– Tudja, ki ült valaha abban a székben? Nicu Ceausescu, a néhai román diktátor, Nicolae Ceausescu legkisebb gyermeke. Gyomorforgató volt, ahogy megpróbálta a kivándorló németek után fizetendő fejpénzt még magasabbra srófolni – csattant fel Helmut Kohl német kancellár, amikor az 1997-ben nála járt BBC-stáb egyik tagjáról, Razvan Georgescuról megtudta, hogy román származású.
Ceausescu akkor már rég halott volt, de az 1989 decemberében, a román határok lezárása előtt Magyarországon át Nyugatra menekült Georgescu hivatalosan akkor hallott először a hidegháború történetének legnagyobb emberkereskedelmi akciójáról. Ma már világos, hogy az egykori NSZK 1968 és 1989 között több mint 240 ezer erdélyi szászt, illetve bánáti svábot vásárolt ki a kommunista Romániából. Becslések szerint Bonn készpénzben 1,5-3 milliárd nyugatnémet márka közötti összeget fizetett. Ehhez jöttek még azok a hitelek, pénzügyi kedvezmények, műszaki és orvosi berendezések, amelyeket a szövetségi kormány biztosított a kisebbségi németeket kiáruló Ceausescu-rezsimnek.
Közel negyedszázaddal a diktátor kivégzését hozó romániai forradalom után Georgescu dokumentumfilmet forgatott az emberkereskedelemről. A Deutsche gegen Devisen (Németek devizáért) rövidebb változatát a múlt héten mutatta be az ARD német közszolgálati csatorna, de készül egy hosszabb nemzetközi változat, amely a rendező szerint májusban látható lesz a Duna Televízión is.
– Bár román történészek csoportja kezdte el a hidegháború e sötét fejezetének feldolgozását, a filmemben először szólalnak meg a titkos ügyletekről tudomással bíró vezető német politikusok. Először beszélnek arról, hogy német perspektívából mit jelentett üzletelni a Ceausescu-rezsimmel – mondta lapunknak adott telefoninterjújában a Marosvásárhelyen született, de Temesváron felnőtt, zeneművész családból származó Georgescu.
A Frankfurt mellett élő 48 éves alkotó filmjében megszólal két korábbi szabad demokrata (FDP) külügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher és Klaus Kinkel, valamint Kohl egykori tanácsadója, a szudétanémet származású, a német újraegyesítésben kulcsszerepet játszott Horst Teltschik. Az interjúkban Kinkel kíméletlen zsarolásnak, megalázó kereskedésnek nevezte azt, amit Genscher nagy humanitárius akciónak minősített.
Az emberkereskedelem miatt lelkiismeret-furdalása azonban egyiküknek sem volt, mindegyikük felsorakozott a rossz egészségi állapota miatt írásban nyilatkozó Kohl vezérelve mögé: a szabadság mindennél fontosabb.
Arra egyik politikus sem figyelt fel, amit Georgescu fontosnak tart megjegyezni: a romániai németek kivásárlásával egy 850 éves kultúra tűnt el mindörökre. Ami évszázadokon át ellenállt háborúknak és járványoknak, az húsz év alatt „elillant” – üres lakóházak és műemlék épületek maradtak vissza.
Az egykori NSZK számára az emberek kivásárlása nem volt ismeretlen gyakorlat. Az egykori NDK-nak is fizettek, de a különbség az, hogy Bonn a politikai foglyokat, és nem egy komplett nemzetiséget váltott ki pénzzel – jegyezte meg Georgescu.
Ahogy az NDK viszonylatában, úgy Románia felé is kellett egy közvetítő. E szerepet több mint két évtizeden át egy neussi ügyvéd töltötte be. A 84 éves Heinz Günther Hüsch négy kancellár és kilenc kormány alatt vitte a nyugatnémet titkosszolgálat által Csatornának nevezett akciót, amiről Bonnban csak néhány kiválasztott tudott. Hüschre, aki az 1960-as évek elején az észak-rajna–vesztfáliai tartományi parlamentben volt CDU-s képviselő, a néhai kereszténydemokrata kancellár, Kurt Georg Kiesinger egyik államtitkára figyelt fel. Titoktartási fogadalma alól csak az ezredfordulót követően oldották el. A híres-hírhedt román állambiztonság, a Securitate által Eduardnak nevezett ügyvéd úgy gondolja: neki ugyan ez volt az élete ügye, a német történelemnek mindazonáltal ez egy apró fejezete. Operatív részleteket és neveket változatlanul nem árult el, de arról beszélt, hogy gyakran a bőröndjében vitte Bukarestbe a D-Mark-köteget, útjaira elkísérték fiai, akiknek feladata az esetleges provokációk elhárítása volt.
Georgescu egyébként még Temesváron, az ottani német gimnázium diákjaként találkozott a németek kivándorlásával. Minden hétvégén volt búcsúparti, iskolatársai közül mindig utazott el valaki, bár ők akkor kamaszként nem értettek belőle semmit sem. Pletykákat persze hallani lehetett, hogy képzettségtől, szakmától függően „beárazták” az embereket. Az alacsony végzettségűekért kétezer, az egyetemi professzorokért, vezető értelmiségiekért 16 ezer márkás megváltást követelt a Ceausescu-rezsim. Mindehhez jött az egészet átfogó korrupció, kenőpénzt kellett fizetni azért, hogy valaki felkerülhessen a kivándorlási listára. Bonn a disszidensekért is törlesztett kemény valutával. A rendező beszélt olyan egykori Securitate-tiszttel, aki állította, a román részről Visszaszerzés fedőnévvel ellátott emberkereskedelemben 80 millió Deutsche Markot gyűjtött be.
forrás: nol.hu