Ha valamiért nem szívesen lennék újra gyerek, akkor az a menzán ebédelés kényszere. Máig gyanakodva nyúlok a pörkölthöz, még akkor is, ha a nejem készíti: a zsigereimbe égett a mócsing-élménytől való félelem. Aztán ott az „erőleves”, ami nem volt más a menzán, mint valami zsíros-sós lé hanyagul hámozott répadarabokkal.
Emlékszem az eufemisztikusan „finomfőzelék” néven futó gasztronómiai bűntényre: vastag lisztes dzsuvába ragadó répakockákra. Máskor meg ott tornyosult a grízbe hempergetett makaróni hegy, a csúcsán a mokkáskanálnyi felvizezett „gyümölcsízzel”. Csak később tudtam meg, hogy az „íz” ténylegesen a lekvár iparilag előállított gyümölcsmentes megfelelője. Végül pedig az egészség jegyében adtak almát, melynek állaga jellemzően ipari léalmának se felelt volna meg. Bűntudatot kellett volna éreznünk, amikor a ráncos és ütődött gyümölcsöt hazafelé aszfalton szétrobbanó bombaként hasznosítottuk, miközben „Afrikában éheznek”.
Lehet, hogy Jamie Oliver hatása, lehet, hogy egyszerűen csak az egészséges életmód fontosságát felismerő kor szava, de végre rájöttek az állam illetékesei is hogy nem normális dolog a gyerekeket egészségtelen ételekkel tömni, hizlalni. Elindult a menzaprogram. Persze ez sem sima ügy. A pozitív változással szemben két fő érv szokott elhangozni; Az egyik, hogy adagonként 350 forintból nem lehet egészségeset főzni, a másik, hogy az egészséges ételeket a gyerekek nem eszik meg. Szerintem az első ellenérv a nagy mennyiségek miatt nem jogos, főleg, ha helyi beszállítóktól rendelnek jó alapanyagot. Az árkérdés inkább abban nyilvánul meg, hogy a felkészült, modern gondolkodású séfeket meg kell tudni fizetni. Ellenkező esetben marad a begyepesedett konyhás nénik uralma.
Nagyobb probléma, hogy a gyerekek nem az egészséges ételekhez vannak szokva. Többnyire otthon se főznek ilyeneket, a legtöbb családban nem is készítenek a pizzánál bonyolultabb ételeket, meg aztán gyakran az anyukák sem felkészültek az egészséges táplálkozással kapcsolatban. Elég egy szülői értekezletre elmenni, és felmérni hány mozgásszegény életet élő anyuka XL-es hátsója folyik ki a padból. Amelyik gyerek csak a gyorséttermi takarmányt, sós chipset és cukros üdítőt ismeri, miért is vágyna halételre, párolt zöldségre, gyümölcssalátára, vagy teljes kiőrlésű pékárura? Egyáltalán az ízek változatosságára? A gyerekek rendkívül földhözragadtak, ha evésről van szó. A konyhareform mellett mindenekelőtt a fiatalok és szüleik életfelfogását kellene az egészségtudatos életmód felé terelni. Hogy ne kényszer, hanem igény legyen a minőségi étkezés. Jamie Oliver is erre döbbent rá, miután angliai menzareformjába beletört a bicskája.
Bertók T. László