Magyarország rejtett természeti és épített örökségét fedezhetjük fel azokon a vasúti mellékvonalakon utazva, amelyeket 20. századi történelmünk viharai vágtak ketté. HAZÁTJÁRÓ sorozatunkban elsőként Kelet-Magyarországra látogatunk.
A Tiszántúl két nagyvárosát Debrecent és Nagyváradot összekötő vasútvonalat a trianoni határ Nagykerekinél vágta el, ahol mai végállomása üzemel. A Debrecentől Sáránd vasúti csomópontig, onnan Nagylétáig (napjainkban ez a rész nem üzemel) illetve Derecskéig tartó szakaszt 1894. december 8-án adták át a forgalomnak. Később megépült a Derecskétől Biharpüspöki állomásig tartó szakasz is, amelyet 1911. január 28-án üzembe is helyeztek. Az első világháborút lezáró békeszerződés értelmében a vonal utolsó, Nagyváradig tartó szakasza Romániához került. A román vasút ezután nem üzemeltette a vonalat a rá eső szakaszon, így a két nagyváros között a két világháború közötti időszakban megszűnt a közvetlen vasúti kapcsolat.
Új helyzetet teremtett a második bécsi döntés, amely 1940-ben Erdély északi részét – és ezzel együtt Nagyváradot – ismét Magyarországhoz csatolta. A vasúti forgalom újra elindulhatott, azonban ez négy év múlva, a terület újbóli elvesztésével ismét megszakadt. A második világháború lezárulta után a magyar és a román fél is felszedette a határ menti pályaszakaszt, a vasúti közlekedés – az érintett vasúti vonalon – végleg megszűnt a két ország között (lásd baloldalon fent a romániai felé tartó vasúti sínről készült fotót). A vasúti mellékvonal történetében újabb fordulópont az 1950-es években következett be, a debreceni reptér építése miatt módosítottak a vasúti vonalon. Az 1970-es években született tervek szerint vasúti összeköttetés létesült volna Debrecen és Berettyóújfalu között, így a Nagykereki végállomásig tartó szakasz megszüntetésével számolt a tervezet. A későbbi tervek Nagykereki végállomás megtartásával számoltak, és újra a két nagyváros összekapcsolását tűzték ki célul. Napjainkban újra napirendre került a Debrecen-Nagyvárad közötti vasúti összeköttetés újbóli megvalósítása.
A vasútvonal gazdasági, társadalmi és természeti környezete
A térség sokszínűségét jelzi hogy a Nagyvárad egykori vonzáskörzetét alkotó bihari térség településszerkezetileg másféle arculatú, mint a tőle északra fekvő Debrecen központú területek. A megye sűrű településszerkezetű részét képező bihari térségben a Berettyó és a Sebes-Körös szabályozásakor (1880-ban) a művelésre alkalmas területek felszabadításával emelkedett meg az addig jövedelmét nádvágással, halászati tevékenységgel kiegészítő mezőgazdasági népesség aránya. Ezzel egy időben a kiépülő, Nagyvárad felé irányuló vasúthálózat oldotta a bihari falvak elszigeteltségét és felerősítette a térség nagyvárostól való függését. A trianoni döntés nyomán a magyar–román országhatár ratifikálásával a bihari települések ismét kereskedelmi, kulturális, gazdasági centrum nélkül maradtak, a határkijelölés kettészakította a társadalmi-gazdasági élet addigra integráns területi egységeit. Nagyvárad szervezőerejét, gazdasági befolyását az erőltetett iparosítás során közel húszezres várossá duzzasztott, közigazgatási központtá avanzsált „faluból lett város”, Berettyóújfalu sem tudta átvenni.
Földrajzi fekvése folytán a térség, például a vasútvonal mentén fekvő északi települések – mint Derecske, Hajdúbagos, Konyár, Sáránd – alkotta, 290 négyzetkilométer alapterülettel és közel 17 ezer fős népességgel rendelkező Derecske és térsége egyszerre viseli magán az ártéri üledékkel, löszös iszappal fedett Hajdúság, a homokdombokkal tarkított, speciális növénykultúráknak kedvező Nyírség, valamint a mezőgazdasági művelésre korlátozottan alkalmas, szikes területekben bővelkedő Bihar tájföldrajzi sajátosságait.
