Nekünk Erdéllyel kapcsolatban semmi mögöttes célunk nincs – üzeni Tőkés László a román politikusoknak, akik a Magyarország védhatalmi státuszára vonatkozó javaslatát a román államiság elleni támadásként értelmezték. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint a bukaresti reakciók újfent bebizonyították, hogy „a többségi–kisebbségi relációban többnyire csak a nyers politikai erő számít”. A jövő évi európai parlamenti választásokkal kapcsolatban Tőkés megegyezést szorgalmaz a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel – „a maga módján a Fidesz is ezt támogatná” –, de szkeptikusan tekint az egyre gyakoribb Kelemen–Orbán-találkozókra, mert tart az RMDSZ „félrevezető potenciáljától”.
Sokan meghökkentek, amikor Traian Basescu éles támadással válaszolt a felvetésére, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státuszt Erdélyért. Ön is meglepődött?
Én nem önmagában Traian Basescunak tulajdonítom a magyarellenes politikai kurzust, amely az utóbbi időben újból felerősödött, és amelyben Basescu államelnökkel egyenrangú mértékben és módon vesz részt Victor Ponta miniszterelnök és Crin Antonescu, a szocialista–liberális szövetség társelnöke, a szenátus elnöke. Az az érzésem, hogy egy forgatókönyvnek megfelelően már a tusnádfürdői beszédemet megelőzően eldöntött dolog volt, hogy valamibe belekötnek, és történetesen ezt a javaslatomat szúrták ki. Legfeljebb az meglepő, hogy Traian Basescu is, aki mindig a magyarok és különösen a székelyek barátjának a pózában tetszelgett, bekapcsolódott a magyarellenes nyilatkozatversenybe.
Vagyis a román elnök ön szerint szerepet játszott?
Mi magyarok régóta vágyunk arra, hogy olyan vezető román politikusra találjunk, akinek bízni lehet a szavában, és aki hiteles partnere tud lenni a kisebbségi magyarságnak. Traian Basescu a maga keresetlenségében olyan politikusnak tűnt, aki nem rajong ugyan a magyarokért, vagy különösebben nem akar a kedvünkben járni, de azért nem gyűlöl bennünket. Mostanra egy illúzióval szegényebbek lettünk. Úgy látszik, még mindig nem született meg az a román politikus, aki őszintén, empatikus módon kész volna a partnerünk lenni közös dolgaink rendezésében. Amikor Emil Boc polgármester magyarul köszöntötte a Kolozsvári Magyar Napok közönségét, kitörő öröm és taps fogadta. Vagyis a romániai magyarság ki van éhezve arra, hogy végre emberszámba vegyék. Ez az elvárás nagyon erős a Románia iránt teljes mértékben lojális magyarságban, és sajnos mindig ebben a nemes elvárásában szégyenítik meg.
Az empátia iránti vágyuk kiszolgáltatottá teszi a magyarokat?
Túlságosan jóhiszeművé és engedékennyé válunk ezen elvárásunk következtében, és sebezhetőek vagyunk. Gondolok itt elsősorban jóravaló magyar képviselőinkre, akik annyi évtized után még mindig bedőlnek annak az illúziónak, hogy a románokkal a kis lépések politikáját kell folytatni, bizalmat kell tanúsítani, és csak így van esélyünk valamilyen eredmény elérésére. Ki tudja, hányadszor, azt kell megtapasztalnunk, hogy ebben a többségi–kisebbségi relációban többnyire csak a nyers politikai erő számít.
Ehhez erő kell. Lehet ez valós alternatíva?
Nem találni jobb alternatívát. Az alkupozícióba emelő politikai szilárdság, valamint a jogainkon és az európai normákon, illetve erkölcsi értékeken alapuló, jó értelemben vett erő politikáját kellene ötvözni a bizalomépítés pozitív magatartásával. Ám sosem szabad meginogni, ha megint egy nagy átverés készül, vagy megijedni, ha megint a megfélemlítés eszközeihez nyúl a többségi politikai társadalom.
