Úgy véljük, hogy hazánk pozitív vagy negatív megítélését külföldön, elsősorban a hazánkba látogató turisták benyomásai alakíthatják. Azok, akik azért járják a világot, és azért jönnek hazánkba is, hogy mindenütt felfedezzék, megismerjék a helyi sajátosságokat, szokásokat, értékeket, különlegességeket. Idegenforgalmunk azonban jórészt a fővárosra, néhány nagyobb városunkra, a Balatonra, valamint a kevés számú, valóban jelentős gyógyfürdőnkre koncentrálódik. Útóbbiak az Európában egyedülállóan gazdag, gyógyhatású termálvíz kincsünknek köszönhetik létüket és hírüket.
Azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a termálvízhez köthető szolgáltatást, igen magas szinten, ma már a világon szinte mindenütt megtalálni. Így a szomszédos Ausztriában és Szlovákiában, a tőlünk nem is túl távoli Észak-Olaszországban, és az e téren igen gyorsan fejlődő erdélyi területeken. A termálvíz adta lehetőség végül is természetföldrajzi adottság, de nem magyar specialitás, mint ahogyan nem az, a sajnálatos módon, csúnya idegen szóval átvett és elterjesztett, wellness szolgáltatás, wellness hétvége, melyek hirdetésével tele vannak az újságok. Ettől függetlenül a magyar termálvíz vagyonhoz kapcsolható fürdőkultúra továbbfejlesztése biztos, hogy elsőrendű fontosságú népgazdasági érdek, és valóban a magyar gazdaság egyik húzóágazata kell, hogy legyen, Azonban ennek megvalósítása költség- és időigényes, a befektetés megtérülési ideje még ennél is hosszabb ideig tart. Ráadásul, és az előzőekben erre kívántunk rávilágítani, igazából nem speciális magyar szolgáltatást nyújtunk a hozzánk látogató külföldieknek, hanem ebben a globalizált világban, csupán a nemzetközi trendeknek teszünk eleget. Persze ez is fontos, de nem elégséges. De akkor hol vannak és mik a valódi magyar értékek? Vajon hol fog találkozni a külföldi látogatónk valódi magyar sajátossággal?
Nem szabad elfelednünk, hogy Trianon után alig maradt néhány idegenforgalmat, nemzetközi turizmust vonzó természeti értékünk. Nincsenek égbe nyúló hegyeink, síparadicsomaink, vízeséseink, vadvizeink, tengerünk, országrésznyi vadrezervátumaink. És hiába van európai viszonylatban is elismert műemléki törvényünk és helyreállítási tapasztalatunk, amikor nincsenek román és gótikus katedrális csodáink, érintetlen állapotban fennmaradt váraink, eredeti berendezéssel megmutatható és Európa-szerte híres művészek alkotásaival tele kastélyaink.
Nekünk tehát olyan értékekkel kell idecsábítani a külföldieket, ami sajátos, amivel csak mi rendelkezünk, ami miatt érdemes idejönni, és aminek a megismerésével el lehet otthon dicsekedni, elvíve Magyarország egyedülálló és sajátos kulturális kincseinek a hírét. Ez a valami pedig nem más, mint a népi kultúra, az Európában egyedülállóan gazdag népviselet, a népművészet, a népszokások, a népzene, a magyaros vendégszeretet, a faluk és tanyák nyugalma és egykor mindezek keretét adó népi építészet még megmaradt emlékei.
{vsig}kornyezet/tajhazak/f1{/vsig}
Az előző mondattal jutottunk el a témánk lényegéhez. Hogyan és mit tudunk profitálni szellemi és tárgyi népi kultúránk még megmaradt, megőrzött emlékanyagából? Népzenénk Bartók, Kodály és követőik nyomán világszerte ismert és elismert. Néptáncosaink, bárhol is járnak a világban, sikert sikerre halmoznak. Táncház mozgalmunk is él és virágzik. Világi és egyházi népszokásainkat egyre több helyen próbálják meg újraéleszteni. Egyedülállóan gazdag népviseletünkkel már problémák vannak. Mintha a fiatalok szégyellnék a XXI. században, és csak protokolláris alkalmakkor, nemzeti és egyházi ünnepeken, díjátadásokon, rendezvényen öltenék fel néhányan a hagyományos ünnepi népviseletet. Gondban vannak a népművészek, népi iparművészek is, akik egyre nehezebben tudnak megbirkózni az olcsón kínált utánzatok, bóvlik áradatával. A népzene, néptánc leírható, lekottázható, továbbélése biztosítható. A népművészek, népi iparművészek alkotásai múzeumokban megőrizhetők. Egy valami azonban, ha elpusztul, többet nem pótolható, pont az, amely az említett tevékenységeknek egykor szülőhelye és otthona volt, ez a népi építészetünk még megmaradt alkotásai.
