Szaniszló Judit, alias Zetor Leila az internet terebélyesedő, komolyodó irodalmának egyik legismertebb szerzője antikarrierista. Irigylésre méltóan szerény, halk szavú elsőre, aztán – ezt ő mondja – kényszeresen harsány másodjára.
„Néha olyan koncentráltan érnek hatások, és olyan abszurd helyzeteket teremtenek ezek, hogy egyszerűen nem lehet nem leírni. Ilyen volt Apa halála, meg ami előtte volt, hogy például egy nappal előtte a fülébe raktam MP3-lejátszón a Lovasitól az Apa övének a csatja című dalt, és már nem tudott beszélni, de bólintott csukott szemmel, hogy érti, pedig soha előtte ilyesmihez nem lett volna cérnája. Utána jött egy furcsa lelkesedés, hogy kiveszek öt nap szabadságot, és megírom, ami erről az egészről eszembe jut. Ugyanakkor lelkiismeret-furdalásom is volt, hogy most elsősorban gyászolnom kéne, mégsem álltam ellent. Az írást beküldtem egy irodalmi pályázatra, és harmadik díjat nyertem vele. Kicsit perverz volt az egész, nem akartam elárulni a családot. Később sikerült otthon megbeszélni Anyával és Gyuszóval, a bátyámmal, hogy nincsenek tabuk.”
Régóta készültem írni Szaniszló Juditról. Irodalmi díjairól, online rajongóiról, regényterveiről. Ő sosem élt az alkalommal, nem forszírozott, nem nyomult. Szaniszló Judit, alias Zetor Leila az internet terebélyesedő, komolyodó irodalmának egyik legismertebb szerzője ugyanis antikarrierista. Irigylésre méltóan szerény, halk szavú elsőre, aztán – ezt ő mondja – kényszeresen harsány másodjára. Bölcsészdiplomás irodai alkalmazott, aki naponta ír magányról, szexről, irodaautizmusról fullasztóan jó, szorongásos töredékeket, amelyek blogjában valamiféle folyton rezgő csodagömbbé állnak össze.
Nyolc éve egy német tulajdonú kiadónál dogozik, ahol kezdetben az adózás- és számvitelkiadványok tartoztak hozzá. Magyar–esztétika szakosként ezen a területen csak a túlélésre játszott. Azt mondja, amióta közoktatással foglalkozó könyveket adnak ki, nem tudta nem megszeretni a munkáját. Szaniszló Judit igyekszik munkahelyi feladatait hibátlanul ellátni, szerkeszt, e-mailezik, szervez, beszél emberekkel. S közben egész nap „értekezik” Zetor Leilával, a kelet-európaian egzotikus nevűre keresztelt blog-énjével.
Szeretett felnőni az avasi lakótelepi panelban, a felnőtt életet azonban a fővárosban képzelte el. Egy évet járt a Miskolci Egyetemre, majd Pestre költözött. Abban, hogy jelentkezett az ELTE magyar–esztétika szakára, majdnem utolsó szempont volt az egyetem. Színházat akart nézni, független fiatal színjátszó körökbe járni, színikritikákat írni az egyetemi színháztudományi kurzusokra, benne lenni a kortárs művészetben. Eközben háromszor tanácsolták el a Színművészeti Egyetemről. „Az első rostán kivágtak, nem vagyok egy színészi alkat a 185 cm-mel. Most már röhejesnek találom, hogy odamentem, hiába van bennem egy jó adag exhibicionizmus. Szerettem volna Psota Irén lenni”.
Bár az egyetemen a gyakorlati verstanórákra beadott hétköznapi témákról írt versein társai remekül szórakoztak, és az órát tartó Spiró György biztatta versírásra, majd később Parti Nagy Lajossal és Kornis Mihállyal együtt a Móricz Zsigmondról elnevezett alkotói ösztöndíjra javasolta, az egyetemen mindvégig egy senkinek érezte magát. Közel sem olyannak, akire emlékeznek a tanárok. Járt azért versmondó versenyekre, tulajdonképpen titokban, aztán – szerinte véletlenül – második lett egy országos versenyen. Mégis abbahagyta a versmondást.
Tizenegy éve van jelen az online irodalomban. „Na. Fogalmam sincs, mit keresek itt, mit akarok, felkapott valami blog-szél, érted, és most onlájn töketlenkedek” – jegyezte be 2002. június 12-én, huszonöt évesen. Akkortájt ennek a sokkal inkább privát közbeszédnek, mint irodalomnak nevezett valaminek a sajátos, máig mostoha műfaját talán ha pár tucatnyian művelték az országban. Senki nem tudta, ki rejtőzik az álnév mögött, és hogy ki olvassa, ami hatalmas szabadságot adott. Csak jóval később, amikor egyre több levelet kapott, lett arca az olvasók előtt.
