A határon túliaknak a legnagyobb gesztus az egyszerűsített honosítás volt az elmúlt négy évben – félmilliónál is többen éltek ezzel a lehetőséggel. Pártjaik már nem mindig érezték a budapesti kormány szeretetét. A ciklus szomszédságpolitikáját Dési András, Fehér Rózsa (Vajdaság), Szilvássy József (Pozsony) és Szőcs Levente (Bukarest) értékelte.
Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért – olvasható a 2012-ben életbe lépett alaptörvényben.
A hangsúly azért esik a „felelősséget visel”-re, mert az 1989-es alkotmányban a felelősséget érez szerepel, s az igecsere jól jelzi, hogy a 2010-ben hatalomra jutott Fidesz-kormány a legfontosabb külpolitikai missziójának a határon túli magyarok sorsát tekintette. Amit hasonló szellemben fogalmazott meg a 2011 decemberében – Martonyi János külügyminiszter által bemutatott – külpolitikai stratégiai dokumentum.
A határon túli magyarság felé tett legnagyobb és legsikeresebb gesztus kétségkívül az egyszerűsített honosítás. Eddig több mint 550 ezren éltek vele, a legtöbben Erdélyből, a Vajdaságból és a Felvidékről folyamodtak a magyar útlevéllel és választójoggal is járó állampolgárságért.
Az egyszerűsített honosítás olyan tömegeket vonzott, amelyek láttán a hazai demokratikus ellenzéki erők jelentős része is úgy gondolja, egy esetleges kormányváltás után is fenntartaná azt.
A szomszédállamok jelentős része nem fogadta túlzott lelkesedéssel Orbán Viktor kétharmados többségre támaszkodó kormányát, a nacionalista retorika és akciózás visszatérésétől tartottak. Az egyszerűsített honosítással szemben a leghatározottabban Szlovákia tiltakozott, a hasonló rendszert „üzemeltető” Románia és Szerbia tudomásul vette.
A legtöbb sikert az Orbán-kormány a déli szomszédságban érte el. Budapesten a 2011-es magyar EU-elnökség megkoronázásaként, a magyar külpolitika lobbierejének megnyilvánulásaként értékelték, hogy sikerült lezárni Horvátország EU-csatlakozási tárgyalásait.
Az unióhoz 2013 júniusában csatlakozott Zágráb hálájából az INA-ügy kapcsán már keveset lehetett érezni. A tétek itt már mások voltak, ezt érezni lehetett abból is, hogy az Interpollal köröztették Hernádi Zsoltot, a Mol elnökét.
Szerbia kapcsán viszont egy történelmi – a német–francia megbékélést idéző – gesztust lehet feljegyezni. Tavaly júniusban a dél-bácskai Csúrogon a magyar és a szerb államfő együtt hajtott fejet a II. világháborús „hideg napok” és a titói partizánbosszú szerb, illetve magyar áldozatainak emlékhelyeinél.
Az Orbán-kormány a kezdetektől nyitott Belgrád felé, Martonyi második külügyminiszteri korszakának első útja a szerb fővárosba vezetett, ahol már a Milosevics-rezsim alatt is tisztában voltak vele: a Nyugat, elsősorban az EU felé Magyarország a kapu.
A megbékélési folyamat azonban nem teljesen szimmetrikus. Miközben Áder János magyar államfő a szerb parlamentben bocsánatot kért a magyarok által a szerbek ellen elkövetett háborús bűnökért, addig szerb részről mind a magyarok ellen elkövetett megtorlásokért kimondott bocsánatkérés, mind a kollektív háborús bűnösségről szóló hetvenéves határozat hatályon kívül helyezése elmaradt.
A szerb parlament tavaly csupán egy nyilatkozatban ítélte el az 1944–1945-ben a magyar civilek ellen elkövetett vérengzéseket.
Nem valósult meg a sokat emlegetett magyar–román stratégiai partnerség sem. Pedig minden körülmény adott volt hozzá: a ciklus első két évében Bukarestben a Fidesz testvérpártja, a Demokrata Liberális Párt (PDL) kormányzott, ráadásul koalícióban a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ).
Csakhogy a második Orbán-kormány kezdetben arra törekedett, hogy a neki behódolni nem akaró RMDSZ felett átnyúlva oldjon meg kérdéseket a magyar–román kapcsolatokban, és a szövetség pozícióját gyengítve helyzetbe hozza a Budapestről erőteljesen támogatott és pénzelt erdélyi zsebpártokat.
Ma már látni, hogy a Fidesz hiába bízott a Traian Basescu román államfő és Orbán közötti, jó személyes kapcsolatban.
Míg Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára 2010-ben úgy fogalmazott, hogy „nincs tabukérdés. Fel lehet vetni Székelyföld területi autonómiáját is”, addig Traian Basescu román államfő nemrég azt hangoztatta: „bárkit kitoloncolhatunk, ha meg akarja mondani, hogyan szervezzük a közigazgatásunkat”.