„Párbeszéd a vidékért” sorozat két kitűnő kiadványa, Glatz Ferenc „Új vidékpolitika” c. (2008) és a Szabó Bernadett által szerkesztett „A falusi turizmus helyzete és gazdasági kérdései” c. (2009) könyvében jelentős szerepet kap a vidék kulturális életének fontossága, az oktatás, a közművelődés, a hagyományok kérdése. Az épített környezet megtartása fontosságának kérdése több fejezetben is megtalálható. Szó esik a táj- és falumúzeumokról, emlékhelyekről is. Különösen a falusi turizmussal foglalkozó tanulmányok, amelyek leginkább érintik a népi építészet kérdéskörét. Az esettanulmányok keretében már konkrét felsorolásokat is találni egyes megyék, kistérségek látnivalóiról, múzeumairól, sőt, még tájházairól is. Az említett két könyv azonban, természetesen, elsősorban a címükben megnevezett témák gazdasági vonatkozásait hivatott feltárni. A faluk és tanyák világa, érthető módon, elsősorban, mint gazdasági tényező szerepel a tanulmánykötetekben. A népi kultúra, hagyomány, stb. kérdéseivel végül is csak érintőlegesen foglalkoznak. Így pl. a falusi turizmus témakörénél a szálláshelyek és vendéglátás kérdése, gazdasági vonatkozásai dominálnak, míg a kapcsolódó kulturális értékek, ezen belül a népi építészet emlékei, falumúzeumok, tájházak, helytörténeti gyűjtemények, a tanulmányokban szinte kizárólag, mint a szabadidő eltöltési lehetőség, program, látnivaló szerepelnek. Vagyis lehetőségként, de nem turisztikai célként és nem gazdasági tényezőként, pedig az utóbbi nem elhanyagolható kérdés. Ezen utóbbi problémakörrel kívánunk a továbbiakban bővebben foglalkozni.
Hazánk még megmaradt népi építészeti emlékei között kiemelkedő jelentőségük van a tájházaknak, valamint az említett tanulmányokban egyáltalán nem szereplő pincefaluknak. Ezek ugyanis, kevés kivétellel, műemlékileg is védett, nagyobbrészt ma még viszonylag jó állapotba lévő, ezért jelentősebb beruházást nem igénylő épületek, épületcsoportok. A tájházak, néhány kivételtől eltekintve állami, önkormányzati tulajdonban vannak és múzeumi jelleggel látogathatók. Az hogy a XXI. században, egy ország közel 400 népi épületet vagy épületegyüttest, berendezve, tájház formájában, az eredeti helyén (in situ) megőrizzen, védjen, gondozzon, a történelmileg már letűntnek, sokak szerint túlhaladottnak tekintett korszakokból, az valóban egyedülálló teljesítmény. A magyar népi építészet, melynek sokszínűsége ellenére is, egységes karaktere van, páratlan formagazdagsága miatt, amúgy is szigetként jelenik meg, a teljesen más jellegű, gyakran emeletes, részben favázas technológiával építkező, környező államok népi építészete között, és már csak ezért is érdeklődésre számíthat. Berendezésükkel együtt pedig a magyar nép történetének, kultúrájának, alkotókészségének, tehetségének, páratlan dokumentumai. Nem véletlenül kerültek fel néhány éve a világörökséggé nyilvánítás várólistájára. Éppen ezért a falusi turizmus látnivalói között kiemelkedő jelentőségűek.
Bár funkciójuknál fogva más jelegűek, azonban mint helyben meglévő, megmaradt épületek, épületegyüttesek, itt kell megemlítenünk a pincefaluinkat, melyek közül néhány szintén műemléki védettséggel bír, és melyek ugyancsak a falusi turizmus célpontjai lehetnek.
