Egy szombat délelőtt, egész heti fáradtsággal, hosszú munkanapokkal a hátam mögött érkeztem az addig csak képeken látott lakáshoz. A tulajdonos ajtót nyitott, és a meggyötörtség egy pillanat alatt elszállt. Fel sem ocsúdtam, és máris elfelejtettem minden kellemetlenséget, ami a héten ért. Az ember belép, és mosolyogni kezd. Feltölti az az energia, ami a lakásból és tulajdonosából árad.
Klára húsz éve költözött a 90 négyzetméteres Duna-parti ott honába. Sokáig még lányával éltek itt , aki mára már felnőtt , és tanulmányai miatt kirepült a családi fészekből. Aztán pár éve úgy döntött , eljött az ideje, hogy igazán azzal foglalkozzon, ami maradéktalanul boldoggá teszi.
Munkát váltott , elkezdte újra felfedezni Budapestet, és egy évvel ezelőtt nekiállt átalakítani ott honát, kivéve egy helyiséget: a konyhát. Hogy miért pont azt nem? Mert a mai napig tökéletes állapotban van, és még ma is képes felvenni a versenyt bármelyik szalonbútorral. A csodálatos Regina konyha immáron húsz éve rendületlenül szolgál minden egyes nap. „Ami jó, azon nem kell változtatni” – vallja vendéglátónk. Ahogy Klára fogalmaz, belülről kell építkezni, nem az ott honunkat túlzsúfolni. Mindenkinek szüksége van térre, hogy ne nyomjon minket össze a saját lakásunk. Hogy mi a legnagyobb feladat? Megtalálni azt a kényes egyensúlyt, amitől egyedivé, egyéniségünk kifejezőjévé válik az ott honunk, de nem telepszünk rá túlságosan.
A lakás végtelen nyugalmat és kiegyensúlyozott ságot áraszt, nyugodt, mégis vidám pezsgés érezhető minden szegletén. Elegáns, de semmiképpen sem merev. Mértékletes, de nem hideg. A színek és anyagok tökéletes egységet alkotnak, amibe, még ha akarnánk sem tudnánk belekötni. Azonban, ha azt gondoljuk, hogy Klára maradéktalanul elégedett az ott honával, tévedünk. Időről időre átrendezi. Néha csak egy váza kerül új helyre, de van, hogy a kanapét fordítja át, hol erre, hol arra. A változatosság gyönyörködtet, tartja a mondás is.
Sokan inkább biztosra megyünk, amikor a stúdióban összerakott , kész lakásképek alapján választunk. De nem Klára, aki a kiegészítőket és a szőnyegeket is bátran, jó ízléssel találta meg. Utóbbiakat, perzsa és perzsa selyemszőnyegeit az utazásai során vásárolta, amelyek igazán meleg és ott honos érzést adnak a helyiségeknek. Lágyítják a túlnyomóan krémszínekben berendezett lakást. A meleg ott hon érzését erősíti a nappaliban található, gipszkarton falba épített biokandalló is, ami hideg téli estéken, főleg vendégek körében igazán hangulatos.
A festmények és fotók fontos kiegészítői minden ott honnak, azonban az ördög a méretekben rejlik. Mivel Klára hobb? a a kirándulás mellett a fényképezés, itt -ott felfedezhetünk néhány fotót, amelyet ő maga vagy barátnője, Baricz Kati fotóművész készített . Ezek a képek, ahogyan a festmények is, nagy méretűek, elkerülendő a zsúfoltság érzését, amit a sok kisebb kép kölcsönözne.
Persze nem lehet szó nélkül hagyni a lakás legszebb „dekorelemét”, a lélegzetelállító panorámát, ami a nappaliból és a hálószobából is elénk tárul. Amikor egy-egy estén az ember kiül az erkélyre, és látja az esti fényekkel felöltöztetett Parlamentet és Margit-hidat… nos, az ehhez fogható látvány ritka kincs.
A cikk az A Mi Otthonunk magazin novemberi számában olvasható. Keresse az újságárusoknál!