Attól fogva már nem írhatott teljes anonimitásban. Meghökkentően bátor blognaplóját mostanra naponta úgy háromszázan látogatják. Azt mondja, vannak kulcsszavak, ami köré fonódnak az írások, az Avas, a tolókocsis báty, Anya, akinek négy éve meghalt a férje, a kafkai–örkényi irodalét és az inzulinpumpa. „Az, hogy 35 évesen még egyedülálló vagyok, korlátoz a témaválasztásban. Nem akarok egysíkú nőirodalmat írni, ezeken a témákon pörögni, hogy milyen évekig egyedül, vagy egy férfi mellett kétes boldogságban, vagy éppen nettó boldogtalanságban élni. Volt mindkettő, sokszor pont egyszerre. Ugyanakkor nem tudok anyákról, gyerekekről írni, ha mindebből kívül maradok”.
Elfogult mentora, Kornis Mihály véletlenül lelt rá, azután naponta kíváncsian nyitogatta az akkor épp Nesz, Neszharisnyának elnevezett szövegládáját. Egy év múlva levelet írt neki. „Először azt hittem, ez egy vicc, hogy valaki szórakozik velem, aki biztosan nem Kornis, ő pedig azt találgatta, hogy Tandori Dezső, Parti Nagy Lajos, vagy netán Garaczi László nyelvi tréfáit olvassa”. Közel egy évig tartó barátságos bizalmatlankodás után Kornis azt javasolta az akkorra már komoly és tartós olvasói figyelemmel kísért szerzőnek, hogy érdemes volna továbblépnie. Addigra megnyerte a HVG 2005-ös Goldenblog pályázatának közönségdíját „énblog”-kategóriában, és irodalmi pályázatokon is elismerést kapott.
Miután pár hónapig csiszolgatta a blognovelláit, Kornis ajánló levelével bekopogtatott a minőségre kényesen ügyelő, és az utcáról érkezve elég nehezen bevehető Holmi szerkesztőségének kapuján. „Ha nincs személyes kapcsolat, akkor lehet, hogy megmosolyognak, és nem várta volna meg senki, míg elmagyarázom, hogy tessék nézni, én ugyan nem annak szántam, de ez akár irodalom is lehetne. Egy mai középkorú férfi szépírónak egyáltalán nem evidens, hogy blogot kéne olvasnia.” Belépője mondhatni diadalmasra sikerült. A Holmi folyóirat irodalmi részének majdnem egynegyedét két alkalommal a Megintapa című blogválogatásából állították össze.
Neves mentora szerint évről évre fejlődik, pompázatosan nyílik, bátorodik, ugyanakkor hiányzik belőle az írótudat. Judit erre azt mondja, egy egyedülálló, cukorbeteg, 35 éves nő nem engedheti meg magának az önállósodás kalandját. „Önmagamat írni folyton, ez kicsit olyan, mint egy irodalmi valóságshow. Ha nevem lesz, megszűnik a súlytalansága a dolognak. Ugyanakkor nem akarok mindig egyedülálló Zetor Leila lenni”. Néhány éve az Örkény Színház frappáns egyfelvonásos családtörténetté dolgozta át a blogját. A budapesti bemutató után Grazban, a Blogold a színházat projektben is bemutatták a darabot. Dramatizálták a családját, a munkakörülményeit, a szorongásait. A munkahelyén mit sem tudtak erről. Úgy kéredzkedett el a főnökétől, hogy látogatóba megy.
Az irodában elfelejtette közölni, hogy egy buszon utazik majd Mácsai Pállal, Für Anikóval és a Zetor Leilát megszemélyesítő Bíró Krisztával, akivel aztán mély barátságot kötöttek. „Angolul ment a szövegük a színpad fölött, az egész egy párhuzamos valóság volt, amire azért nagyon büszke voltam”. Az előadásokat követően interjúk készültek vele, rádióba hívták felolvasni. Több irodalmi lap prózaszerkesztője is megkereste, hogy küldjön novellákat, ne tegye fel minden írását azonnal az internetes oldalára. Olvasóitól is egyre kapja a könyvírásra biztató leveleket.
Judit azonban egyre biztosabb benne, hogy az ő története, az ő könyve az interneten íródik. Zetor Leila blogját nem olvassák kevesebben, mint a papírformában megjelenő szerzők egy részét. A népszerű közösségi portálra kitett írásokról sosem lehet tudni, hány emberhez jutnak el, mikor születik belőlük könyv, amelyet megismerhet a hagyományosan olvasó közönség is. Szaniszló Judit lírai bloggerben csak egyfajta közléskényszer él: megírni vagy elmondani valamit, ami egyszerre zavarba ejtően privát és mégis elvonatkoztatható. Most már elhiszi, hogy az, amit és ahogyan ő lát, nem csak neki lehet érdekes. Egyszerűen nem bír nem írni.
Névjegy
Szaniszló Judit 1977-ben született Miskolcon. Érettségi után egy évvel Budapestre költözött, az ELTE magyar–esztétika szakán végzett. Tizenegy éve ír blogot, öt éve jelennek meg rövidprózai írásai többek között a Holmi, az ÉS és az Ex-Symposion hasábjain, 2008-ban az Örkény Színházban egyfelvonásos dráma készült a blogszövegeiből. Nyolc éve szerkesztő egy szakkönyvkiadónál.
Forrás: nol.hu