Népi építészeti emlékeink műemlékké nyilvánított objektumait, így a tájházakat is, karbantartás, felújítás, állagmegóvás céljából, függetlenül azok tulajdonosától, kezelőjétől, néhány évvel ezelőtt az állam anyagilag, ha szerényen is, de támogatta. Mára azonban a védett objektumok támogatása is teljesen megszűnt, veszélybe sodorva azok megmaradásának lehetőségét, mivel jelentős részük folyamatos karbantartást igénylő anyagból, földből, vályogból épült, lefedésük pedig nád vagy szalma. Az anyagi támogatás elnyerését célzó, jelenlegi pályáztatási rendszer a népi épületek és tájházak vonatkozásában igen hasznos, de nem elégséges, sőt némileg megtévesztő. Hiszen évente 8-10-12 népi épület pályázat révén történő állagmegóvása, helyreállítása – aminek csak örülni lehet, – nem ellensúlyozhatja a többi, több száz további pusztulását, és megtévesztő, mert azt a látszatot kelti, mintha a tájházak, és népi műemlékek fenntartása terén minden rendben lenne. Pedig a népi építészet még megmaradt emlékanyaga, ezen belül a tájházak a magyar népi hagyományok és kultúra terjesztése vonatkozásában, egyedülálló lehetőséggel bírnak, ugyanakkor fenntartásuk, működtetésük okos szervezéssel akár nyereségessé, sőt, szinte azonnal, különösebb beruházás nélkül, gazdaságunk egyik húzó ágazatává válhatna.
Vizsgáljuk meg, mik ezek a lehetőségek:
Elöljáróban rögzítenünk kell néhány tényt: – A tájházak és azok ingatlanjai (telkei) önmagukban is milliárdos állami vagyont képviselnek. A bennük levő tárgyi anyag, muzeális berendezés, további, szinte felbecsülhetetlen eszmei értéket képvisel. – A tájházak berendezése komplex módon mutatja be a magyar népművészet, népi kismesterségek és a mindennapi életvitelhez szükséges eszközök szinte teljes tárházát. – A magyar települések mintegy 8-9 %-ban, vagyis minden 12-13-ik településben van tájház. – A tájházaink jelentős része fűthető, vagy azzá tehető, vagyis nagyrészt nem csak szezonális jelleggel működtethető kulturális objektumok. A falusi turizmus évszakhoz nem kötött látnivalója, akár célpontja is lehet.
{vsig}kornyezet/tajhazak/f2{/vsig}
A tájházak, csakúgy, mint minden más népi műemlék, látogatottság hiányában, vagy annak minimális volta esetén, holt emlékanyaggá válhatnak, ami, előbb vagy utóbb, akár a pusztulásukat is jelentheti. A látogatottság tudná megteremteni a tájházak bevételét, önfenntartó képességét. A látogatottság viszont igencsak elmarad az elvárhatótól. A tájházakkal kapcsolatos propagandával pedig látszólag nincsen baj. Az elmúlt években számos értekezlet, ankét, megbeszélés foglalkozott a tájházakkal. Szakcikkek, tanulmányok jelentek róluk. Sok testület, alapítvány tűzte ki céljául a népi építészeti emlékek védelmét. A napi, heti, havi sajtóban gyakran jelennek meg rövid cikkek tájházakról. A rádió és TV. turisztikai műsorai is foglalkoznak olykor egy-egy tájházzal. A különböző országos, megyei, kistérségi turizmussal foglalkozó szervetek információs kiadványaiban szerepelnek a tájházak címei, olykor rövid ismertetésük is. Van Tájház Szövetség és Akadémia. Az interneten is megtalálhatók a tájházak nagy része. Ezek után fel lehet tenni a kérdést,: akkor mi is a baj? A baj az elmélet és a valóság közötti óriási szakadék.
