Az állati létből kiemelő beszédtől, a közvetlen személyes kapcsolatokon túl szervező írás és ennek már a tömegek számára elérhető formája a könyvnyomtatáson, távközlési forradalmakon keresztül eljutottunk a digitális korszakig. Z. Karvalics László információtörténész Az informatika társadalomtörténetet ír című írásában a társadalom, a technikai fejlődés gondolatmenetét végigfuttatva jut arra a következtetésre, hogy a megnövekedett információtömeg, a tudomány, a politika, a közigazgatás, a gazdaság és a katonaság rendszereinek kezelhetővé tételéhez szükség volt számítógépekre. Már Blaise Pascal, az első fennmaradt mechanikus számológép megalkotója is adóügyi feladatainak ellátására fejleszti ki az eszközt.
Utolsóként Bhután 1999 tavaszán az eldugott kis himalájai királyság is belépett a hálózatba kötött országok közé. Az internet diadalútját az immár menthetetlenül globális világban a számítástechnika, a távközlés, valamint a média- és tudásipar páratlan lendületű összeolvadása kíséri. Egyre többen tekintenek a világtörténelem legnagyobb horderejű változásaként az ezredvég informatikai forradalmára, amely Magyarország számára is felzárkózási esélyeket ígérhet.
A számítógép technikatörténete viszonylag jól feltárt és jól ismert terület. Az ismeretterjesztő áttekintések felől nézve a számítógép legtöbbször matematikai-technikai kaland csupán, az abakusztól az IBM-ig, a számolási kapacitás megnövelésének nagy hatású eszközeként – miközben a számításteljesítmény fokozásának kényszere egészen mélyen társadalmi beágyazottságú – teszi hozzá Karvalics.
A technikától a társadalomig
Amikor az ötvenes évek elején a néhány év alatt múzeumi példánnyá öregedő számítógépek második generációs, immár ipari méretekben gyártott utódai iránt ádáz harc indult meg, mindenki tudta, hogy immár a piac mozgatja a folyamatot. Az ötvenes évek közepére a számítógép bevonult a nagyvállalatok világába, a nagy kormányzati és közintézmények adatfeldolgozó központjaiba, és egyre ígéretesebb üzleti lehetőségeket kínált. (Amikor az első magyar elektronikus számítógépet 1959-ben megépítették, akkor az Egyesült Államokban már több mint 5000 sokat tudó „rokonuk” volt használatban.) A hatvanas években az egyre többet tudó, egyre jobban programozható és mind egyszerűbben használható számítógépek megkezdték a csendes bevonulást a nagyobb termelővállalatok, a légiközlekedés, a pénzügyi szektor és a közigazgatás legtöbb pontjára, s ezzel párhuzamosan a lanyhának korábban sem nevezhető fejlesztő munka lázas ütemű innovációs versenybe csapott át. 1972-ben az Intel cég kifejlesztette az első 8 bites mikroprocesszort, amivel kezdetét vette egy új fejlődési szakasz: a géptermekből és laboratóriumokból kiszabaduló számítógépek immár nemcsak intézményi, hanem személyes használatra is alkalmassá váltak elérhető áruk révén.
Az első, sikeresnek mondható PC-t (personal computer, személyi számítógép) az 1975-ös Altair 8800-ast számos társa követte (köztük a Magyarországon jól ismert és elterjedt Sinclair és Commodore modellek). A számítógépek a gazdasági élet szinte minden terepére behatoltak, a termelésirányítástól a gyártáson át a bérelszámolásig. Ott voltak a könyvtárakban, az egyetemeken, a rendőrségen, a biztosítótársaságoknál, és működésmód-átalakító hatásuk, illetve elterjedésük számos következménye lépésről lépésre felismerhetővé vált.
A valódi tömegesedéshez mégis majd egy évtized múlva, a nyolcvanas évek közepén a Macintosh névre keresztelt csúcsmodellel új időszámítást író Apple és a későn eszmélő, de annál nagyobb lendülettel versenytársai nyomába eredő IBM csatája vezetett. Az ugyanannyi pénzért másfél évente megduplázódó teljesítményt kínáló gépek iránti óriási kereslet okát kezdettől fogva az általuk nyújtott, szakadatlanul tökéletesített funkciókban és a „nem szakemberek” számára is egyre könnyebbé váló kezelésükben kellett keresni. Az adatfeldolgozás mellett ekkor már a szövegszerkesztés, a táblázatkezelés és a játék is széleskörűen elterjedt, az erősebb gépekkel komoly grafikus feladatokat lehetett ellátni. S miközben a személyi számítógépek megindultak a hordozható készülékek irányába, teljesen bevetté vált az ún. „perifériák” (elsősorban a faxkészülék és a nyomtató, később a lapolvasó, a scanner) használata, a szuperszámítógépek már csillagászati számolási teljesítményt nyújtottak, hozzájárulva jó néhány tudományterület „nagy ugrásához”, az informatikai ipar pedig felzárkózott a vezető energia/autó komplexum mögé, az újabb fordulat mégis egészen máshonnan érkezett: a távközlés és a számítástechnika összekapcsolása felől.