(Hajdúbagoson (amely a Sáránd-Létavértes vonalon található) a Nagynyomás nevű legelőrészen, a vasúttól északra fekvő területen található az 1976-ban védetté nyilvánított, kb. 300 hektáros földikutya-rezervátum, amely jóformán a populáció utolsó magyarországi menedéke. Ez a terület változatos növényzetnek ad otthont a száraz homokú erdőktől és homokpusztáktól kezdve az üde láprétekig. A területek kezelése a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságához tartozik, a Hajdúsági Tájvédelmi Körzethez. A védett legelő a vasútállomástól gyalog is csak néhány perc.)
Egyhajúvirág (a fotón), Magyarországon Debrecentől délkeletre található egyik jellegzetes élőhelye.
Kultúra, turizmus, látnivalók
Nagykerekiben (amely egyben vasúti végállomás) található a község büszkesége a XII-XIII. században épült várkastély (lásd a fotón), amely leghíresebb lakója után a Bocskai nevet viseli. A XV. sz. végén Corvin János, majd ezt követően az Ártándy család birtoka volt. Az Ártándyak korábban csak palánkkal védett földesúri kúriájából az 1440-es évekre várkastély épült ki, amelyben a birtokos család lakott. A XVI. század elején országos szerepre emelkedett család tizenegy faluból álló uradalmának központja.
Az 1620-as években az erődítmény lakója volt Báthory Anna, akinek alakjával több irodalmi mű is foglalkozik. A Báthoryak után a Bethlenek a birtokosok.
1660-as években Szejdi-pasa ostroma során nagy pusztulás érte a várat. A Csanádyak alatt a bihari középbirtokosok kúriáira jellemző élet folyt.
A kastély 1878-1929 között a Lakatos családé. 1927-ben került nem helyi birtokosok kezére, azóta nem lakták. A háború alatti években már gazdasági célt szolgált. 1945 után elhordták a XVII. századi körítő fal, a kapubejárat és a délnyugati sarokbástya maradványait is. 1959-ben helyi kezdeményezésre mentették meg a végső pusztulástól. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1959 és 1962 között állította helyre.
A várkastélyból ma az oszlopos előtérrel bővített kastély, az északi sarkán egy hengeres torony és a déli sarkán egy magtárrá átalakított, támfalakkal erősített épületrész látható. Az egykori kastély ma múzeumként és könyvtárként működik.
Kismarján a település barokk stílusú református templomában feltárták és látogatható a Bocskai család kriptája és temetkezési helyei. A falu észak-keleti részén romantikus titokzatossággal emelkedik a várdomb. Egykoron ez volt a lakóhelye Kismarja földesurainak. Többek között itt élt a Bocskai család. A falu híres szülötte Osváth Pál, az egykori bihari csendbiztos, aki a Sárrét világának egyik legjobb ismerője és krónikása volt.
Sárándon a református temploma a régebbi templom helyén 1866-ban épült. Orgonája Angster József munkája 1893-ból. A torony feltehetően azonos a régi templomhoz 1784-ben épített toronnyal, s talán éppen ezért állnak mellette az erősítő támpillérek. Hagyományos rendezvénye minden év júliusában a Falunap, mely színes programokkal, kirakodó vásárral, esti tűzijátékkal várja a látogatókat. A kulturális élet színfoltja a Gombótafesztivál is. A gombóta Sáránd hagyományos étele, amelyet a látogatók megkóstolhatnak, és akár az elkészítésében is részt vehetnek.
A sárándi táj, a Debreceni Erdőspuszták szomszédságában, alapvetően sík terület, melyet csak a Nyírségi homokdombok nyúlványai tagolnak. A csendre, nyugalomra, a passzív rekreációra vágyóknak nyújthat lehetőséget a vidék. Sáránd mellett fekszik Hajdúbagos, ahol az említett rezervátum is található.
Forrás: Wikipédia, Alkalmazott gazdaságszociológia (Terepmunkaszövegek gyűjteménye)/Kuczi, Tibor. – 2011, Jelenkutató Alapítvány, letavertes.hu, soma.webinform.hu, varbarat.hu, kismarja.hu, sarand.hu, hobbivasut.hu