Close

Uniós és állami támogatással újul meg Szombathelyen az Agora Művelődési és Sportház

Több mint 900 millió forintot költ Szombathely önkormányzata az Agora – Művelődési és Sportház (MSH)felújítására, amelyhez az Európai Unió és a magyar állam 685 millió forintnyi pályázati támogatást nyújt az Új Széchenyi Terv keretében a Társadami infrastruktúra operatív program forrásából – közölte az MTI-vel az Agora igazgatója.

    Parais István tájékoztatása szerint a projekt célja egy multifunkcionális közösségi központ létrehozása. A háromezer négyzetméter alapterületű épület üzemeltetési költségeinek csökkentéséhez szükség van a nyílászárók cseréjére, az elavult gépészeti rendszer korszerűsítésére, a nagyterem felújítása során pedig az akusztikai élmény fokozása is lehetővé válik – fűzte hozzá.
    Tájékoztatása szerint az épület magja, az úgynevezett „agoratér” az MSH előcsarnoka lesz, amelynek jelenlegi földszinti alapterületének bővítésére kerül sor. Az „agorateret” mind a földszinten, mind az emeleten – a pályázati kiírásnak megfelelően – kisebb közösségi helyiségek veszik majd körül.
    Az AGORA Művelődési és Sportház 1963 óta a szombathelyi kulturális élet „fellegvára”, kulturális, közösségi, társadalmi, társasági és sportesemények helyszíne. Olyan országos hírű rendezvényeknek ad otthont évtizedek óta, mint a Nemzetközi Savaria Táncverseny.

 

forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top