Close

Több helyen visszavonták a figyelmeztetéseket, a hőmérséklet mínusz 15 Celsius-fok alá süllyedhet

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek elmondta: szombaton is többnyire balesetek helyszínén segítették a műszaki mentést a tűzoltók, de számos kidőlt fa is gondot okozott. A legtöbb beavatkozásuk Somogy megyében volt, de a Dél-Dunántúlon és északkeleten is több munkájuk volt a tűzoltóknak.

 

A katasztrófavédelem továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy figyeljék a katasztrófavédelem közleményeit. Az okostelefonnal, táblagéppel rendelkezőknek azt javasolják, hogy telepítsék a katasztrófavédelem „VÉSZ” alkalmazását (http://vesz.katasztrofavedelem.hu), és figyeljék a katasztrófavédelem Facebook-oldalán, illetve honlapján közzétett információkat is.

Több megyében visszavonta az erős hófúvás miatt kiadott figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délután, de nyolc megye egyes járásaiban a következő órákban is hótorlaszokat emelhet a szél.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a hófúvás miatt továbbra is narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben Somogy és Zala megyében. Elsőfokú a figyelmeztetés Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyében.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén a havazás miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, mivel itt 24 óra alatt több mint 10 centiméternyi hó is hullhat.

A meteorológiai szolgálat azt írta: a Dél-Dunántúlon megszűnik a havazás. Szombaton a Dunántúl déli és nyugati részén, illetve az északkeleti megyékben az erős, olykor viharos északi, északkeleti szél hófúvást, a vastag hóval borított zalai és somogyi tájakon erős hófúvást okoz. Éjszaka mindenütt mérséklődik a szél, megszűnik a hófúvás.

A hőmérséklet szombat éjszaka a vastag hóval borított Dél-Dunántúlon mínusz 15 Celsius-fok alá süllyedhet.

Az Alföldön és északkeleten vasárnap reggelig további 3-10 centiméteres hóréteg alakulhat ki. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében helyenként 15 centiméter friss hó is hullhat. Vasárnap az északkeleti határvidéken és az Alpokalján fordulhat elő gyenge havazás.

A Magyar Honvédség megszüntette készenlétét

Az időjárási helyzet javulásával a Magyar Honvédségnél is megszüntették a készenlétet.

A Honvédelmi Minisztérium szombat délután eljuttatott közleményében azt írta: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Operatív Törzsének tájékoztatása alapján a kialakult időjárás és az előrejelzések szerint a Magyar Honvédség erőinek további készenlétben tartása nem indokolt. Így a Somogy megyére és Kelet-Magyarországra biztosított erők és eszközök készenlétét délután 4 órakor, a Dunántúlra biztosított további erők és eszközök készenlétét már 1 órakor megszüntette a Magyar Honvédség. Ezt követően a Honvédelmi Minisztériumban működő Katasztrófavédelmi Operatív Törzs (KOT) és a székesfehérvári MH Összhaderőnemi Parancsnokságon működő Központi Operatív Csoport is befejezte tevékenységét.

Kifejtették: a készültség csütörtök délutáni elrendelése után a Magyar Honvédség négy alakulatánál állítottak fel téli veszélyhelyzetet felszámoló munkacsoportokat, amelyek a Dunántúlon, különös tekintettel Somogy, Zala és Baranya megye területén, valamint a keleti országrészben álltak készen a szükséges beavatkozásokra.

A katonák öt munkacsoportban terepjáró tehergépjárművekkel és lánctalpas eszközökkel álltak készen, hogy kérés esetén a bajba jutottak segítségére siessenek. Az időjárási helyzet változásának függvényében a Magyar Honvédség további erők és eszközök bevonására is felkészült. A katonák péntek délután és szombat hajnal között több autóbuszt és kamiont kimentettek a hó fogságából.

Forrás: MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top