Alulírott az elmúlt 11 évben három megye valamennyi tájházát végigjárta. A bejárás tapasztalatait az alábbi kimutatás mutatja be:
|
3 megye 49 db. tájháza. |
||
|
db. |
% |
|
|
16 |
33 |
Munkanapon, látogatási időben nyitva, van gondnok v. teremőr. * |
|
33 |
67 |
Csak a gondnok, vagy az Önkormányzat előzetes megkeresése után lehet bejutni. |
|
7 |
14 |
A felügyelő személy szakmai tájékoztatást is tud nyújtani. |
|
6 |
13 |
Van tájékoztató tábla (táblák) a faluban, amely felhívja a turista figyelmét a tájházra. |
|
43 |
87 |
Nincs tájékoztató tábla (táblák) a faluban, amely felhívná a turista figyelmét a tájházra. |
|
26 |
53 |
Van a tájház funkcióját feltüntető tábla az épületen vagy a kerítésén. |
|
23 |
47 |
A tájház teljesen jelöletlen. |
|
3 |
6 |
Az információs táblán a gondnok elérhetősége is fel van tüntetve. |
|
3 |
6 |
A tájház beázás miatt kiürítve, vagy be sem lett rendezve a helyreállítás után. |
|
3 |
6 |
Állapota miatt egyáltalán nem látogatható. |
|
4 |
3 |
Érdeklődés után is nagyon nehezen található meg. |
|
1 |
2 |
Mint épület létezik, de nem tájházként üzemel. |
|
9 |
18 |
A tájházban intenzív kulturális tevékenység is folyik. |
|
9 |
18 |
A tájház rendelkezik mosdóval, mellékhelyiséggel. |
|
1 |
2 |
Szépen berendezett, jó állagú tájház, egész nap teljesen őrizetlenül nyitva. |
Úgy véljük, hogy a kimutatás önmagáért beszél. Ha ehhez hozzászámítjuk azt, hogy tájházaink jelentős része főutaktól távoli, nehezen megközelíthető, kis településekben található, és nem egy önkormányzat a tájház meglétét, a fenntartási költségek miatt, ma már valójában tehernek érzi, akkor a helyzet még rosszabb. Vagyis a jónak vagy elégségesnek tűnő propaganda ellenére, olyanok a feltételek, amelyek aligha vonzzák a turisták tömegeit. Hiszen ha valaki konkrét céllal kíván megtekinteni egy tájházat, és oda csak úgy tud bejutni, hogy előtte hosszasan kell keresgélni a gondnokot, vagy a falu másik felén levő polgármesteri hivatalba kell mennie a bejutás céljából, amely a hét végén különben zárva tart, vagy a lakóktól kell érdeklődnie, hogy hol keresse a tájházat, annak biztos, hogy elmegy a kedve további tájház látogatástól. Vajon hogy lehet ezen a helyzeten változtatni? A tájházakat a falusi turizmus szállás és vendéglátó helyeihez hasonlóan turisztikai célponttá kell tenni, és a helyszínre kell vinni a látogatókat.
Ez a körülmény rávilágít idegenforgalmi, és turisztikai propagandánk egyik alapvető hiányosságára. Belföldi programokat is kínáló utazási irodáink prospektusainak kínálatában egyetlen tájház látogatást jelenleg mutatóban sem találni. Ezen kell változtatni. Vagyis mozgósítani kell minden turisztikával, idegenforgalommal kapcsolatos intézményt, valamennyi utazási irodát, összehangolva azok tevékenységét, hogy minél több, főleg külföldi látogatók csoportjai, szervezett keretek között, olyan túra programok között válogathassanak, melynek egyik állomását egy tájház jelenti. Buszos csoportok esetén, napi akár négy-öt csoport látogatása is elképzelhető egy-egy tájháznál. Koordinálni kell azonban a látogatás időpontját, a különböző idegenforgalmi intézmények által indított csoportok között, hogy azok ne egy időben érkezzenek a tájházhoz. Külföldiek esetében némi szakismerettel rendelkező tolmácsról is gondoskodni kell. Mivel ma a főiskolai diploma már nyelvvizsgához van kötve, nyári időszakban pl. kitűnő munkalehetőséget biztosít, utolsó éves építész, néprajz, vagy idegenforgalom szakos hallgatóknak.
Az említett négy-öt csoport kb. 100-150 fő látogatót jelenthet naponta egy tájházban. Figyelembe véve tájházaink számát, a különböző utazási irodáknak ez hatalmas üzleti lehetőséget jelentene. Mivel az ilyen csoportos kulturális körutak költségét, a rendező szervnél általában előre be kell fizetni, ezen a programon belül a tájház látogatásra akár 1000.- Ft is felszámolható lenne, ami kulturális és szórakoztató intézményeink jelenlegi belépti díját figyelembe véve, teljesen reálisnak tekinthető. (Ma tájházaink vagy ingyenesen, vagy 100-200.-Ft-os nevetségesen kis összegért látogathatók.) Ez az összeg átutalásra kerülne a tájhát fenntartója, üzemeltetője részére. Mindez mit jelenthet gazdaságilag?
