Close

Évértékelő beszédet mond ma Gyurcsány Ferenc

Kilencedik évértékelő beszédét tartja ma Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az előző két évhez hasonlóan egy budapesti szállodában, támogatói előtt beszél majd, pártja tájékoztatása szerint az ország állapotán kívül a DK terveiről, az ellenzéki összefogásról és a kormányváltás utáni legfontosabb teendőkről is.
Gyurcsány Ferenc korábban, miniszterelnökként rendre a parlament tavaszi ülésszakának kezdetén összegzett, ezek alkalmával többnyire reformterveit is ismertette.
  
Miután 2009 tavaszán leköszönt a kormányfői tisztségről, hónapokig csak zárt fórumokon fejtette ki véleményét, 2010 márciusában viszont újból a nyilvánosság elé állt, és azt kérte híveitől, hogy a választásokon a Mesterházy Attila vezette MSZP-t támogassák. Egy évvel később azonban már azt mondta: az MSZP átalakításával új balközép pártot kell létrehozni.
  
Ezt a törekvését sikertelennek ítélte, és 2011 októberében új pártot alapított. Tavaly februárban már a DK elnökeként mondta el évértékelő beszédét, azzal vádolva Orbán Viktor kormányfőt, hogy olyan „ellen-Magyarországot” épített, amelynek egyik előképe Csurka István politikai programja és világlátása. Szólt arról is, hogy bár a köztársaságpártiak kisebbségben vannak, nem lehet más céljuk, mint meggyőzni igazukról a többséget.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top