Azt mondta, hogy Tusnádfürdőre a román politikusok készültek egy forgatókönyvvel. Ez a forgatókönyv kié?
Ez az, amit nagyon nehéz megállapítani. De ha visszanyúlunk a harmincas évekre, még csak nem is kell összeesküvés-elméleteket gyártanunk, mert pontosan tudjuk a rendelkezésünkre álló iratokból, hogy Bukarestben egy tárcaközi testület dolgozott Erdély elrománosításán. Kísérteties, hogy noha belpolitikai harcot vív Traian Basescu és Victor Ponta, a politikájuk teljes mértékben kiegészíti egymást. Talán ha visszanyúlnánk a bázisig, a román polgári társadalomig, ez jelenthetne távlatilag kiutat. És Erdélyben talán már éledezik egy ilyenfajta igény, hogy a románság a magyarsággal egyetemben próbálja befolyásolni a politikai szférát.
A bizalomépítésben segíthet a jó román–magyar államközi viszony is. Ezt milyennek tartja?
A mostani Orbán-kormány ezen a téren jobb politikát folytatott, mint az előző, engedékenyebb szocialista–liberális kormányok. Erre ugyanaz vonatkozik, amit az előbb fejtettem ki az erőpolitikát illetően: nem lehet gyáván vagy engedékenyen eredményt elérni. Ezért is neveztem nevén Magyarország szerepét a tusnádfürdői beszédemben, hogy amiképpen Románia Szerbiában keményen lépett fel a románok és vlachok védelmében, úgy mi is ezt tegyük, és ilyen politikát folytassunk. Ha tetszik, akkor Románia is vállaljon védhatalmi státust a határon túli románok védelmében.
Orbán Viktor jellemezhetetlennek minősítette nemrég a magyar–román kapcsolatokat, de a viszony nem most üresedett ki. Nem volt ebben semmilyen hibája a magyar kormánynak?
Mit mondhatnék erre? Nyilvánvaló, hogy a magyarországi fél is követhet el hibákat, de ezek elenyészőek a román nemzetstratégiai célokhoz képest, amelyek az asszimilációs és magyarellenes politikákban megnyilvánulnak. A magyar politika mögött nincs egy nagymagyar nacionalizmus, nekünk Erdéllyel kapcsolatban semmilyen mögöttes célunk nincs azon kívül, hogy az erdélyi magyarság jogait és önrendelkezését ki akarjuk vívni. Ezzel szemben Románia bizonyított módon, kilencven év alatt, váltakozó intenzitással, de ugyanazt a nagynemzeti politikát folytatja, amelynek lényege a magyarság elsorvadása, fokozott kisebbségi helyzetbe való kerülése, asszimilációja és hátrányos megkülönböztetése. Ebben az összefüggésben legfeljebb napi hibákat követhetünk el azokhoz a történelmi hibákhoz képest, amelyek a román nagynemzeti politikát jellemzik.
A románok gyakran a szemére vetik az ehhez hasonló nyilatkozatokat, ezek miatt szorgalmazzák a román állami kitüntetése visszavonását, illetve újabban az állampolgárságának a megvonását is.
Nem nagyon foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Az állampolgárságomat nem féltem, a románok jó politikusok, és ilyen otrombaságot nem követnének el. Lehet, hogy a kitüntetést visszavonják, ám ez az ő dolguk, őket minősíti. Mi a nyolcvanas években nem a majdani kitüntetések reményében szálltunk szembe a diktatúrával.
A kétoldalú viszonyra visszatérve: lehetne jobb ez a viszony?
Csak akkor, ha a romániai kisebbségpolitikában is rendszerváltozás áll be. Romániának szakítania kellene Erdély elrománosítási politikájával.
Miben nyilvánulna meg ez a szakítás?
Szembe kellene nézni a nacionalista, soviniszta, homogenizációs politikával. A múltat be kellene vallani, és meg kellene követni a magyarságot azért, amit vele tettek az elmúlt kilencven esztendőben.
Találkozott párszor Traian Basescuval. Beszélgettek erről?