|
Autóbuszonként 40 fős turistacsoporttal, 1000 Ft./ fő belépti díjjal, 6 nap nyitva tartással, havi 26 nap munkanappal számolva, egy tájház fenntartói bevételének alakulása. |
||||
|
Látogató csoportok száma egy nap. |
1 napi bevétel Ft. |
1 heti bevétel Ft. |
1 havi bevétel Ft. |
1 évi bevétel Ft. |
|
1 |
40.000.- |
240.000.- |
1.040.000.- |
12.480.000.- |
|
2 |
80.000.- |
480.000.- |
2.080.000.- |
24.960.000.- |
|
3 |
120.000.- |
720.000.- |
3.120.000.- |
37.440.000.- |
|
4 |
160.000.- |
960.000.- |
4.160.000.- |
49.920.000.- |
|
5 |
200.000.- |
1.200.000.- |
5.200.000.- |
62.400.000.- |
Amint látható, már egyetlen tájház és napi egy látogatócsoport esetében is, ez a megoldás nagyon jelentős bevételt eredményezhet a fenntartó részére, amely nemcsak a mindig helyszínen tartózkodó, tisztességesen megfizetett alkalmazott (gondnok, teremőr) bérét fedezné, és ezzel biztosítaná az állandó nyitva tartást, de maradna pénz a folyamatos karbantartásra, szükség esetén felújításra, vagy pl. a legtöbb helyen hiányzó mosdó, mellékhelyiség létesítésére.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen programot nem lehet egyik napról a másikra beindítani, főleg nem egyszerre 350 tájházban, amelyek közül valószínűleg nem is lenne mindegyik azonnal alkalmas erre. Azonban biztos, hogy van az országban jelenleg is legalább 10 olyan tájház, főleg idegenforgalmilag exponált településekben, vagy közelükben, melyek esetében a turisztikai szakemberek is látnának fantáziát egy ilyen kapcsolat kiépítésében. Nézzük meg ezért, hogy kisebb bontásokban, eljutva végül a 300-as nagyságrendig, már népgazdasági szinten mit jelentene egy ilyen program kiteljesedése.
|
Autóbuszonként 40 fős turistacsoporttal, 1000 Ft./ fő belépti díjjal, 6 nap nyitva tartással, havi 26 nap munkanappal számolva, a tájház fenntartói bevételének alakulása az előző táblázat figyelembevételével. |
||||
|
Tájházak száma |
1 napi bevétel Ft. |
1 heti bevétel Ft. |
1 havi bevétel Ft. |
1 évi bevétel Ft. |
|
10 |
400.000.- |
2.400.000.- |
10.400.000.- |
124.800.000.- |
|
50 |
2.000.000.- |
12.000.000.- |
52.000.000.- |
624.000.000.- |
|
100 |
4.000.000.- |
24.000.000.- |
104.000.000.- |
1.248.000.000.- |
|
200 |
8.000.000.- |
48.000.000.- |
208.000.000.- |
2.496.000.000.- |
|
300 |
12.000.000.- |
72.000.000.- |
312.000.000.- |
3.744.000.000.- |
Vagyis milliárdos nagyságrendű tételekről van szó. Lényegében jelentősebb beruházás nélkül, csupán szervezés révén válhatna a falusi turizmus ezen ága gazdaságunk egyik húzó erejévé.
Természetesen, a tájház látogatás, a szervezett csoportok programjának csupán az egyik állomása lehet, azt párosítani kell a különböző idegenforgalmi intézményeknek és utazási irodáknak, más látnivalók megtekintésével. Ezek között azonban lehetnek további, más funkciójú népi épületek is, mint amilyenek a szél- száraz- és vízimalmok, kovácsműhelyek, kékfestőműhelyek, csárdák, stb. melyek nagy része, megfelelő látogatottság esetén, szintén üzembe helyezhető, működés közben is bemutatható lenne és ez egyúttal a hagyományos ill. ősi mesterségek felélesztését, továbbélését is elősegítené.
A tájházakkal kapcsolatos falusi turizmus gazdasági lehetőségei azonban nem merülnek ki az előzőekben leírtakkal. Vizsgáljuk meg ezeket is, bár ezek gazdasági haszna gyakorlat és tapasztalat hiányában egyelőre meg sem becsülhető.
Tájházaink jelentős része alkalmas, miként a nagy, országos jelentőségű múzeumainkban történik, a népművészetünket, néphagyományainkat, népépítészetünket bemutató kiadványaink, könyveink, fotóalbumaink teljes választékának értékesítésére, terjesztésére. Ma legtöbb helyen csak a konkrét tájházzal foglalkozó, helyi kiadású, igencsak szerény tájékoztató füzet kapható, esetleg egy-két képes levelezőlap az épületről, de legtöbb esetben semmi. Az említett könyvek, fotóalbumok árai meglehetően magasak. Ezért ezeket általában nehéz értékesíteni. Ha megvalósítható, hogy a tájházakat minél több külföldi csoport látogassa, számukra a mi könyváraink általában nem jelentenek problémát, ezért ezeket a kiadványokat helyben biztosan szívesen megvásárolnák. Figyelembe véve tájházaink számát, a könyvkiadóknak és terjesztőknek ez hatalmas üzleti lehetőséget biztosítana. A könyvek mellett természetesen nagyobb számú és változatosabb képes levelezőlap, valamint a témával kapcsolatos, vagy akár népzenei CD és DVD lemezek árusítását is biztosítani lehetne. Vagyis további szakmák is kapnának üzleti lehetőséget.
