Öt nagyváradi napilap 1900-ban. 1900. január első napjaitól, akárcsak az előző években, négy napilap, a Nagyvárad, a Nagyváradi Napló, a Szabadság és a Tiszántúl jelent meg Nagyváradon. Június 16-tól, immár ötödikként, a Nagyváradi Friss Újság. Talán nem érdektelen eljátszogatni egy kicsit a számokkal. A hivatalos népszámlálási adatok szerint 1900-ban összesen 47 018 lakosa volt a városnak, ebből 44 750 magyar anyanyelvű. Ha csak őket vesszük alapul – bár valószínűleg az ő számuknál jóval többen olvasták a magyar napilapokat –, egy újságra nem sokkal több mint 10 000 olvasó jut. Ebben a számban benne van a fél évvel korábban megjelent Friss Újság is. És ennyi olvasó el tudta tartani az összes lapot.
Hasonlítsuk össze az egy újságra eső lakosok akkori számát a mostanival. A 2002. évi népszámlálás szerinti 56 830 magyar ajkú lakosa volt Nagyváradnak. Később két magyar nyelvű napilap jelent meg a városban, ami újságonként 28 415 olvasót jelent. Ez még akkor is elgondolkodtató adat, ha figyelembe vesszük azt, hogy napjainkban a rádió, a televízió, az internet valós konkurenciája a nyomtatott sajtónak. De térjünk vissza a századfordulós sajtóélethez.
Az első váradi újság, a Bihar 1862. október 2-án jelent meg, Hügel Ottó kiadásában. Első szerkesztője Győrffy Gyula volt. Eleinte kéthetente hagyta el a nyomdát. 1863. október 30-án a lap politikai okból megszűnt, szerkesztőjét letartóztatták, elítélték. Majd csak 1867. június 15-én jelent meg ismét. Ekkor kiadó-szerkesztője Juhász Gyula (nem azonos az ismert költővel!) és Sólyom Fekete Ferenc lett. A kezdeti 48-as irányzatú lap immár szabadelvűként került az olvasó kezébe. 1868 júniusától Hügel Ottó úgy döntött, szünetelteti a Bihart, s helyette a Nagyváradi Lapokat indította. Ez utóbbi rövid életűnek bizonyult, tulajdonosa 1870 júliusában, a Nagyvárad próbaszámának megjelenésekor meg is szüntette. A később újraindított Bihar véglegesen 1879-ben tűnt el a lappiacról.
Hügel Ottó a harmadik újságát, a Nagyváradot társadalmi napilapként jelentette meg 1870. július 3-án, Báttaszéki Lajos ügyvéd szerkesztésében. Hetenként hatszor jelent meg; ez tekinthető a város első igazi újságának. A lemondott Báttaszéki helyett 1871 áprilisától 1873 októberéig Rácz Mihály a felelős szerkesztője a lapnak. Őt Hügel Ottó, a kiadó tulajdonosa követte a szerkesztői székben 1890 áprilisában bekövetkezett haláláig.
1879-től, az addigi függetlenséget feladva, Hügel a Nagyváradot politikai napilapként a Szabadelvű Párt szolgálatába állította. Ezzel az időközben megjelent ellenzéki napilap, a Szabadság politikai hatását akarták ellensúlyozni, amire az addigra már inkább csak vegetáló Bihar nem volt képes, emiatt is szüntették meg. Nyolc évig volt a Nagyvárad a Szabadelvű Párt hivatalos közlönye; 1887 januárjától megmaradt ugyan szabadelvű lapnak, de az ellenzék hivatalos újsága a Szabadság lett. A Nagyvárad szerkesztését Hügel Ottó 1890 áprilisában bekövetkezett halála után, három hónapra, ideiglenes jelleggel, Hegyesi Márton vette át. A következő felelős szerkesztő Böszörményi Géza lett, ő 1891 októberéig irányította a lapot. Ugyanebben az évben Hügel Ottó örökösei eladták az újságot Láng Józsefnek. Az új tulajdonos szerkesztőként hazahívta Aradról a jeles publicistát és írót, Iványi Ödönt, s ő magával hozta Sas Edét és Fehér Dezsőt; mindhárman vezető személyiségei lettek a váradi újságírásnak. A fiatalon, 1893 októberében elhunyt Iványi örökébe Sas Ede lépett, de 1895 májusában váratlanul távozott a laptól, hogy két budapesti újság munkatársa legyen. Ekkor veszi át a felelős szerkesztői állást Fehér Dezső, akinek Alba néven közölt írásait addigra megkedvelték az olvasók. Szerkesztői ténykedése 1898 októberéig tartott, ekkor elhatározta, hogy saját lapot indít, a város harmadik napilapját, a Nagyváradi Naplót. Ebben az is szerepet játszott, hogy nem akart másodhegedűs szerepet játszani a fővárosból visszatérő Sas Ede mellett, aki átvette a Nagyvárad felelős szerkesztői posztját. Ő irányította a lapot 1900-ban is az Úri utca 702. szám (a mai Ciorogariu utca 5. szám) alatti szerkesztőségben.