Nem nyílt mód rá. Túlértékelik egyébként a Traian Basescuhoz fűződő kapcsolataim jelentőségét. Nem nyílt alkalom ilyen mélységig eljutni, amúgy pedig sosem rejtettem véka alá, hogy példának okáért a múltat be kell vallani, a magyarságot meg kell követni. Hogyha megmutatják a románok, hogy miben kövessük meg őket, akkor én annak sem vagyok ellene, de ami Trianon előtt történt, az történelem, ami pedig Trianon óta történik, az folyamatos jelen.
„Jóravaló képviselőinkként” aposztrofálta az RMDSZ politikusait. Nem mindig használt ilyen jelzőket…
Félreértett: én különbséget teszek a jóravaló politikusok és azok között, akik beépültek a rendszerbe. Utóbbiak egyfolytában Bukarestbe váltják a vonat- és repülőjegyet, tőlük féltem az erdélyi magyarság érdekképviseletét.
Létezhet erdélyi magyar politika Bukarest nélkül?
Nem létezhet, ebben teljesen egyetértek. Természetesen Bukarest, Budapest és Brüsszel megfelelő egyensúlyi viszonyban egyaránt fontosak számunkra, de ne Bukarest felől nézzük a világot, hanem Erdély felől nézzük Bukarestet, Budapestet és Brüsszelt.
Az RMDSZ szeptemberben utcai tüntetéseket szervez a régiósítás ellen. Ilyesmire gondolt, amikor arról beszélt, hogy ötvözni kellene az erőpolitikát a bizalomépítéssel?
Én nem tévesztem soha össze az RMDSZ vezetőit a tagságával vagy a szavazóival. Az RMDSZ sokszor kényszerpályán mozog 1996 óta, amióta egyedül üdvözítőnek a kormányzati részvételt tartják. Látnivaló, hogy most, és ez éppen az ellenzékiségükből fakad, végre leszálltak a kormánybeli kényszerpályáról, és jobban, többet fejezhetnek ki. Például nagyon jó politikát folytatnak a regionalizáció terén, és az autonómiával kapcsolatos politikájuk is javult. Úgyhogy én azt gondolom, hogy az RMDSZ-nek jól jön ez az ellenzéki állapot, kihozza belőle a lehető legjobbat, és ezen a ponton volna lehetőség a találkozásra, az együttműködésre. Ezen fáradozunk, de sajnos az RMDSZ csúcsvezetősége nem tud megszabadulni az egyedüli magyar képviselet szent egységének a dogmájától.
Lesz-e ebből összefogás jövőre, amikor ismét öt százalék fölötti magyar szavazatra lesz szükség az európai parlamenti képviselethez?
Újra le kell ülni az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum asztalához. Ez nagyon jól működött, 2009-ben sikerült közös parlamenti listát összeállítanunk, koalíciós alapon, az RMDSZ színeiben, mert ez politikailag másként nem volt megoldható. Most is le kell ülni, és meg kell beszélni. Maximalizálni kellene a képviseletünket, ahogy tették a bulgáriai törökök a megelőző ciklusban. Nagyon-nagyon szkeptikus vagyok, mert attól tartok, hogy az RMDSZ mindent megtesz, hogy megakadályozza a lehető legelőnyösebb megoldások megkeresését, beszorult ebbe az egyeduralmi helyzetbe és tudatba. De remélem, sikerül feltörni ezt a kemény diót. Mi legalábbis ezen fáradozunk, mert Erdélynek van szüksége méltó képviseletre Brüsszelben, és nem az RMDSZ-nek.
Orbán Viktor is ennek a diónak a feltörésén dolgozik? Sűrűn találkozik újabban Kelemen Hunorral.
Úgy látom, a maga módján a Fidesz is ezt az összefogást támogatná. Viszont tartok attól, hogy az RMDSZ-nek van annyi félrevezető potenciálja, hogy még a Fideszt is meg tudja téveszteni egyfajta politikai pragmatizmus jegyében. Remélem, hogy ez nem fog megtörténni.
forrás: nol.hu