Tájházak majd mindegyikében van egy-két, nem berendezett, raktárnak használt, vagy éppen üresen álló helyiség. Ezek a tájházak és helyiségek alkalmasak lennének a környék népművészei termékeinek az árusítására. Említettük, hogy a valóban hiteles népművészeti terméket előállító mesterek nem tudnak megbirkózni az olcsó másolatok és giccsek dömpingjével. Megjelenési és értékesítési problémáik vannak, és e miatt mind többen feladják a szakmájukat. Az említett lehetőség meg tudná változtatni ezt a tendenciát. A külföldiek tisztességes árért, első kézből, hiteles népművészeti terméket vásárolhatnának, és vihetnének haza. Ezek forgalmazásának lehetősége megoldaná a még talpon maradt népművészeink, népi iparművészeink termékeinek értékesítési gondjait és biztosítaná szakmájuk továbbélését, sőt újbóli felvirágzását. Újabb gazdasági lehetőség.
{vsig}kornyezet/tajhazak/f3{/vsig}
Tájházaink legtöbbjéhez nagyméretű udvar és kertterület tartozik. Ezek alkalmas helyszínei lehetnek hagyományos világi és egyházi népszokások felelevenítésének. Akár szabadtéri lakodalmak, esküvők, disznótorok, felelevenítésére, megtartására, amit a falusi turizmus idegenforgalmi látványosságává lehet tenni, annak minden gazdaságilag is előnyös oldalával együtt.
Múzeumainkban, tudományos intézményeinkben továbbá óriási mennyiségű néprajzi vonatkozású fotó, rajz, és épület felmérési dokumentáció található. Igen kevés az a település, ahonnan ne lenne valamilyen anyag, ha más nem, egy régi képes levelezőlap. Ez az óriási, páratlan értékű archív anyag, – több tízezer dokumentumról van szó, – valójában holt anyagnak tekinthető. Idegenforgalmi, turisztikai szempontból, mint látványosság, óriási jelentőségű lenne, ha ebből az anyagból a tájház községére vagy környezetére vonatkozó rajzok, fotók, bekerülhetnének a tájház esetleg kihasználatlan helyiségébe, állandó kiállításként. De a helyiek önbecsülését is növelné, elősegítve a közösségi szellem újraéledését. Ezek az archív anyagok reprint formájában akár árusíthatók is lennének. Ismét egy további gazdasági lehetőség.
Említettük, hogy tájházaink legtöbbjében működőképes, vagy könnyen azzá tehető tüzelőberendezések vannak, kemencék, kályhák. Vagyis az épület fűtésével, ami pl. a vályogból épült házak esetében, amúgy is kívánatos lenne, megoldható a téli, tehát egész évi üzemeltetésük. Ennek a ténynek ill. lehetőségnek óriási jelentősége van. Hiszen melegvizű fürdőink wellness kinálatán, és nagyobb városaink kulturális programjain kívül, még olyan exponált térségben is, mint a Balaton mente, vidéken csak szezonális rendezvényekkel lehet számolni, ami pedig, hazánk időjárási viszonyai miatt, igen rövid időszakot jelent. Ma már nagyon sok kis településünk próbálkozik, legtöbb esetben gasztronómiai jellegű rendezvénnyel, látogatókat odavonzani, ismertségre szert tenni, azonban ezek a rendezvények általában egy-két napra korlátozódnak. Ezen tények ismeretében gondoljunk bele, hogy a tájházak fűtése révén kb. 300-350 kis település egész évben üzemeltethető, az idegenforgalom, a falusi turizmus szolgálatába állítható kulturális élményt tudna biztosítani.
