A száz százalékban hátrányos helyzetű roma tanulókat oktató Fekete Borbála Általános Iskola tagintézményeként működő hencidai Csere-erdő Általános Iskolában megszűnt a jogszerűtlen oktatás: a mai napon ugyanis átadták az eddig használaton kívüli, ám mára felújított Kossuth utcai épületet, így a felsős és alsós tanulók – 108-an – a korábbi délelőtti-délutáni váltás helyett délelőtt tanulhatnak.
Az avató ünnepségen megjelent Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő, Selmeczi Zoltán, a KLIK Köznevelési Főosztályának vezetője, Kocsis Róbert, a megyei közgyűlés alelnöke, Filep Tibor, a megyei kormányhivatal oktatási főosztályvezetője, Muraközi István, a Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulásának elnöke, Berettyóújfalu polgármestere, Pappné Gyulai Katalin, a KLIK debreceni tankerületének igazgatója, a megye valamennyi tankerületi igazgatója. Eljöttek a környező települések polgármesterei, intézményvezetői, s nem utolsó sorban a Fekete Borbála Általános Iskola tanulói, tanárai.
A Himnusz eléneklése után köszöntő beszédet Vitányi István tartott, aki kiemelte a polgári kormány azon törekvését, mellyel az esélyteremtés érdekében a korábbi kormányok alatt bezárt kistelepülések iskoláinak újraindítását valósítja meg. Utalt arra, hogy éppen a szomszédos Gáborjánban egy év kihagyás után újraindult az alsó tagozatos tanítás szeptemberben, most pedig a hencidai kisgyerekek örülhetnek annak, hogy közel húszmillió forintból sikerült felújítani a használaton kívüli iskolaépületet. Az iskola és a templom egy település két legfontosabb épülete – jelentette ki a honatya, hozzátéve, a jobb élethez az iskolán keresztül vezet az út, a mostani kormány pedig azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a megfelelő körülmények biztosításával azonos esélyt nyújt a városi és vidéki iskolák tanulóinak.
Selmeczi Zoltán köznevelési főosztályvezető tolmácsolta Marekné Pintér Aranka, országos KLIK elnök üdvözletét, de gratulált a jelenlévő diákoknak azért is, amiért a Himnuszt a felnőttekkel együtt énekelték. Klebelsberg Kunó gondolatainak idézése után kiemelte az állam szerepvállalását a hátrányok leküzdésében.
A diákok verses, dalos, táncos fellépése után levetítettek egy kisfilmet, mely az épület felújítását, illetve az iskolában folyó munkát örökítette meg.
Az ünnepélyes szalagátvágás előtt az épületet Lázár Péterné helyi református lelkipásztor áldotta meg.
forrás: haon.hu

