Close

Zsindelyes Pálinkafőzde: az olcsóbb italok iránt nőtt a kereslet

 – Idén az olcsóbb árfekvésű alkoholos italok értékesítési aránya emelkedett a prémiumtermékek eladásával szemben az érpataki Zsindelyes Pálinkafőzde Kft.-nél – közölte a társaság ügyvezető igazgatója-tulajdonosa hétfőn az MTI-vel.
    Papp József elmondta,  a pálinka értékesítése a tavalyihoz képest változatlan, ám ezen belül a topkategóriás termékek rovására emelkedett az olcsóbb sajátmárkás italok forgalma. Az arány jelenleg 60-40 százalék az olcsóbb termékek javára, a kívánatos azonban ennek a fordítottja lenne – mondta Papp József. 
    Hozzátette, a novemberi adatok szerint idén húsz százalékkal csökken a magyar kereskedelmi pálinkafőzés forgalma, a Zsindelyesnek viszont sikerült megőriznie tavalyi értékesítési volumenét.
    Az évente 2 millió kilogramm gyümölcsöt feldolgozó, 53 embert foglalkoztató érpataki üzem vezetője szerint idén nagyjából tartható lesz a tavalyi 1 milliárd 16 millió forintos nettó árbevétel, nagyobb nyereséggel viszont idén már nem számol a családi vállalkozás. Papp József hozzáfűzte, jövőre mintegy 100 ezer hektoliterfok pálinkát palackoznak le majd az üzemben, betartva a szigorú bevizsgálási szabályokat. ( A hektoliterfok a szesztartalom mértékegysége, megfelel 1 liter abszolút alkoholnak)
 
Forrás: MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top