A kemencék fűtése lehetőséget nyújtana arra, hogy azokban, a látogató csoportok részére, csupán kóstolóként, kifejezetten olyan pékáru vagy sütemény készüljön, amit annak idején is, ott a faluban, kemencében sütöttek, (helyi érték) és ami mellé oda lehetne tenni egy kupica helyben készített pálinkát (hungaricum). Ennek a költsége része lehetne a látogatási díjnak, de elképzelhető külön árusításként is. Egykor a Szennai Falumúzeumban, ez a vendéglátás, élő gyakorlat volt. Ez is munkalehetőséget biztosítana egy-két helybéli asszonynak. Miként a szakirodalom, levelezőlapok, CD és DVD lemezek, valamint a kézműves és népművészeti termékek árusítása lehetséges, sőt kívánatos lenne a tájházakban, ugyanúgy elképzelhető a helyben készült, kizárólag palackozott pálinka, esetleg bor árusítása is, természetesen csak a látogatók részére és csak ott, ahol ennek feltétele biztosítható. Ez is gazdaságnövelő tényező.
Kellő számú, és egész évben egyenletesen érkező látogató csoportok esetén, nem kizárt hogy élelmes vállalkozó a tájház közelében büfét, cukrászdát, vagy éppen kisvendéglőt nyit, ami újabb munkalehetőséget jelenet és növeli a falu lakósságot megtartó képességét. Példaként megemlíthetjük, hogy a kicsi, nehezen megközelíthető, Szennai Falumúzeum, a megnyitását követő években, a kitűnő üzemeltetés révén, olyan látogatottságnak örvendet, hogy egy élelmes vállalkozónak megérte vele szemben vendéglőt nyitni.
Mint látható, egy jól üzemeltetett és intenzíven látogatott tájház rendkívül sok kulturális, tudományos, kereskedelmi, idegenforgalmi, de még gasztronómiai tevékenységnek is nyújthatna életteret. Valószínű, hogy a lehetőségeket még ki sem merítettük. Pedig ezek igen jelentős számú munkahely létesítését is jelentenék. Hiszen a könyvkiadók és terjesztők, a CD és DVD lemezkészítők és forgalmazók, az idegenforgalmi, turisztikai intézmények, utazási irodák részére mindez a tevékenységük kibővítését jelentené. A népi kézművesek és népművészek, tolmácsok, sütő asszonyok, termékárusítók, gondnokok, teremőrök, stb. pedig munkahelyet ill. munka és értékesítési lehetőséget kapnának. Figyelembevéve, hogy mindez 300-350 helyszínhez kapcsolódna, akkor akár több ezres munkahely létrehozásának lehetőségéről is beszélhetünk.
A tájházaknak, a falusi turizmus homlokterébe állítása, az említett gazdasági lehetőségeken túl, idegenforgalmi, turisztikai politikánk viszonylatában is új szellemet kell, hogy hozzon. Említettük, hogy tájházaink jelentős része, fő útvonalaktól távolabbi, kis településeken található. Éppen ezért utazási irodáink kínálatában újszerű, a tájházak körzetében lévő, országunk kevésbé ismert, idegenforgalmi szempontból eddig szinte teljesen mellőzött tájait és főleg falusi látnivalóit bemutató körutaknak, úti céloknak is meg kell jelennie, mivel maga a tájház csak egy állomása lehetne egy ilyen körútnak. Falvainkban ugyanis óriási mennyiségű, csak hazánkra jellemző, idegenforgalmunk szempontjából eddig általában mellőzött, kulturális, művészeti, történelmi, természeti értékek találhatók.
Az előzőeket szeretnénk néhány példával megvilágítani.
Falusi barokk templomaink szinte kivétel nélkül az Osztrák- Magyar Monarchia időszakában épültek fel. Akkortájt sok, nagynevű osztrák, német, olasz mester és tanítványaik dolgoztak ezekben a templomokban. Nem véletlen tehát, hogy egy kis falu templomában is csodálatos főoltárt, ritka szép barokk szobrokat, értékes festményeket, pompás faragott bútorzatot, orgonaritkaságokat lehet találni és olyan, európai hírű nevekkel találkozunk, mint Maulbertsch, Lucas Cracker, idősebb és ifjabb Dorfmeister, Marco Casagrande, stb.
