Néhány órával az avatási ünnepség kezdete előtt eltávolították annak az adai Trianon-emlékműnek a talapzatát, amelyet a Magyar Remény Mozgalom vasárnap tervezett felavatni a helyi katolikus temetőben. Az emlékmű lebontásával kapcsolatos álláspontjukat a község illetékesei ma közleményben ismertették a nyilvánossággal – írja a Vajdaság MA Délvidéki Hírportál.
„Ada község elnökéhez az elmúlt héten feljelentés érkezett ismeretlen személytől, egy engedély nélkül épülő építmény – jelen esetben emlékmű – építéséről. Hivatali kötelességéből a községi elnök értesítette az építkezési felügyelőt, aki munkaköri kötelességénél fogva megtekintette a feljelentett építkezést az adai római katolikus temetőben. A felügyelő konstatálta a felállított emlékművet, és a törvénnyel, valamint a községi határozatokkal összhangban elrendelte annak eltávolítását. Mivel a telek tulajdonosa nem távolíttatta el az említett építményt 24 órán belül, az építkezési felügyelő a helyszínen újra konstatálva az érintetlen építményt, kiadta a bontásról szóló záradékot, és ezzel összhangban az illetékes szerv végrehajtotta vasárnap délelőtt folyamán az illegálisan épült építmény eltávolítását” – olvasható az adai önkormányzat ma kiadott közleményében.
forrás: vajma.info
