Close

Most már nem eladó a TV2

Az elmúlt három évben többször felmerült, hogy a TV2 eladó, és az is, hogy a vevő Nyerges Zsolt cége lehet. Az eladás most lekerült a napirendről, de a TV2 így is több szálon kötődik a mostani kormánypárthoz.

Hónapok óta folynak a találgatások, terjednek a piaci pletykák a TV2 eladásáról. Simon Zsolt vezérigazgató legutóbb a csatorna őszi műsorstruktúrájának bemutatóján beszélt nyilvánosan az eladásról, szavai szerint az semmilyen módon nem érinti a cég stratégiáját, sem az őszi műsorstruktúrát.

Az eladás globális stratégia része volt, párhuzamosan zajlott a ProSiebenSat.1 német és a román érdekeltségeinek eladásával, de azóta a tulajdonosok más stratégiát választottak – mondta. Megkérdeztük a vezérigazgatót, az üzlet létrejött-e, illetve létrejön-e a közeljövőben. Simon azt mondta, az eredeti tervekhez képest a német csatornát működtető társaságot kivezetik a tőzsdére (azaz nem szakmai befektetőnek adják el), tehát más stratégiai irányt választottak.

A folyamat így lelassult, s már nem prioritás sem a magyar, sem a román csatorna eladása. Majd amikor visszakérdeztünk, hogy ezek szerint nem eladó a TV2, a vezérigazgató azt felelte: „Ez jelen pillanatban nem sürgős.” Ez is történt. A korábbi stratégiai döntésnek megfelelően a ProSiebenSat.1-ban 44 százalékos tulajdonrésszel bíró KKR-Permira páros megkezdte a részvényei tőzsdei értékesítését – írta csütörtökön az Mmonline. Az első körben 11 százaléknyi részvényt adnak el mintegy 800 millió euró értékben. A két kockázati tőkealap-kezelő a tervek szerint az év végéig száll ki teljesen a ProSiebenSat.1-ból.

„A tulajdonosunk eredeti tervei szerint a német csatornákat szakmai befektetőnek szerették volna eladni. Ennek lett volna része, hogy megválnak az összes nemzetközi érdekeltségtől, köztük a TV2-től. Időközben az a döntés született, hogy a tulajdonrészüket a német tőzsdén értékesítik, így a TV2 eladása lekerült a napirendről” – mondta a portál szerint Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója. Simon még június végén bizakodott az eladásban. Június végén a tévécsatorna dolgozóinak írt belső levélben még úgy fogalmazott: „Lezárult egy szakasz a TV2 tranzakciójában. (…) Bármennyire is szeretnélek tájékoztatni benneteket az eladás részleteiről, érthető okokból kifolyólag ezt nem tehetem meg” – írta.

A vezérigazgató beszámolt kollégáinak arról, hogy több hónap kemény munka árán a cég teljes átláthatósággal megfogható beruházássá, komoly értékké vált. Az eladási folyamatot a cég németországi központjából irányítják, „komoly szakmai és pénzügyi befektetők érdeklődnek a TV2 iránt”. A pályázók megadott határidőre megteszik tétjeiket a tulajdonosoknak, akik elkezdik kielemezni, megéri-e eladni a céget. A vezérigazgató szerint ugyanez a folyamat zajlik Romániában, Németországban is, annak függvényében, hogy melyik országban kik pályáznak, ki mennyit ígér, születhet helyi, illetve nemzetközi döntés is, de az is előfordulhat, hogy nem lesz döntés.

Egy kockázati tőkebefektetőnél minden pénz kérdése… – írta a vezérigazgató, aki szerint lehet, hogy a döntés hamarosan megszületik, de az is elképzelhető, hogy majd csak az év végén. A Népszabadság információi szerint a négy magyar nyelvű csatornát magában foglaló TV2-csoport (TV2, SuperTV2, Fem3, Pro4) iránt a német tulajdonosánál, a ProSiebenSat.1-nál legalább két vállalkozás érdeklődött. Egyikük a jobboldali médiabirodalom egyik meghatározó vezetőjének, a korábban az RTL Klubot kiszemelő Nyerges Zsoltnak a többségi tulajdonában lévő Infocenter.hu Zrt. (amely a Class FM, a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió tulajdonosa is), a másik a Viasat3 kábelcsatornát is működtető skandináv cégcsoport, a Modern Times Group (MTG) volt.

Az elmúlt három évben többször felmerült, hogy a TV2 eladó, és az is, hogy a vevő Nyerges Zsolt cége lehet. Legutóbb májusban röppent fel a hír, hogy a TV2-re az MTG és az Infocenter.hu is ajánlatot tett. A Hvg.hu akkori értesülése szerint amióta a reklámadót a kormányfő májusban belengette, a folyamat lelassult, pedig úgy tervezték, július végén lezárják az ügyet. Ha az újfajta közterhet bevezetik, akkor a TV2 1,7 milliárdot fizethet az államnak, az RTL pedig több mint négymilliárdot. A TV2 ugyanis utoljára 2009-ben volt nyereséges, akkor 654 millió forint plusszal zárta az évet. Azóta tartósan mínuszban van: 2010-ben 2,2 milliárdos, 2011-ben 8,94 milliárdos, tavaly pedig 6,7 milliárdos veszteséget produkált – derült ki a május végén közzétett legfrissebb, 2012-es mérlegbeszámolóból.