Az internet
A számítástechnika és a távközlés rendszereinek együttes használata technikailag már a hatvanas években lehetségessé vált, a hetvenes években külön kifejezést is alkottak rá (telematika). A nyolcvanas évek elején Franciaországban elindult a Minitel-program, amely több millió, ingyenesen kihelyezett terminálképernyővel számos szolgáltatást nyújtó hálózatba kapcsolta össze a telefon-előfizetőket. A világot mégis meglepetésként érte a kilencvenes évek elején az internet minden képzeletet felülmúló detonációja. Nem egészen tíz év leforgása alatt több mint százmillió számítógép összekapcsolásának segítségével egy „megagépezet” jött létre, amely – ugyanúgy, ahogy egykor a számítógép „kibújt” a laboratóriumok és géptermek falai közül – kiszabadult a zárt katonai, majd amerikai egyetemi hálózatok kalodájából, és világméretű kommunikációs, illetve adattároló és szolgáltató rendszerré vált.
Az internet ma egyszerre világkönyvtár (a hálózatra „felköltöző” és ezen keresztül összekapcsolódó könyvtárak és mindenki számára elérhetővé tett katalógusaik, illetve a teljes egészében „letölthető” vagy olvasható könyvek, dokumentumok, folyóiratok révén) és a nemzeti kultúra digitális öröklétének és népszerűsítésének biztosítója (könyvek, képek, film- és zenei anyagok fokozatos felvitelével). Az internet utolérhetetlenül gyors és rugalmas információs szolgáltatások gyűjtőhelye, a hagyományos postai és telefonszolgáltatásokkal versenyre kelő kommunikációs médium (a teljes internetes forgalom közel 50%-át az elektronikus levelezés, az ún. e-mail teszi ki, rendkívül népszerűek a vita- és hírcsoportok, az ún. chat-roomok és newsgroupok). Másfelől a közhivatalok, közintézmények, társadalmi szervezetek, vállalatok és magánszemélyek közleményeinek, önfelmutatásának, sőt esetenként tranzakcióvégzésének eszköze az ún. honlapokon (home page) keresztül.
Az internet kultúrájának gyors terjedése és a növekvő hozzáférés egyre több közhivatali funkciót tett elintézhetővé. Megszünteti a politikai és társadalmi mozgalmak elszigeteltségét és elszigetelhetőségét, és a kereskedelem, illetve pénzforgalom soha nem ismert formáit teremti meg. Az interneten keresztül mind többen telefonálnak, hallgatnak rádiót, gyűjtenek zenei és filmanyagot. A hagyományos sajtótermékek szinte kivétel nélkül elkészítették hálózati változatukat, és sok orgánum ma már kizárólag az interneten jelenik meg. Számos tudományterületet (elsősorban a nagy tömegű vizsgálati adattal, sok „megtermelési hellyel” és gyors információcsere-igénnyel rendelkező csillagászatot, meteorológiát, oceanográfiát, genetikát) forradalmasított a tudóscsoportok hálózati kommunikációja.
A működő tőke a hálózati infrastruktúra építésébe és a jövő ún. „tartalomszolgáltatási” pozícióinak kiépítésébe áramlik. Ám azzal együtt is, hogy a legnagyobb üzleti kihívások színtere, mostanra jól látható, hogy negatív oldalai és a szenzációkra éhes sajtónak köszönhetően mértéktelenül túldimenzionált káros kísérőjelenségei együttesen sem képesek megállítani rohamos terjedését, mert lényegét tekintve és alapvetően humanizál: a tudásszerzés, az információkeresés, a kapcsolatteremtés korlátait lebontó, ezeknek a tevékenységeknek a hatókörét és hatékonyságát kitágító, ezen keresztül a személyiség, a helyi közösségek önépítésének és önkiteljesítésének folyamatát támogató eszköz.
Az annyira féltett hálózati polgár portréját minden mértékadó felmérés ugyanabba az irányba építi: nemhogy individualizálódna, inkább közösségi kötődései erősödnek, többet olvas, többet jár színházba és a természetbe, többet sportol, munkája egyre nagyobb hányadát képes áthelyezni a hálózatra, és ezen keresztül az otthonába (a fejlett országokban az ún. „távmunka” aránya növekszik). A következő évek nagy kérdéseként egyedül az tornyosul az internetet építők és használók, a hálózat terjedésének társadalomtörténeti hatásait mérlegre tevők előtt, hogy miképpen sikerül úrrá lenni a „digitális szakadékon”, hogyan lehet az internethez és a korszerű informatikai eszközökhöz hozzáférni képtelen és így új leszakadási pályákon elinduló társadalmi csoportok és régiók számára biztosítani az esélyt.
forrás: Z. Karvalics László: História:Az informatika társadalomtörténetet ír/Információ, társadalom, történelem, Uő.: Neumann Jánostól az internetig, lolipopreklam.hu