Több mint százötven éve annak,
Hogy vereség jutott a Magyaroknak.
Hiába kértük a Magyarok Istenét,
Mégsem lehettünk szabadok ismét.
Hitből, reményből volt ugyan bőven,
De gyengébben álltunk a haderővel.
Kapa és a kasza, bunkósbot, buzogány
Kartács, mit szórtak ágyuink és a puskák,
Nem volt az elég, hogy visszatartsák
Az Osztrákot és velük a sok Muszkát.
Az emlék még él és most is rivall
A “Talpra Magyar” a “Nemzeti Dal”
“A Magyarok Istenére esküszünk….
Hogy rabok tovább nem leszünk.”
Most, hogy ujra talpra álltunk,
Fegyver nélkül is szabaddá váltunk,
Mégis megvan az az átkunk,
Hogy minden jóban rosszat látunk,
Most is idegenkedünk egymástól,
És irigylünk mindent minden mástól.
Lelkesüljünk inkább attól,
Ha jön a hivás a “trombitástól”
Megyünk most is, hogy hazánktól,
Az ellenséget üzzük távol.
A Magyarok Istenére megesküszünk ujra:
Hogy rabok tovább nem leszünk mi soha.
Légy o hazánk a szabadság hona.
Hegedüs László Jenő