Close

Fidesz: Bajnai társainak bohóckodását nem lehet komolyan venni

Pénzbüntetést kaptak azok az Együtt-PM-es aktivisták, akik péntek délelőtt egy időre elfoglalták a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium bejáratát. A paksi bővítés ellen tiltakoztak, és népszavazást követeltek az ügyben.

Délelőtt foglalták el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium bejáratát az Együtt-PM aktivistái. A paksi bővítés ellen tiltakozó csoportban ott volt Szabó Rebeka, a Bajnai Gordon-féle pártszövetségben politizáló országgyűlési képviselő is. Azt mondták, addig nem hagyják el az épületet, amíg népszavazást nem írnak ki az ügyben, majd egy rendőr kérte meg többször az aktivistákat, hogy hagyják el az épületet, mert zavarják a minisztérium munkáját. Végül egyesével vitték ki őket az épületből. A rendőrség 10 aktivistát előállított, szabálysértés miatt fejenként 80-90 ezer forintos pénzbüntetést kaptak.

Bajnai Gordon politikustársa ésszerűtlen és veszélyes beruházásnak nevezte a paksi bővítést. Szerinte a magyar-orosz szerződés eladósítja az országot.

„3000 milliárd forint adósságot jelent, és még a kamatokat, amit minden magyar állampolgár legalább fél millió forintot fog fizetni évtizedekig, és ami meghatározza a teljes magyar energiapolitikát” – mondta Szabó Rebeka.

2010-ben Bajnai Gordon még arról beszélt Pakson, hogy meg kell őrizni az erőmű kiemelkedő szerepét az ország energiaellátásának biztosításában, és ez része az ő nagyon világos energiastratégiájuknak. A négy évvel ezelőtti kampányban Bajnai Gordon még miniszterelnökként, Mesterházy Attila, MSZP elnökkel közösen látogatta meg az erőművet. Az Együtt-PM vezetője akkor azt is mondta: meg kell duplázni a paksi erőmű teljesítményét.

„Kétezer megawattos duplázásról vagy kétezer megawattos bővítésről beszélünk, ami megduplázná Paks mostani kapacitásait” – fogalmazott akkor Bajnai Gordon.

Bajnai Gordon egy múlt heti konferencián már arról beszélt: a paksi erőmű új blokkjai felesleges energiát állítanának elő drágán.

Bohócok – ezzel a címmel adott ki közleményt a Fidesz Bajnai Gordon politikustársainak tüntetése után. Azt írják: a Bajnai-gárda mai bohóckodása is jelzi, hogy a Gyurcsány-koalíció totálisan komolytalan Paks ügyében is., ma ugyanis homlokegyenest mást mondanak, mint korábban.

Forrás: hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top