Close

Hazudik a „Gyurcsány-koalíció”

A „Gyurcsány-koalíció” ugyanúgy hazudik a foglalkoztatás ügyében, mint a köteles beszédről – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Hoppál Péter. A Fidesz szóvivője beszélt arról is, hogy a megszorítás a rögeszméjévé vált az ellenzéki összeborulásnak és a baloldalnak.


Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke azt mondta, pártja szerint a kormány az elmúlt négy évben lepusztította az országot, kormányzása minden magyar állampolgárnak 1,2 millió forintos többletterhet jelent, a foglalkoztatás és a munkanélküliség területén pedig mínuszba fordultak a számok.

 
A tények magukért beszélnek

Erre válaszul Hoppál Péter úgy fogalmazott: a tények magukért beszélnek a foglalkoztatás és a köteles beszéd ügyében is, a szocialisták azonban a saját maguk igaznak vélt információit hajtogatják, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

A köteles beszéd kifejezéssel arra utalt, hogy az mno.hu cikke szerint az MSZP szombati nagygyűlésén, amikor Mesterházy Attila pártelnök Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterről beszélt, valaki azt kiabálta be: „kötelet!”, Mesterházy pedig nem határolódott el a kijelentéstől. A szocialista pártelnök később azt mondta, nem azt kiabálták, hogy „kötelet”, hanem azt, hogy „börtönt”. (Aki pedig mást hallott, az beperlik – a szerk.) Ismert, ezt követően az ATV beidézett egy „tanút”, aki állítása szerint jelen volt az eseményen, és ellentmondásos nyilatkozatában szintén kiállt a börtönös verzió mellett.

Reakciók

Egy fideszes ilyen helyzetben már lemondott volna, így a legkevesebb, hogy a pártelnök bocsánatot kér – reagált a történtekre Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kocsis Máté, a párt kommunikációs igazgatója pedig kijelentette: az MSZP-nek inkább bocsánatot kellene kérnie ahelyett, hogy perrel fenyegeti azokat, akik hallották, mi hangzott el a nagygyűlésén.

A rendszerváltást követően „25 év után elhangzik egy ilyen olyanok szájából, akik működtették a szocialista halálgyárat, […] mégis hogy gondolják ezt?” – kommentálta a történteket Wittner Mária, 1956-os halálraítélt, a Fidesz országgyűlési képviselője, hozzátéve: a szocialisták nem változtak semmit, ezt bebizonyította a 2006-os, ötvenedik évfordulós megemlékezés vérbe fojtása.

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester (Fidesz–KDNP) szerint Mesterházy Attila az MSZP szombati nagygyűlésén egy bekiabálásra reagáló megjegyzésével átlépett egy határt, és rémületet idézett elő az egész országban.

A foglalkoztatási adatokról szólva Hoppál Péter azt mondta: a Gyurcsány-korszakban megduplázták a munkanélküliséget, ezzel szemben ma 22 éves csúcson van a foglalkoztatottság, négymilliónál is többen dolgoznak. Hozzátette, hogy a munkanélküliség tavaly 10 százalék alá süllyedt. Ma nemcsak többen dolgoznak, hanem a reálbérek is nőnek, az adó és a rezsi pedig csökken – jegyezte meg a kormánypárt szóvivője.

Hoppál a sajtótájékoztatón kitért arra is, a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető Gyurcsány Ferenc az elmúlt 24 órában kétszer is megerősítette, hogy kormányon megszorításokat vezetnének be. Példaként említette, hogy a Népszavának a volt miniszterelnök azt mondta, bárki nyer a választáson, feltehetően szükség lesz megszorításokra.

Megszorítások nélkül el sem tudják képzelni a kormányzást

A Fidesz szerint a „Gyurcsány-koalíció” megszorítások nélkül el sem tudja képzelni a kormányzást, számukra az egyenlő a megszorításokkal. „A mostani Gyurcsány-programról is egy dolog biztos, hogy fájni fog” – fogalmazott a Selmeczi Gabriella kormányszóvivő szerdán.

Pénzbehajtás a családoktól

A kormánypárt szóvivője szerint a „Gyurcsány-koalíció” képtelen elszakadni attól a logikától, hogy megszorításokra van szükség, a munkavállalókra és a családokra csak úgy tekintenek, mint akiktől pénzt lehet behajtani.

Emlékeztetett, a volt kormányfő 2006-ban két órán keresztül ismertette kormánya megszorításait: „egy tollvonással” 30 százalékkal növelték a gáz árát, 14 százalékkal a villanyét, és 4 százalékkal emelték a személyi jövedelemadó (szja) kulcsát. A Gyurcsány-korszakban – mondta – szünet nélkül nőttek a családok, a munkavállalók és a nyugdíjasok terhei.

Adóemelés, duplázva

A „Gyurcsány-koalíció” most készülő programja megint adóemelésre épül – közölte Hoppál Péter, hozzátéve: Gyurcsány Ferenc is megerősítette, a középosztályt legalább dupla akkora adókulccsal sújtanák, mint a jelenlegi 16 százalékos.

A DK elnöke csütörtök reggel a TV2-ben azt nyilatkozta kormányváltás esetén havi 400-500 ezer forintnyi jövedelem után lépne be egy második, körülbelül 30 százalékos szja-kulcs.

Tűkön ül a baloldal, megszorításokat tervez

„Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egymás után büszkélkednek azzal, hogy az ő programjuk fájni fog” – fogalmazott a Fidesz-szóvivő, aki szerint a baloldali ellenzék vezetői alig várják, hogy kivezessék a bankadót és a multikat terhelő különadókat, az így kieső államháztartási bevétel helyébe pedig megszorításokat vezessenek be, kezdve a rezsicsökkentés – a nav.gov.hu oldalon elérhető alkalmazással könnyen kiszámolható –, a családi adókedvezmény és a gyed extra eltörlésével.

Értékelése szerint a „Gyurcsány-koalíció” adóemelési terve gyakorlatilag minden munkavállalót sújtana, a gyermekeseket kifejezetten.

A jelenlegi kormány adópolitikáját firtató kérdésre Hoppál Péter azt mondta: a kabinet a munkát és a munkavállalókat terhelő adók csökkentését tűzte célul, a fogyasztást terhelő adók pedig valóban magasabbak, hogy akik többet fogyasztanak, többel járuljanak hozzá az állam működéséhez. „De ez az alma és a körte összehasonlításának az esete”, nem lehet összevetni a kettőt – magyarázta. Hozzáfűzte, ha a Fidesz nyeri a választást, megvizsgálják a további szja-csökkentés lehetőségét.

Nem Magyarországon dől el

A napokban jelentősen gyengülő forintárfolyamról szólva a kormánypárt szóvivője úgy fogalmazott: szamárság azt képzelni, hogy a devizanemek mozgása Magyarországon dől el.

A „Gyurcsány-koalíciónak” egyúttal azt üzente: „tetszettek volna nem devizában eladósítani Magyarországot”, akkor ugyanis nem lenne ennyire érzékeny a magyar gazdaság külföldi pénzügyi körök spekulációira. A mostani kormány éppen e devizakitettség csökkentésén dolgozik – jegyezte meg.

Forrás: MNO

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top