Nem is tudtuk, hogy a legjobbkor indítjuk útjára magazinunkat, amikor 2000 februárjában megjelentünk az első számmal. Rálátásunk nem lévén az építőiparra, mindez csak jó ráérzése volt férjemnek, Földesi Józsefnek, akivel minden kiadói, szerkesztői és „nemszeretem” munkát megosztottunk. Történetünkhöz egy személyes, de talán az olvasó számára sem mellékes adalék: Jóska közelebb a hetvenhez vágott bele a hatalmas szervezőmunkába, az állandó kihívásokba, a rendszeres éjszakázásokba, s végzi a dolgát ma is fáradhatatlanul, szerkesztőségünkben a legoptimistábban.
Végiggondolva az elmúlt tizenöt évet, mennyi minden változott, ha csak az újságkészítés technológiájára gondolok! Az ezredforduló körül még postán kaptuk az anyagokat, mindent be kellett „szednünk” írógépen, aztán egyetlen számítógépünkbe grafikusunk pötyögte be a cikkeket, a képanyag szkenneléséért külön stúdióba futkostunk, és odáig voltunk az örömtől, amikor szuper faxunk lett. Lapzárta hajnalán kerestük a filmkészítő stúdiót, majd jött a világmegváltó CD, a saját szkenner, s már-már úgy éreztük, mindent készen kapunk. Hogy mi van ma? Szerző–szerkesztőség– nyomda között e-mailen, ftp-n utazik szöveg, kép, banner, s mivel a világ nem áll meg, biztosan járjuk az élethosszig tanulás útját.
A válság hatodik évéből visszatekintve az is bevallható már, hogy nem értékeltük különösképpen az építőipar évről évre való növekedését (2005-ben hatvan százalékos volt az ezredfordulóhoz képest!), mert úgy éltük-hittük-gondoltuk, mi más is lenne a világ rendje. Aztán 2008 őszén megcsapott bennünket a történelem szele… A bibliai hét szűk esztendőből kettő még hátra van, jó lenne, ha csak öt lenne! Egy családi vállalkozásnak emberpróbáló volt lapot indítani, de megtartani, úgy érzem, még nehezebb. Hogy létezünk, és hogy túléltük-túléljük, köszönet kitartó munkatársainknak, hűséges partnereinknek, s nem utolsósorban hálás olvasóinknak.
A cikk az A Mi Otthonunk magazin februári számában olvasható. Keresse az újságárusoknál!