A január 20-ai Magyar Kultúra Napja és az április 11-én tartandó Költészet Napja között félidőben kaptam a hírt író ismerősöktől: Jónás Tamás roma költő cigány eposzt ír. Meghívtam őt egy sétára, hogy személyesen kérdezzem meg a részleteket, s utunkról irodalmi riportot írjak. (Cikkem az Európai út című roma magazin megbízásából készült.)
A „Karinthy séta” mint kulturális attrakció hivatalosan (egyelőre) nem létezik, én találtam ki, hogy találkozzunk Budán a Hadik kávéházban, majd onnan irodalmi eszmét cserélve átgyalogoljunk a Szabadság hídon Pestre, a Centrál Kávéházba. Mint Karinthy Frigyes, amikor le akarta mérni a budapesti vicc terjedési sebességét.
A budai Hadik kávéházban kitalált és elmondott egy viccet, majd egy idő után átsétált a hídon Pestre, a Centrál kávéházba, s addigra azt a viccet ott már neki mesélték. Jónás azonban ezt az e-mailt küldte megkeresésemre:
„Szívesen segítenék, de a lehető legrosszabbkor, éppen a séta nehéz, kb. 10 napja egy utcai balesetben majdnem eltörött a térdem, a gipsz azóta lekerült, de a lépés még mindig nagyon nehéz és fájdalmas, többnyire fekszem, fürdés, közlekedés lassú és problémás. Lesz még rá időnk, amikor visszaadja a természet, amit elvett átmenetileg.”
Így aztán levélriport lett a dologból, mert bár a térde meggyógyult, de közben hosszabb időre Aradra utazott. Ott kezdte írni az eposzt. Barátságunk azonban régi keletű, jól tudunk így is kommunikálni.
2008 elején én szereztem neki albérletet a XI. kerületi Bartók Béla utcában, ahol a Hadik is működik. Sokszor felkerestem akkoriban, ez a fotóm is ott, a lakás közelében készült a fodrásznál, akkor kiadott Önkéntes vak című verses kötetének megjelenése előtt. A kötet Bartók Béla 72 – bagatell című versét pedig egyenesen erről az albérletről írta.
„Fent lakom az ötödiken./ Háztetőkre látok -/ reggelente megfigyelem/ a fele világot.// Annak is a felső felét,/ abból is csak ezt-azt./ Antenna és tetőcserép/ vigasztal vagy aggaszt.// Van itten egy telefonom/ soha meg nem csörren./ Szürkeség jön, búslakodom, / s írogatok csöndben.”
Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Tavaly kiadták Lassuló zuhanás című kötetét, s időközben „fölfedezte” őt egy erdélyi magyar mecénás, Böszörményi Zoltán is, aki még évekkel ezelőtt, kanadai kivándorlásából hazatérve egy romániai fénycsőgyár megalapításával szerezte vagyonát.
Jelenleg Monacóban él, ő tartja fenn s egyben főszerkeszti elektronikus úton az Irodalmi Jelen című online irodalmi lapot. Ennek rendszeres szerzője most Jónás. Új regénye, az Apu, apu, apu is itt jelent meg először folytatásokban. A lap „főhadiszállása” Aradon van – nyilván ezért tartózkodik költőnk jelenleg is ott. S ahogy megfogalmazta: úgy lát munkához, mint a Trójából menekülő Aeneasról szóló eposzt, az Aeneist megíró római költő, Vergilius. Ő szintén felkérésre dolgozott, s a híres görög eposzokat, az Iliászt és az Odüsszeiát tekintette mintának. Jónás eposzában is lesz cigány Hektor és cigány Achillész, küzdelem, seregszemle, istenek haragja, szétszóratás, vándorlás. Minden, ami egy jó eposzba kell, akár a történelmi hitelesség rovására is!
Miközben a Hadikban leírtam ezeket, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik „irodalmi pincér” – mint megtudtam, Balogh Róbert – két idős hölgy kérésre a nagy múltú kávéház írófreskójának alakjait sorolja fel. Balról jobbra az ülő Déry Tibor mellett a kritikus Schöpflin Aladár és Szép Ernő állnak. Előttük Ady, Kosztolányi, Móricz és Karinthy, Karinthy feleségét, Böhm Arankát pincérünk a képen éppen kitakarja, mögötte Babits és Tóth Árpád látható. (Az írófreskóról esett már szó korábbi riportomban, irodalmunk nagyjainak felemlegetése azonban most sem felesleges.) Íróink azért dolgoztak szívesen kávéházakban (talán Móriczot kivéve), mert ott egyszerre lehettek társasági emberek, de „magányosak” is.
Végül útnak indultam a Centrál felé a Szabadság hídon, hogy a „Karinthy sétát” Jónás nélkül megtegyem, aki azonban így is „velem volt”. Meg kell mondani ugyanis, hogy 2004 novemberében a híd pesti pillérének csúcsáról kellett leszedniük őt a tűzoltóknak. Hogy miért mászott fel, erre egy újságírónak később azt felelte: költészetből. (Előtte hagyta el a felesége két gyerekkel, s bár később kibékültek, azóta elváltak.) Jónást azonban nem a „megtévedéseiért” szeretjük, hanem mert esztétikailag tévedhetetlenül építi életművét.
A Centrál kávéház, Karinthy másik törzshelye a „Karinthy séta” végállomása. Ezen a 2000-ben készült fotómon az asztalom mögött egy fekete hajú író, egy igazi kávéházi figura dolgozik, akiről csak később tudtam meg: ő Csemer Géza, cigány író és színházi rendező. Sajnos sohasem beszélgettünk, s ezt már késő megbánni, mert Csemer két éve elhunyt. A Centrál „irodalmi pincére”, Németh Lajos, aki a kávémat most írónk egykori törzsasztalához hozta ki, még jól emlékezett rá, s megmutatta, hogy „Géza úrnak” ma emléktáblája és fotója függ egykori asztala fölött.
Cigányírók, cigányköltők egyszer talán felkeresik Csemer törzsasztalát, az irodalmi kávéházak Európa-szerte új fénykorukat élik. (Érdekesség, hogy a 14 évvel ezelőtti fotó óta átalakították a Centrált, s zöld helyett barna falburkolatot „kapott”, de valójában a patinás eredetiig bontották az előzőt vissza.)
Vajon Csemer melyik kéziratot gondozta a 2000-ben készült fotón? Talán a 2001-ben kiadott Löffler-bolt, az a régi szép című regényét? (Ebben írónk női alteregójának, Gondi Ilucának, a fiatal cigánylánynak az elbeszéléséből egy muzsikuscigány-család múltját ismerhetjük meg, egy híres primadonna nagynénivel, a Don-kanyarban elesett apával s a háborúban fiatalon elhalt testvérrel. S mindezt egy ’56-os tragikus családi esemény kapcsán.)
Csakhogy Csemernek abban az évben még két könyvét, a „Szögény Dankó Pista álomregény”-t és a Digesztor című kisregényét is kiadták. A városi muzsikusokról írt Habiszti már ’94-ben megjelent. A legfinomabb cigány ételek 2003-ban, a Czinka Panna és más színpadi művek pedig 2004-ben jött ki. El kéne olvasni mindet! Most, hogy ilyen mélyen belegondolok, nagy kedvem támadt hozzá!
(Fotók: Pálóczi Antal; irodalmi archív)