Várhatóan a délelőtt folyamán javul majd a helyzet, és felszáll a köd. A repülőtér két futópályája közül az egyiken már 500 méter körüli a látótávolság. A másikon azonban még mindig nagyon sűrű a köd.

A sűrű köd miatt összesen tizennégy repülőgép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szombat éjjel és vasárnap hajnalban – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója vasárnap reggel.
A repülőgépek kitérő állomásokon szálltak le, javarészt Bécsben, Pozsonyban és Linzben. Az Aeroflot járata Belgrádban landolt – mondta el Hardy Mihály.
Közölte, az utasok többségét buszokkal szállítják Budapestre.
Hardy Mihály hozzátette, várhatóan a délelőtt folyamán javul majd a helyzet, és felszáll a köd. A repülőtér két futópályája közül az egyiken már 500 méter körüli a látótávolság. A másikon azonban még mindig nagyon sűrű a köd.
Szombat késő éjjel a látótávolság 100-175 méter körül volt.
A vasárnap reggel érkező járatok közül – a Budapest Airport járatinformációja szerint – az első már leszállt.
Figyelmeztetés az egész országban a köd miatt
Vasárnapra is az ország teljes területére figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a várható tartós, sűrű köd miatt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: éjszaka ismét több helyen képződik sűrű köd. Vasárnap leginkább nyugaton akár egész nap rosszak lehetnek a látási viszonyok, a középső és keleti országrészben napközben feloszlik a köd.
Az előrejelzés szerint vasárnap sem várható számottevő csapadék, legfeljebb szitálás fordulhat elő. A minimumhőmérséklet többnyire 2 és 7 Celsius-fok között, a kevésbé felhős tájakon 0 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között valószínű.
forrás: ma.hu/MTI