A cég árbevétele folyamatosan csökken: 2010-ben 19, 2011-ben 16,2, 2012-ben pedig 14,2 milliárd forint bevételre tett szert. (Mindeközben az RTL Klubot üzemeltető Magyar RTL Televízió Zrt. masszívan nyereséges. A cég 2012-ben 25,8 milliárdos bevétel mellett 6,6 milliárdos adózott eredményt könyvelhetett el. Mindezt az RTL úgy érte el, hogy 2011-hez képest csökkent az árbevétele, de nőtt a nyeresége. Tavalyelőtt ugyanis 29 milliárdos árbevételből produkált 2,6 milliárdos eredményt.)

A TV2 vételáráról különböző információk láttak napvilágot, a HVG 20–30 milliárd közötti árról írt, az Index szerint a tulajdonos 20 milliárd fölötti összegért adná a csoportot. Orbán Viktor miniszterelnök az eladási tárgyalások idején nyíltan utalt arra, hogy magyar kézben legyen egy kereskedelmi tévécsatorna, minderről ráadásul a reklámadóval is összefüggésben beszélt a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia lapjában megjelent interjúban.

A kormányfő azt mondta, „ha lenne Magyarországon magyar kézben lévő kereskedelmi tévécsatorna, akkor magánpénzből is költenének a közvetítésekre, csak éppen Magyarországon a nagy, kereskedelmi tévék közül egyik sem magyar, mindegyik külföldi. Ezért olyan magyar, nemzeti szempontokat, amiket otthon igen, itt nem érvényesítenek. Ez sem lesz mindig így, de addig is a magyar köztévének kell helytállnia. Mindenki tudja, hogy a magyar köztévé sportközvetítéseit nagy érdeklődés övezi. A kézilabda és a futball esetében is rendben van, hogy amíg nincs meghatározó kereskedelmi televízió magyar kézben Magyarországon és a régióban, vagy a külföldiek jobb belátásra nem térnek, addig főleg az állami tévé feladata marad a magyar sport közvetítése. Ha viszont ennyire közömbösek a magyar kultúrával szemben a magyarországi nagy kereskedelmi televíziók, akkor az a bizonyos reklámadó vagy médiaadó, amelyik egyelőre úgy tűnik, hogy legalábbis halasztást szenved, szintén lehetne a sport vagy a futball egyik bevételi forrása.”

Az eladási folyamat előzményeihez tartozik, hogy a TV2 anyacégét tulajdonló amerikai és brit befektetési társaságok sokáig reménykedtek benne, hogy 2006–2007-es befektetéseiknek (ekkor vették meg a TV2 anyacégét) legalább egy töredékét visszakaphatják, ezért mindenképpen csomagban akarták értékesíteni a csatornáikat, és ehhez nagy nemzetközi befektetőt kerestek. A P7S1 13 európai országban 26 kereskedelmi televíziót, 24 prémiumcsatornát működtet, áprilisban viszont már adott el a skandináv csatornáiból. Ezzel összefügg, hogy amikor jobboldali vállalkozók az országos kereskedelmi tévéknél próbáltak érdekeltséget szerezni, az éppen azért nem sikerült a TV2 esetében, mert csak csomagban adták volna, a környező országokban meglévő érdekeltségekkel együtt. (Az RTL Klubot működtető cég egyharmadának megvásárlása pedig végül hitelfelvétel meghiúsulása miatt fulladt kudarcba.)

A TV2 több szálon kötődik a mostani kormánypárthoz: a Magyar Narancs már 2011-ben írt Simon Zsolt vezérigazgató fideszes kötődéseiről, és piaci berkekben azt sem tartják véletlennek, hogy Simon idején a HírTV-től leigazolt Pindroch Ferencet tették meg hírpolitikai tanácsadóvá. Az is figyelemre méltó, hogy a TV2 hírműsoraiban még a Hír TV-nél is nagyobb felületet adnak a kormánypárti politikusoknak.

Miközben júliusban a tévés, rádiós hírműsorok közül a Tényekben volt messze a legalacsonyabb a politikusok szereplési aránya, ebből a szűkös felületből a kormánynak és a két kormánypárt politikusainak együttesen 76 százalék jutott, amivel még az M1-et és Hír TV-t is sikerült überelni (egyedül az Echo TV-n volt nagyobb a kormánypárti túlsúly). Az idei rekordot júniusban állította fel a Tények 80 százalékos túlsúllyal a médiahatóság mérései szerint; májusban 66, áprilisban 71, márciusban 77, februárban 69 százalékot adtak a kormányoldalnak, ami jóval több a rivális RTL-híradó arányainál, és stabilan a Hír TV és az Echo TV között foglal helyet.

forrás: nol/mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top