A világ dolgaiban legtöbbször nem vagyunk képesek egyetlen, objektív, örök érvényű igazságra lelni. Valószínűleg azért, mert ilyen nincs is a hétköznapi életben. Ugyanis az igazság sokféle.
Attól függ, hogy ki, hol, mikor és milyen szemszögből keresi, vizsgálja. Vagyis az igazság szubjektív?
Jó példa erre “A vihar kapujában”, egy 1950-ben bemutatott, rendkívül szép és mozgalmas japán film, mely Kuroszava Akira számára meghozta a világhírt és felkeltette a nyugati közönség érdeklődését a japán filmek iránt.
A helyszín a XII. századi polgárháborúk sújtotta Kiotó. A címadó romos kapu alatt várja az eső elálltát egy ember, és rajta kívül egy favágó, meg egy buddhista pap, akik elmesélik egy szamuráj gyilkosság tárgyalásának történetét, melyen egy rablót és egy asszonyt hallgattak ki, valamint egy médium segítségével az asszony férjének szellemét. A szamuráj halálának és felesége megerőszakolásának esetét különböző képpen adja elő a gyanúsított bandita, a feleség, a favágó, a pap és a médium. A tárgyalásnak azt kellett volna kiderítenie, hogy ki a gyilkos. Azonban a történetek nem illenek egymáshoz.
Ez a példa tökéletesen ráillik a valóságra. Milyen nehéz dolga van egy bírónak, akinek a sok, egymástól eltérő, egyéni érdeket szolgáló, hazug vagy igaz vallomás alapján meg kéne találni az igazságot. Mekkora feladat a káoszban megtalálni a valóst és mekkora felelősség!
A bölcsek azt mondják, hogy mindent 12 szemszögből kell megvizsgálni ahhoz, hogy legalább közel valós véleményt alkothassunk bármiről is van szó. Ezért gondoltam egy ideig, hogy mennyivel igazságossabb mondjuk az Amerikai jog rendszer, ahol a 12 esküdt 12 szemszögből nézi a történteket és aztán közös nevezőre kell jutniuk. De aztán rájöttem, hogy a látszat csalóka, hiszen a tárgyalás nem az iagzságról szól valójában, hanem az ügyész és a védő párviadaláról, akik minden áron győzni akarnak. Nem az iagazságért harcolnak, hanem a trófeáért. Egy ügyvéd barátom mondta, hogy ne legyek naiv. Nincs igazságszolgáltatás, csak jogszolgáltatás. De sajnos ennek a két dolognak semmi köze egymáshoz.
“Az igazság egyik elmélete szerint egy adott esemény tapasztalásának során két vagy több egyén egyetértése tényleges valóságnak tekinthető. Ez a néhány egyén, vagy egy nagyobb közösség által elfogadott értelmezés az adott csoport számára igazsággá válhat. Ez azt jelenti, hogy különböző csoportok igazsághalmazai eltérőek lehetnek és ennek következtében közösségek és társadalmak meglehetősen különböző elképzelései alakulhatnak ki a külvilág valóságáról és igazságágairól” Ráadásul az emberek többsége hazudik, de nem az a baj, hogy hazudnak, hanem az, hogy ha azt mondod nekik igazság, nem tudják, hogy miről beszélsz.
De ha az igazságot keressük, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy poláris világban élünk. A polaritás: a kétarcú valóság, soha sem lehet csak jó dolgokat tenni, hiszen mindig ott van a másik oldal. S minél erősebb az egyik, annál erősebb lesz a másik. Egyik sem győzheti le a másikat. Mint a fény és az árnyék. Szükségük van egymásra, hiszen nincs árnyék fény nélkül és minél erősebb a fény, annál sötétebb lesz az az árnyék. Ha megszűnik a fény, eltűnik az árnyék is. A polaritás törvénye szerint minden létezőnek két pólusa van, valójában azonban minden egy. Minden látszólag ellentétes jelenség lényegét tekintve azonos, csak más a megnyilvánulásuk.
Ami a földi életben létezik, amire az ember képzelete kiterjed, minden, ami a formák világában található, két pólusban nyilvánul meg. Az emberi tudat alá van rendelve a polaritásnak. A valóság egységekből áll, ezek azonban az emberi tudat számára polaritásokként nyilvánulnak meg. Nem vagyunk képesek látni az egységet, de a polaritás érzékelése törvényszerűen feltételezi az egység létezését. Az ellentétek alkotják az egységet.
Gondolják el, akkor vagyunk betegek, ha hiányzik belőlünk valami, fizikai, lelki, vagy szellemi szinten és akkor válunk egész-ségessé, ha pótoljuk a hiányzó részeket.
Gyulai Gaál Krisztián
dolgokazeletben@gmail.com- ha vitázni, véleményt mondani, vagy csak beszélgetni lenne kedve, szívesen várom jelentkezését.