Close

A tudomány világában marad a leköszönő MTA-elnök

Hat éven át vezette a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) a leköszönő Pálinkás József, aki a jövőben a Debreceni Egyetemen oktat majd.

Pálinkás József 2008-ban nehéz körülmények között vette át az MTA irányítását, hiszen a gazdasági válság idején kevesebb forrás jutott a kutatásra és fejlesztésre.

A köztévé Ma Reggel című műsorában a leköszönő elnök arról beszélt, hogy arra a Lendület programra a legbüszkébb, amely lehetővé tette, hogy csaknem 100 fiatal alakíthasson idehaza kutatócsoportot. Mint mondta, a magyar tudományos élet szempontjából ez nagyon fontos lépés volt.

Elnöksége alatt az MTA vagyona 50 százalékkal nőtt 2008-2014 között, költségvetése pedig 40 százalékkal a 2011-es mélyponthoz képest. A hat év alatt három olyan jelentős beruházás is történt, amelyekre korábban nem volt példa, összértékük meghaladta a 26 milliárd forintot. Pálinkás József hozzátette: a hatékonyság jegyében az akadémia adminisztrációja is átalakult.

Pálinkás József szerint sikerült közelebb vinni az emberekhez az MTA-t, ebben sokat segítettek a tudomány hónapjához kapcsolódó rendezvények, ám szakmai értelemben ennél is fontosabb, hogy az egyetemi kutatócsoportok és az akadémiai kutatóintézetek együttműködése fizikailag is megvalósulhat az új természettudományi kutatóközpont révén. „Ez olyan jelentős kutatási kapacitás, ami Európában kevés helyen áll rendelkezésre” – hangoztatta Pálinkás József a köztévé reggeli műsorában.

Forrás: hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top