Pelczné Gáll Ildikó alelnök szabályosan megfenyegette a küldötteket: ha rosszul döntenek, annak következménye lesz
Az autonómiapárti nyilatkozatok rendre kivágták a biztosítékot Bukarestben. Egy időben szinte havonta rendelte be Magyarország bukaresti nagykövetét a jobbközép testvérpárt külügyminisztere.
2012-ben Füzes Oszkár bukaresti nagykövetet kiutasítással fenyegette meg Titus Corlatean szociáldemokrata külügyminiszter, amiért nyilvánosan állást foglalt Székelyföld autonómiája mellett. Eközben jóval egyszerűbb célok is kemény diónak bizonyultak a Fidesznek.
Máig nem sikerült megnyitni például a két új külképviseletet a magyarok által sűrűn lakott vidékeken: Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
Kenyér és korbács a magyar pártoknak
Az RMDSZ 2011-es tisztújítása előtt Orbánék nyíltan támogatták azt az elnökjelöltet, aki fennen hirdette, hogy az erdélyi magyarságnak nincs szüksége egyformán jó viszonyra valamennyi magyarországi párttal.
Végül a Markó Béla irányvonalát folytató Kelemen Hunor győzött, miután a Fidesz üzenetvivője, Pelczné Gáll Ildikó alelnök szabályosan megfenyegette a küldötteket: ha rosszul döntenek, annak következménye lesz.
Az Orbán-kormány szisztematikusan kizárta az RMDSZ-t a magyar állami támogatási rendszerből, ezzel egy időben jelentős összegekkel támogatta a szövetség ellenfeleit. A Transindex hírportál szerint a Tőkés László nevével fémjelzett szervezetek a 2012-es választási évben mintegy 300 millió forint közvetett támogatásban részesültek magyar állami intézményektől és vállalatoktól. További 250 millió forintot adományozott a Szerencsejáték Zrt. egy erdélyi sajtótröszt felfuttatására.
Ennek ellenére 2012-ben hajszálpontosan megismétlődött a 2008-as forgatókönyv.
A Tőkés László védnökségével alakult Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a helyhatósági választásokon a magyar voksok alig 15 százalékát kapta, az őszi parlamenti választáson már el sem indult. A Fidesz reakciója ezúttal teljesen más volt, az RMDSZ kongresszusán Rogán Antal Fidesz-alelnök száznyolcvan fokos fordulatot tett pártja addigi irányvonalában. A Fidesz az erdélyi magyarok legitim képviselőjének ismeri el az RMDSZ-t, és támogatja céljait, közölte.
Szlovákia felé viszont változatlanul szelektív a magyar kormány kisebbségpolitikája. Orbánék kizárólag a Magyar Közösség Pártját (MKP) tartják szövetségesnek. Kövér László tavaly Bugár Bélát és pártját, a magyar–szlovák Hidat „nemzetárulónak” bélyegezte, amivel a politikai tömörülésre szavazó, legalább 140 ezer felvidéki magyart is vérig sértette. Budapest és Pozsony között érdekes fordulatokat hozott az elmúlt négy esztendő. nA kezdet nacionalista retorikával fűszerezett hidegháborúval fenyegetett, ehhez képest az elmúlt két év sokkal békésebben telt. Igaz, a felek tartották magukat ahhoz, hogy a problémákról nem beszélnek, pontosabban azokat a szőnyeg alá söprik.
Amikor 2010 május végén a magyar Országgyűlés elfogadta az egyszerűsített honosítást, Robert Fico szlovák miniszterelnök országa szempontjából „biztonsági kockázatnak” nevezte a magyar lépést.
Egy nappal később vissza is vágtak: a pozsonyi törvényhozásban elfogadták a törvénymódosítást, amelynek értelmében ha egy szlovák állampolgár más ország állampolgárságát veszi fel, akkor elveszíti a sajátját. A 2010. júniusi szlovákiai választások után – Iveta Radicová jobbközép koalíciós kormánya idején – sem módosították a jogszabályt.
Amikor 2011 őszén Radicová megbukott, és Fico fölényes győzelmet aratott, maradt a problémák szőnyeg alá seprése: Fico csak a kölcsönösen előnyös gazdasági, infrastruktúra-fejlesztési projektekről volt hajlandó tárgyalni, amit magyar partnere is elfogadott.
Komoly gesztus volt Orbán részéről, hogy tavaly Budapesten, Fico jelenlétében „kalapot emelt” a szlovák gazdaság teljesítménye előtt, és a rivális északi szomszédot követendő példának nevezte.
Üdítő kivétel, hogy az Orbán-kormány a vajdasági magyar pártok közül a legnagyobbat, a Vajdasági Magyar Szövetséget tekinti stratégiai partnerének. Bár a VMSZ nem kap közvetlenül pénzt, de komoly támogatás érkezik a vajdasági magyar közösséghez köthető intézményrendszeren keresztül.
Akad bőven magyar–szerb infrastrukturális terv is, ezek egyike a két fővárost összekötő gyorsvasút lenne: a 400 kilométeres távot a vonatok jelenleg nyolc óra alatt teszik meg. Hasonló beruházás Pozsony viszonylatában is elkelne.