A város második napilapja, a Szabadság a Szabadelvű Párt hivatalos orgánumaként jelent meg, először 1874. június 17-én. A szerkesztőség a Sas (később Kossuth, ma Independenţei) utca 3. szám alatti Guttmann-ház udvarában volt. Laszky Ármin alapította. Felelős szerkesztője Dús László ügyész volt. Kezdetben hetente négyszer, majd három hónap után ötször jelent meg, 1876-tól hétfőn is. 1886-tól Rácz Mihály városi főjegyző, a lap addigi munkatársa lesz a felelős szerkesztő. Rácz Mihály 1893 őszén kilép a szerkesztőségből, átadva helyét Ponori Thewrewk Istvánnak, a lap első hivatásos újságíró-szerkesztőjének. 1894. március 1-jétől Lovassy Andor vármegyei aljegyző veszi át Ponori helyét, majd ugyanebben az évben Szunyogh Szabolcsot nyerik meg a felelős szerkesztői állásra. 1897 októberében Halász Lajos lett Lovassy utóda. Egy év múltán Halász a katonai behívója miatt lemondott felelős szerkesztői állásáról, helyét ideiglenesen Hlatky Endre, a Szabadelvű Párt helyi elnöke vette át. 1899 októberétől immár Hegyesi Márton a lap felelős szerkesztője. Idős emberként inkább vezércikkíró maradt továbbra is, anélkül hogy a szerkesztés munkáját ténylegesen végezte volna. Az Biró Lajos helyettes szerkesztőre maradt, s őt 1904 őszén hivatalosan is kinevezik felelős szerkesztőnek. Az 1900-ban megjelent újság főszerkesztője Szunyogh Szabolcs volt, aki korábban felelős szerkesztőként dolgozott a lapnál. Harmadikként a laptulajdonos Laszky Ármin nevét tüntették fel az egyes lapszámok utolsó oldalán. Ady Endre közel másfél évig, 1900. január 1. és 1901. május 18. között volt a Szabadság munkatársa, ekkor szerződött át a Nagyváradi Naplóhoz.
A Tiszántúl először 1894-ben jelent meg, katolikus irányzatú politikai napilapként, kéthetente, Persz Adolf szerkesztésében. 1898 őszétől a Tiszántúl is napilapként került az újságárusokhoz. A századfordulóra Krüger Aladár szerkesztő mellé szerződtették hivatásos újságíróként Pálffy Bélát. A lap fejlécén 1900-ban az állt, hogy: A szerkesztésért felelős: Dr. Vucskics Gyula. A szerkesztőség az Apáca (később Szilágyi Dezső, ma Moscovei) utca 3. szám alatt, a Katolikus Kör épületében működött.
A liberális irányzatú Nagyváradi Napló napilap első száma 1898. október 1-jén jelent meg. A lap tulajdonosa – és kezdetben felelős szerkesztője – Fehér Dezső volt. A felelős szerkesztő helyét december 18-án Lovassy Andor egykori vármegyei aljegyző vette át, aki előzőleg szerkesztette a Szabadságot is. 1900-ban a szerkesztésért felelősnek dr. Dési Géza ügyvédet jelölték meg az impresszumban, ahol még Fehér Dezső laptulajdonos és Halász Lajos szerkesztő neve szerepelt, utóbbié csak június 15-ig, amikor kilépett a szerkesztőségből. Erről másnap egy rövid hírben számoltak be: „Halász Lajos, ki az elmúlt év október hónapja óta tevékeny részt vett lapunk szerkesztésében, a tegnapi napon más irányú elfoglaltsága következtében kilépett a Nagyváradi Napló redakciójából. Pásztor Ede, akinek zsurnalisztikai munkásságát előnyösen ismeri a nagyváradi közönség, belépett a Nagyváradi Napló munkatársainak sorába.” (Nagyváradi Napló, 1900. június 16.)
