Mi maradtunk, ő elment.
Életének 82. évében elhunyt Dr Hegedűs Loránt püspök, akit tegnap temettek el a budapesti Kerepesi temetőben, Szabó Dezső mellé. A gyászszertartásról rövid beszámolót készítettünk, amit most igyekszünk mély megrendültségünkben az olvasóközönség elé tárni.
Olyan prominens személyiségek is tiszteletüket tették a püspök úr ravatalánál, akiket jól ismerhetünk nemzeti körökből: Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő asszony, Varga Mihály tárca nélküli miniszter, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, valamint Vona Gábor Jobbik elnök és sokan mások.
Sipos Miklós erdélyi, Szatmárnémetiből érkezett lelkész gyászbeszéde mély megrendülést váltott ki a hallgatóságból, hiszen megemlékezett azokról a tettekről, melyek egy karakán, értékrendjében soha meg nem alkuvó, évtizedekkel nemzetét megelőző, azt óvón-féltőn szerető püspök képét vázolta fel röviden. Mint a menyasszonyt, akit Isten magához hív, úgy hívja gyülekezetét most imára a püspök, követőit és ellenségeit, azokat is, akik őt kitagadták, akik megfosztották lehetőségeitől, élni akarását kötötték gúzsba. Minden nehézség dacára, a külföldön megszerzett német nyelvű doktori címe, valamint nemzetközi elismertsége, számtalan könyve mind-mind annak példázata, hogy elszántsággal és kitartással mit tud egy ember véghezvinni. Nemzetet tud építeni egy-egy gyülekezetből, a jó magot el tudja vetni.
Ezt követően a püspök által alapított Károli Gáspár Református Egyetem képviseletében mondott összegző beszédet dr Békési Sándor professzor a teológus Hegedűs Lorántról, akit kitagadtak az egyetemről, az általa alapított intézményből száműztek pusztán azért, mert radikálisnak bélyegezték álláspontját. Méltatta munkásságát, a legújabb Ady tetralógiát, mely egy kihagyhatatlan, megkerülhetetlen monográfia, amennyiben az olvasó Ady Endrét mélyebb összefüggésekben óhajtja vizsgálni, valamint korábbi kötetei értékére is felhívta a hallgatóság figyelmét.
A hangulatot fokozta ezt követően Gáll Annamária erdélyi színművész, amint csodálatos előadásban egy szatmári újságírónő búcsúbeszédét olvasta fel Hegedűs Loránthoz. A kitaszított, a meg nem becsült, a „tűz csiholója” legalább halálában méltó mód felemelkedik, és a követezőképpen szólal meg Báthori Éva visszaemlékezésében: „Szavaira- de még inkább az egész valójából áradó, szavakkal kifejezhetetlen erőre, hitre és tisztaságra—nagyobb szükségünk volt, mint a mindennapi kenyérre.”
Erre reflektált Péterfy Lajos Szentgyörgyi István díjas színművész, aki utánozhatatlan nemzeti orgánumával Szőcs Zoltán írását olvasta fel, örökre belénk vésve emlékét a sokak által méltatlanul támadott püspöknek.
Végezetül Kovács Ferenc lelkész mondott búcsúbeszédet. Elhangzott az ima, a Himnusz és megindult a tömeg. Hosszú sorokban mentek a református lelkészek a koporsó és a gyászoló család után, és utánuk az emlékezők. Tiszteletüket tették a Magyar Gárda csendes szomorúságba burkolózott tagjai és más jobboldali fiatal értelmiségiek.
Hirtelen szívünkbe öröm költözött, ahogy a napsütés szinte átölelte a koporsót, és a lelkét egy embernek, akinek hatalmas ereje volt és szellemi kapacitásai révén nagyjaink mellé került mind a történelemben, mint pedig a temetőben: Kossuth és Szabó Dezső társaságába.