Ha már a templomokat említettük, említsük meg falusi templomaink közül a csodálatos bélapátfalvai XIII. századi ciszter apátsági templomot, a boldvai hasonló korú református templomot, a türjei, francia mintára épített premontrei prépostsági téglatemplomot, a tornaszentadrási ikerszentélyes románkori templomot, vagy a feldebrői altemplomot. Külön kell, hogy megemlítsük Jászszentandrás katolikus templomát, ahol Aba Novák híres freskói találhatók. Azt is kevesen tudják, hogy Fischer von Erlachnak, az egyik legnagyobb osztrák barokk építésznek temploma áll a Baranya megyei Nagynyárád községben. És ott vannak az Ormánság festett fatáblás mennyezetű – (virágos reneszánsznak is hívott) – református templomai, vagy az ÉK. magyarországi un. szoknyás haranglábak. Tehát van mit megmutatnunk. A felsorolt templomok egyike sem szerepel, vagy csak nagyon ritkán utazási irodáink programjaiban. Hasonló mellőzöttség tapasztalható falvaink egyéb értékeinek, kálváriák (pl. Magyarpolány, Bóly), falusi múzeumaink (pl. Cecei Csók István múzeum, Zalai Zichy múzeum), a főutaktól távol eső váraink (pl. Ozora, Ozorai Pippó helyreállított vára), hazánk nagyjainak emlékhelyei, és történelmi emlékhelyeink (pl. Mohácsi, Muhi, Vésztő-Mágori, Somogyvári történelmi emlékhelyek), továbbá természeti értékeink (pl. Szentbékkála kötenger, Jeli arborétum), stb. propagálása terén is.
Amennyiben az ilyen újszerű, a vidék, a falvak értékeit és egyúttal egy-egy tájházat is bemutató körutak szervezése bekerülne az idegenforgalmi, turisztikai, utazási irodáink kiemelt feladatai közé, annak haszna, a már említett gazdaságin kívül, több területen is érezhető lenne. Ezek közül nagyon fontos, hogy azok a falvak, ahol valamely helyi érték miatt, az újragondolt idegenforgalmunk rendszeresen turistacsoportokat vinne, az érdeklődés hatására biztos, hogy azt megbecsülésnek tekintenék, nőne a lakók önérzete, a közösségi szelleme. Ettől kezdve fontosnak tartanák, az addig esetleg elhanyagolt, értékeik gondozását, ápolását, megpróbálkoznának a turisták látogatási idejének meghosszabbítása céljából vállalkozásokat indítani (vendéglátás). Vendégmarasztalónak szóba jöhet még, olyan helyi kulturális tevékenység is, mint egy helyi asszonykórus, citerazenekar, vagy tánccsoport rövid bemutató műsora. De templomi hangverseny is elképzelhető. Vagyis a kiindulási alapnak tekinthető 300-350 tájházzal rendelkező falun kívül, további hasonló számú, vagy még több falu életében hozna érezhető pozitív változást.
{vsig}kornyezet/tajhazak/a1{/vsig}
A másik, talán legfontosabb hozama a falusi turizmus említett eszközökkel történő gazdagításának, erkölcsi jelentőségű. A külföldi turisták egyrészt valóba „magyar” élményekben részesülnének. Némi ismeretet kapnának történelmünkről is. Azt a Magyarországot ismernék meg, amit eddig senki nem mutatott meg nekik. Videó felvételeikkel, emlékeik tovább adásával, valamint az általuk megvásárolt kiadványok, népművészeti tárgyak hazavitele által, azok külföldön történő megismerését is elősegítenék, és ezzel nagymértékben hozzájárulnának országunk, sokszor megtépázott, jó hírének helyreállításához.
A tájházak és népi épületek fenntartásával kapcsolatban kifogásoltuk a pályázatok jelenlegi formáját, de nem magát a pályáztatási rendszert. Olyan újszerű pályázatok kiírására van szükség, amely csak az előzőekben érintettek, – tájházak üzemeltetetője, utazási irodák, könyvkiadók, népművészek érdekszervezetei, stb. – összefogásával valósítható meg.
Amint láttuk, az előzőekben leírt lehetőségek megvalósítása pénzt nem igénylő, sőt azt termelő, elsősorban szervezési feladat lenne. Tisztában kell lenni azzal is, hogy egy ilyen program beindítása nem kis feladat. Nyilván célszerű ezt, kísérleti jelleggel elkezdeni néhány, már most is jól üzemelő tájházzal kapcsolatban, mintegy kiteljesítve azok lehetőségeit. Majd a szerzett tapasztalatok birtokában továbblépni. Ennek a megvalósításához talán még új szervezetet vagy szervezeteket sem kellene létrehozni. Úgy véljük, hogy első lépésként, mindezek megszervezésére bizonyára alkalmasak lennének a nagy helyismerettel és kapcsolati rendszerrel bíró Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) megyei szervezetei vagy a LEADER csoportok, esetleg maguk a tájházak üzemeltetői.
Simányi Frigyes építész
Népi Műemlékekért Alapítvány elnöke