Egy szóval sem említették azt, hogy Halász Lajos kilépésének oka lapalapítás volt. Pásztor Ede nem maradhatott sokáig a lapnál, mivel október elején önkéntes katonai szolgálatra vonult be. Helyébe Papp János poétát, az ismert zsurnalisztát szerződtették.
A Nagyváradi Napló állandó szelíd ellenzékiséggel volt jelen Várad sajtóéletében, olvasóit a demokratikus szellemiség megőrzéséről biztosította. Ne felejtsük el azt sem, hogy 1901. május 22-től Váradról való távozásáig, 1903. október 7-ig Ady Endre is e lap kötelékében dolgozott; 1902. január 1-jétől mint a lap társszerkesztője, 1903. január 10-től mint a felelős szerkesztője.
A Nagyváradi Napló első szerkesztősége a Bémer téri Mayr-ház emeletén volt, ezt 1899 nyarán lebontották (nagyjából a mai Bazár épület helyén állt). Innen a Bémer tér 351. szám alatti Róth-ház emeletére költöztek – ennek helyén ma részben a Divatház és a vele szomszédos, úgyszintén az 1960-as évek végén emelt lakóház található. A szerkesztőség 1900-ban mindvégig itt maradt, de rövidesen a Sal Ferenc utca 806. szám alá költözött. E ház a mai utcanév és számozás szerint a Dunărea utca 8 lenne, de az itt található ingatlan már nem azonos a századfordulón ismerttel. Nem sokáig maradtak itt, ugyanis 1902. május 6-án a szerkesztőséget és a kiadóhivatalt Fehér Dezső, a lap tulajdonosa a Szent János utca 346. szám alatti lakásának egyik sötét szobájába helyezte át. Ez a kis földszintes ház ma is megtalálható az Ady Endre utca 11. szám alatt.
A Nagyváradi Friss Újságot 1900. június 16-án Halász Lajos alapította. A szerkesztőségnek otthont adó ingatlant a Kossuth utca páros oldalán mára lebontották. A Nagyváradi Friss Újság megjelenése napján Az ötödik napilap címmel a Tiszántúl rövid hírben számol be arról, hogy „Ma új napilap jelenik meg városunkban Nagyváradi Friss Újság címen. A lap az elárusításra fekteti a fősúlyt s számonként egy krajcárért lesz kapható. Ez az ötödik napilap városunkban. Az új lap szerkesztője Halász Lajos lesz, aki tegnap kilépett a Nagyváradi Napló szerkesztőségéből.” (Tiszántúl, 1900. június 16.) Rövid, száraz hírcikk, elfeledkezve az ilyenkor szokásos udvarias jókívánságról. De mit is várhatunk, amikor a Friss Újság konkurenciát jelentett ötödik lapként, bár ismerve a Tiszántúl katolikus beállítottságú olvasóit, nem valószínű, hogy sokukat elvonzott volna. Hasonló visszafogott hangnemben számolt be az eseményről a Nagyvárad is, bár a rövid cikkben nem feledkeztek meg a lap alapítójának dicséretéről sem: „Az új napilap szerkesztője Halász Lajos lesz, az ügyes tollú nagyváradi újságíró, aki kilépett a Nagyváradi Napló szerkesztőségének kötelékéből.” (Nagyvárad, 1900. június 16.)
A Nagyváradi Napló mélyen hallgatott az új lap megjelenéséről. Úgy látszik, Fehér Dezső nem tudta megbocsátani Halásznak azt, hogy kilépett a lapjától. Pedig neki igazán nem volt jogalapja erre, hiszen ugyanezt tette ő is két évvel korábban, amikor cserbenhagyta a Nagyváradot, hogy saját lapot alapítson.
A Nagyváradi Friss Újságnak megszakítás nélkül 1931-ig sikerült életben maradnia. Hogy a lap neve fennmaradt a köztudatban, az elsősorban Adynak köszönhető, aki 1901. április 22-én e lapban publikálta a nagy vihart kavaró Egy kis séta című cikkét, amelyben a Kanonok sor lakóit bírálta.
forrás: varad.ro