Nagyjából egy év múlva választják meg José Manuel Barroso utódját az Európai Bizottság élére, előreláthatóan abból a pártcsaládból, amely a legtöbb képviselői helyet szerzi meg a májusi európai parlamenti választáson. A szocialisták jelöltje az EP jelenlegi elnöke lehet, a győzelemre legesélyesebb Európai Néppárt köreiben azonban több név is kering.
Több BruxInfónak nyilatkozó politikus is úgy vélekedett, hogy a szeptemberi német választások után indulnak majd meg a tényleges egyeztetések arról, hogy kik kerüljenek az európai intézmények 2014-ben megüresedő vezetői posztjaira.
Abban viszonylag kevesen kételkednek, hogy Angela Merkel ősszel harmadik mandátumot is szerez a kancellári hivatalban. Azt azonban már sokkal nehezebb megjósolni, hogy melyik párttal kerülnek majd társbérletbe a német kereszténydemokraták és a bajor keresztényszocialisták. Ha a szabaddemokraták átlépik a parlamentbe való bekerüléséhez szükséges küszöböt, akkor valószínűleg ők maradnak Merkelék partnerei. Ugyanakkor német parlamenti képviselők szerint az sem kizárt, hogy egy szociáldemokrata-kereszténydemokrata nagykoalíció fog felállni az EU legnépesebb tagállamában.
Mindennek azért van jelentősége, mert a koalíció összetétele hatással lehet a garnitúraváltásra és a személyi kombinációkra a különböző európai intézmények, és főleg az Európai Bizottság élén. José Manuel Barroso utódját körülbelül egy év múlva választják meg, és a kiválasztott úgy tűnik, hogy abból a pártcsaládból kerül majd ki, amelyik a legtöbb mandátumot szerzi a jövő május végi európai parlamenti választásokon. Jövőre két másik poszt, az Európai Tanács elnökének és a kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek a széke is megüresedik az év második felében, és a következő Európai Parlament elnökének személyéről is dönteni kell. Az már csak hab a tortán, hogy közben új NATO és ENSZ-főtitkárt is kell majd találni.
Egyre valószínűbb, hogy a Bizottság következő elnökét az EP-választásokon győztes párt adja majd. A személyt jelölő Európai Tanács legalábbis elvileg figyelembe fogja venni a parlamenti választások végeredményét, amikor egyhangú döntéssel jelöltet állít majd jövő június végén az Európai Bizottság élére. Ezt követően pedig az Európai Parlament választaná meg az elnököt. Az EP támogathatja, de el is utasíthatja az állam- és kormányfők jelöltjét, aminek megnő a kockázata abban az esetben, ha az Európai Tanács fütyülne a választási eredményre.
Annál is inkább, mert az európai pártcsaládoknak az egyre bizonyosabb forgatókönyv szerint jövő év elején meg kell majd nevezniük azt a személyt, aki hivatalosan a jelöltjük lesz és a pártcsoport nevében programmal kampányol majd a választások előtt a tagállamokban.
Magától értetődő, hogy a pártcsaládok jelöltjei egyúttal az állam- és kormányfők jelöltjei is lesznek. Ez gyökeresen eltér majd az előző, 2009-es bizottsági elnökválasztástól, amikor a vezetők a cilinderből varázsolták elő az addig a saját hazájának határain kívül jószerivel ismeretlen José Manuel Barrosót.
Akárcsak máskor, ezúttal is a jobbközép Európai Néppárt és a szociáldemokraták vívnak majd meg az elsőségért, a harmadik erőnek számító liberálisok legfeljebb a csodában reménykedhetnek. A szocialistáknál viszonylag egyértelmű a helyzet, miután Martin Schulz, az Európai Parlament jelenlegi német szociáldemokrata elnöke utcahosszal vezet mindenki más előtt. Annyira, hogy más nevekről egyelőre nem is nagyon hallani.
Az újabb győzelemben reménykedő európai jobbközép ugyanakkor még keresi a megfelelő embert. Egy nevének elhallgatását kérő EPP-képviselő arra számít, hogy ez év októbere és jövő év eleje között születik majd meg a döntés a jelöltről. A szóban forgó forrás szerint a lengyel miniszterelnök, Donald Tusk lenne a jobboldal favoritja a Bizottság élére, de a politikus nemrég világossá tette, hogy a lengyel politikában képzeli el a jövőjét. Tusk teljességgel élvezte Merkel támogatását, akit időről-időre Barroso lehetséges utódjaként is emlegetnek, amit ugyanakkor német forrásaink nonszensznek neveztek.
Tusk hiányában úgy tudjuk, hogy jelenleg három jelölt neve hangzik el leggyakrabban az Európai Néppárton belül a bizottsági elnöki posztra. Mindhárman regnáló miniszterelnökök, és mindhárman Európa északi fertályát képviselik. Az egyik Enda Kenny ír kormányfő, akit egy befolyásos EPP-képviselő „rendes fickónak” nevezett, de nem ad neki nagy esélyeket. A másik kettő, a lett Valdis Dombrovskis és a finn Jirkki Katainen már nagyobb eséllyel pályázhat a jelölésre. Érdekesség, hogy állítólag jó barátok.
A Néppárton belül keringő nevek ugyanakkor jól érzékeltetik azt, hogy az Európai Bizottság következő elnöke hosszú idő után nem Dél-Európából, hanem Észak vagy Északkelet-Európából jön majd. Az utóbbi három ciklusban előbb az olasz Romano Prodi, majd két mandátumra Barroso személyében déliek váltották egymást Brüsszelben. A gazdasági és az adósságválsággal azonban fordult a kocka, a németek, a hollandok és mindazok az országok, amelyek a pénzügyi mentőcsomagokhoz a legtöbbel járulnak hozzá, olyan elnököt preferálnak, aki egy „stabilitás orientált” országból érkezik. Azt ugyan nem mondják ki, hogy ebbe nem fér bele egy déli politikus, de ettől még erre gondolnak.
Az inkognitóban nyilatkozó képviselő ugyancsak fontos szempontnak nevezte azt, hogy a következő elnök lehetőleg euróövezeti országból jöjjön és jó kommunikációs képességekkel rendelkezzen. „Az új tagállami háttér sem hátrány, sőt kifejezetten előny lehet” – tette hozzá a forrás.
A BruxInfónak nyilatkozó források ugyanakkor szinte teljesen kizárták annak az esélyét, hogy akár harmadszorra a Bizottság jelenlegi elnökének, akár alelnökének, a magyar kormánykörökben mumusnak számító luxemburgi Viviane Redingnek esélye lenne arra, hogy labdába rúgjon a jelölését folyó versenyben. Redinget több jobbközép pártban is túlságosan öntörvényűnek és ellenőrizhetetlennek tartják, Barroso meg állítólag nem élvezi a németek támogatását.
Forrás: BruxInfo