik a gyerekekhez akarnak szólni, mint a kritikusoktól is, akik méltatni akarják a műfaj meghatározó teljesítményeit. Nánay István számtalan átfogó tanulmányában, könyvében megtette ezt. Ha a magyar gyerekszínházak múltját és jelenét akarjuk megismerni, akkor hozzá kell fordulni. A gyerek- és bábszínházak értékeit közvetítő magas színvonalú szakmai munkáját köszöni meg az ASSITEJ Magyar Központja azzal, hogy életműdíjat ad Nánay Istvánnak.
Pogány Judit köszöntése
(elmondta: Bagossy László rendező, ASSITEJ elnökségi tag)
Pogány Judithoz éppen tíz éves munkabarátság köt […] tíz évvel ezelőtt az ő személyisége inspirálta a Sötétben Látó Tündér című mesémet, s munka közben úgy érezhettem magam, mint a komponista, aki minden lejegyzett hangját és szavát egy varázslatos hangszeren próbálhatja ki, azonnal észlelve a különbséget szépség és csúfság, hamisság és igazság között. Akkoriban én voltam az ő életművének kitüntetettje, és íróként is meg rendezőként is az ő nagyszerű szakmai tudása volt a jutalmam.
Nagy öröm hát, hogy életműdíjának átadásakor nekem jutott a szerencse köszönteni őt, méghozzá abban a városban, Kaposváron, amelynél jobb helyszínt találni sem lehetett volna ehhez a ceremóniához. Pogány Judit ebben a városban született, és itt lett belőle színész, a Csiky Gergely Színházban, amely egykor a magyar színjátszás legfontosabb műhelye volt, s amelyben esélye sem volt felvirágozni a középszerűségnek és a megalkuvásnak. A tehetségekből viszont – ahogyan Pogány Juditból is – állami színészdiploma nélkül is kiemelkedő művész válhatott, akit joggal ismernek és tisztelnek az egész országban. Az ő hajdani színháza nem csak kiváló társulatot, hanem értő közönséget is nevelt: nem simulékonyságra buzdított, hanem lázadásra, nem öndicséretre, hanem önkritikára, nem bezárkózásra, hanem nyitottságra és kíváncsiságra. Éppen ezért minden műfajra egyforma izgalommal és művészi ambícióval tekintett: tragédiára, operettre vagy gyerekeknek szánt előadásra.
Ennek a régi kaposvári színházi mentalitásnak is köszönhető, hogy Pogány Judit mesejátékok hőseként vagy rajzfilmfigurák hangjaként is mindig a legnagyobb szakmai igényességgel és szenvedéllyel vetette magát a munkába, és színészetének teljes arzenálját mozgósította a gyerekközönség szolgálatára. Pinokkió, Malacka, Moha és Páfrány, kis Vuk, Bogyó és Babóca – csak néhány a legendás mesefigurák közül, amelyek az ő lényén és hangján keresztül váltak fontossá, és hagytak kitörölhetetlen nyomokat a magyar gyerekek generációinak fantáziájában.
Forrás: szinhaz.hu