A Fidesz három év alatt jóval több törvényt fogadtatott el, mint a rendszerváltozás utáni kormányok a teljes hivatali ciklusuk alatt. Eddig a csúcstartó a Gyurcsány-, majd Bajnai-kabinet volt: 2006 és 2010 között 262 törvényt, illetve 325 törvénymódosítást szavazott meg a parlament. Az Országgyűlés 2010 óta viszont már jóval túl van a hétszáz döntésen.
Az összehasonlítás kedvéért: 1990-től 1994-ig, amikor a jogállam megteremtése volt a cél, 219 új törvény és 213 törvénymódosítás született. A jogszabályi környezet átalakítása most lényegesen nagyobb ütemben folyik, és az orbáni „valódi” rendszerváltoztatás nagyjából be is fejeződött: mára talán nem is maradt olyan szabályozandó terület, amelyre ne írtak volna új törvényt, illetve ne módosították volna a korábbi rendelkezéseket.
Az elmúlt három esztendő egyik figyelemre méltó tapasztalata, hogy a kétharmados többség a kikezdhetetlennek tűnő alkotmányos alapértékeket sem tekintette magára nézve kötelezőnek. Ha a hatalom érdekei úgy kívánták, visszamenőleges hatályú törvényeket alkottak, korlátozták az Alkotmánybíróság (AB) hatásköreit vagy éppen államosították a magán-nyudíjpénztári vagyont. S ha szükség volt rá, alkotmányt módosítottak.
Amikor az AB a „pofátlan” végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó kapcsán a kormány számára kedvezőtlen döntést hozott, már aznap előhúzott valamelyik képviselő a fiókjából egy cédulát, amelyen az állt, hogy a testület az adókat érintő kérdésekben csak kivételesen járhat el. A kétharmados többség pedig fegyelmezetten igent mondott rá. Később pedig az alaptörvény kiegészítő rendelkezései közé – majd magába az alkotmányba –emelték be azokat a szabályokat, amelyeket az alkotmánybírák aggályosnak találtak. Ezek egy részét ősszel brüsszeli nyomásra vissza kell majd vonni.
Ebben a ciklusban szembesülhettünk azzal is, hogy a jogalkotás motorjává a képviselők váltak: kormánypárti politikusok minden korábbinál több javaslatot nyújtottak be. Ráadásul nemcsak kisebb törvénymódosításokat terjesztettek be, hanem olyan terjedelmes kódexeket is, mint a médiatörvény. De ugyanígy írták át a teljes választási rendszert – beleértve az országgyűlési és az önkormányzati választásokkal kapcsolatos valamennyi szabályozást –, s még a parlament működéséről is egyéni képviselői indítvány alapján alkotott törvényt a T. Ház. Az ágazati különadók bevezetésére ugyancsak két fideszes politikus terjesztett elő törvényjavaslatot. A legkirívóbb eset pedig talán az alaptörvény volt, ami állítólag Szájer József fideszes EP-képviselő iPadjén született.
A tényszerűség kedvéért: a kormány készítette elő többek között az önkormányzati törvény tervezetét, az új büntető és polgári jogi, illetve szabálysértési kódexet, a munka törvénykönyvét, a katasztrófavédelmi törvényt, s természetesen a költségvetési törvényeket sem bízták valamelyik hiperaktív honatyára. Szintén a kabinet nyújtotta be a jogalkotásról, illetve a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló tervezeteket is.
Ez utóbbiak azért érdekesek, mert lefektetik a kodifikáció részletes szabályait, miközben azokat folyamatosan figyelmen kívül hagyják. Például a miniszterek által előkészített jogszabályokat a kormányzati portálon közzé kellene tenni, és azokat bárki véleményezhetné. Ezzel szemben legfeljebb elvétve fordult elő, hogy törvényjavaslatokat ilyen általános társadalmi egyeztetésre bocsátottak volna. A honlapon ugyanis csaknem kizárólag alacsonyabb szintű jogszabályok jelennek meg, és nemegyszer előfordul, hogy azok véleményezésére sem biztosítanak elég időt.
Arról is keveset lehet tudni, hogy milyen észrevételek érkeztek, és azokat figyelembe vették-e. A törvény pedig elég egyértelmű: „a jogszabály előkészítéséért felelős miniszter mérlegeli a beérkezett véleményeket és azokról, valamint az elutasított vélemények esetében az elutasítás indokairól tipizált összefoglalót készít, amelyet a honlapon a véleményezők listájával együtt közzétesz”. „Tipizált összefoglalókat” és „listákat” azonban nemigen találni a kormányzati portálon, ha mégis készültek ilyenek, azokat ügyesen elrejtették.
A képviselői önálló indítványok esetében már nem feltétel, hogy azokat társadalmi egyeztetésre bocsássák. Az csak akkor kötelező, „ha törvény valamely állami, helyi önkormányzati vagy más szervezet számára kifejezetten jogot biztosít arra, hogy a jogállását vagy a feladatkörét érintő jogszabályok tervezeteit véleményezhesse, a jogszabály előkészítője köteles gondoskodni arról, hogy az érintett szerv e jogával élhessen”. Erre kevés példa akad, s ha esetleg egy jogszabály tartalmazna ilyen kitételt, azt sem mindig veszik komolyan.
Azzal pedig végképp nem törődik senki, hogy a jogszabály előkészítőjének – a jogalkotási törvény e tekintetben nem tesz különbséget a kormány és a képviselők között – előzetesen hatásvizsgálatot kellene végeznie. Többnyire ezeknek sincs nyoma, miközben egy-egy új jogszabálynak jelentős társadalmi és gazdasági hatása lehet. Senki nem vizsgálta például azt, hogy az egyes ágazatokat sújtó – a kiskereskedelmet, a távközlési és az energiaszolgáltató cégeket érintő – különadó bevezetésének milyen következményei lesznek.
Csak az volt a szempont – ami a Lázár János és Rogán Antal által jegyzett 2010-es egyéni képviselői indítványból egyértelműen ki is derült –, hogy a költségvetés többletbevételhez jusson. Ugyanez igaz a banki tranzakciós illeték emelése kapcsán: miközben a kormány folyamatosan hangoztatja, hogy nincsenek megszorítások, hiszen a multikat sarcolják, azok laza kézmozdulattal áthárítják a magasabb költségeket a lakosságra. Mellesleg az áfa 25-ről 27 százalékra történt emelése előtt sem készült nyilvánosan hozzáférhető hatásvizsgálat.
forrás: nol.hu