Papíron véget ért az a korszak, amikor adófizetők milliárdjaiból húzzák ki a csávából a bajba jutott bankokat. Az uniós tagállamok csütörtökre virradóra megállapodtak a bankok szerkezetátalakításának és szanálásának európai keretéről szóló irányelvről. Újabb építőkocka került a helyére a bankunió építményében.
Néhány nap leforgása alatt már másodszor veselkedtek neki a tagállamok pénzügyminiszterei a bankszanálások európai keretének létrehozását célzó irányelv-tervezet elfogadásának, és ezúttal eredménnyel járt a presszió. A tanácsi álláspont elfogadásával – amit még az Európai Parlament pozíciójával is össze kell majd boronálni az ősz folyamán – újabb lényeges elem kerülhet a helyére a bankuniós projektben, ami a tényleges gazdasági és monetáris unió egyik alappillérének számít.
A Bizottság által javasolt irányelv Európa-szerte egységes szabályokat hoz létre a banki válságok megelőzésére, kezelésére és szükség esetén a bedőlés szélére sodródott pénzintézetek szanálására és rendezett felszámolására. A kormányok által most elfogadott, ám a tárgyalások során a speciális tagállami körülményeket jobban figyelembe vevő direktíva értelmében a bankoknak és a nemzeti hatóságoknak előre megírt részletes forgatókönyvvel kell rendelkezniük arra az esetre, ha a bankok likviditási problémákkal küzdenek, vagy a csőd veszélyezteti őket. A beavatkozásnak három különböző fázisa lenne: az előkészülés és megelőzés, a korai beavatkozás és a bankszanálás.
A hatóságok válságmenedzsereket is kinevezhetnek majd a pénzintézetek élére, ha azok pénzügyi helyzete drámaian romlik, vagy törvényszegést követtek el. A következő bankszanálási opciók közül lehet majd válogatni a helyzet súlyosságától függően: az üzlet egy részének vagy egészének eladása; egy hídbank létrehozása, amelybe átmenetileg átviszik az úgynevezett jó eszközöket; a rossz, nem teljesítő eszközöknek egy eszközkezelőbe történő átirányítása (eszközleválasztás); és az úgynevezett bail-in, aminek lényege, hogy a keletkezett veszteségeket előre meghatározott sorrendben a részvényesekre és a nem biztosított hitelezőkre hárítják majd át.
És ez a leglényegesebb változás az eddigi szabályokhoz és gyakorlathoz képest, amelyben a bankokat a válság kezdete óta alapvetően az adófizetők milliárdjaiból tartották életben és állították talpra, miközben a befektetésükkel kockázatokat vállalók megúszták egyetlen euró veszteség nélkül. Ez többé nem fordulhat elő, vagy csak nagyon kivételes esetben. „Az EU nagy lépést tett előre afelé, hogy a legátfogóbb kerettel rendelkezzen a világon a bankválságok felszámolására.
A bail-in eszköz lehetővé teszi majd a szanálási hatóságok számára, hogy leírják vagy részvénnyé, tulajdonrésszé alakítsák azon pénzintézetek részvényeseinek és hitelezőinek a követeléseit, amelyek csődbe mennek vagy a csőd szélén állnak.
A Tanács által elfogadott általános megközelítés értelmében a természetes személyek, a kis- és közepes vállalkozások védett betétei és az Európai Beruházási Bank követelései elsőbbséget élveznek majd a nem biztosított hitelezőkkel és a nagy vállalatcsoportok betéteseivel szemben, vagyis őket előbb fizetnék ki, mint bárki mást. A bankszanálási rezsimmel párhuzamosan tárgyalt betétbiztosítási rendszer által lefedett 100 ezer euró alatti betétek még magasabb fokú védelmet élveznének.
A kormányok ugyanakkor bizonyos típusú követeléseknek állandó mentességet adtak a veszteségleírás rendszere alól. Ezek közé tartoznak a védett betétek, a biztosított értékpapírok a biztosított kötvényeket is ideértve, a csődöt jelentő intézet alkalmazottjainak fix bére és nyugdíjjárulékai, a bank mindennapos működéséhez nélkülözhetetlen árukra és szolgáltatásokra vonatkozó kereskedelmi követelések és a hét napnál rövidebb futamidejű bankközi követelések.
A tagállami bankszanálási hatóságok saját hatáskörben ezenkívül különböző okokból részlegesen vagy teljesen kizárhatnak bizonyos követeléseket, ha azokat nem lehet ésszerű időn belül leírni, ha a bank zavartalan üzemeltetéséhez szükségesek, és hogy elkerüljék a fertőzést más pénzintézetekre.
A tagállamoknak a direktíva értelmében főszabályként ex ante bankszanálási alapokat kell létrehozniuk a bankszanálási eszközök hatékony működtetésére. Ezeknek a nemzeti alapoknak tíz éves időtartamban az adott ország összes hivatalos hitelintézeténél meglévő fedezettel rendelkező betétek értékének legalább a 0,8 százalékát kell elérniük (a bizottsági javaslatban még 1 százalékos szint volt).
A bankszanálási alapot a bankok előzetes, éves befizetéseiből töltik majd fel. Az egyes bankok hozzájárulását a passzívák (tartozások) alapján állapítják majd meg, a saját alapokkal csökkentve és a kockázatokkal való kiegyensúlyozás után.
A tagállamok ugyanakkor alternatívaként kötelező hozzájárulások révén külön alap felállítása nélkül is létrehozhatnak saját nemzeti finanszírozási rendelkezéseket. Ennek azonban előfeltétele, hogy legalább ugyanakkorra összegnek kell lennie a számlán, mintha bankszanálási alapot hoztak volna létre.
A jogalkotó a tagállamokra bízza annak eldöntését, hogy két külön alapot hoznak létre a bankszanálásra és a betétbiztosításra, vagy egybeolvasztják ezeket.
A különböző nemzeti bankszanálási alapok önkéntesen kölcsönt nyújthatnak egymásnak.
Jelenleg mindössze három uniós tagállam, Németország, Svédország és Dánia rendelkezik külön bankszanálási alappal, máshol csak ezután kell majd létrehozni ezeket.
A szabályok alapján a nemzeti hatóságok szigorú megkötöttségek mellett és kivételes esetben a bankszanálási alapot is igénybe vehetik a veszteségek leírására és egy-egy bank feltőkésítésére is. Ez a fajta rugalmasság ugyanakkor csak akkor lenne alkalmazható, ha a saját tőkét is beleértve a teljes passzívák legalább 8 százalékát veszteségként a pénzintézet részvényeseinek és hitelezőinek a nyakába varrták.
A jogszabályt még az Európai Parlamenttel is ki kell tárgyalni, amely már májusban elfogadta a saját álláspontját. A tervek szerint év végéig elfogadhatják az irányelvet.
A Bizottság ugyanakkor a mostani áttörés után Michel Barnier belső piaci biztos szerint már a következő hetekben előterjeszti javaslatát az egységes bankszanálási mechanizmusra (SRM), amely az egységes bankfelügyeleti mechanizmus kiegészítése lesz. Erről elvileg a jövő májusi EP-választásokig kellene megállapodniuk a jogalkotóknak, hogy elmondhassák, a ciklus végéig nagyjából-egészében helyükre kerülnek a bankunió fő építőkockái.
Forrás: Bruxinfo