Close

Távozik L. Simon László államtitkár – személyi változásokat jelentett be a miniszter

Távozik posztjáról a hónap végén L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, utóda Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) eddigi parlamenti államtitkára lesz – jelentette be Balog Zoltán Lovasberényben, a többi személyi változással együtt. (Forrás: MTI )

Az Emmi átalakításáról tartott tájékoztatón a tárcavezető elmondta: az együttműködés terén L. Simon László és közte mutatkozó véleménykülönbség vezetett az államtitkár leváltásához. A miniszter azonban hangsúlyozta: nagyra értékeli L. Simon László személyét és munkáját is, ezért arra kérte a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőjét, valamint a miniszterelnököt: támogassák, hogy a távozó államtitkár vissza tudjon térni az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának élére.
L. Simon László utóda március 1-jétől Halász János, az Emmi jelenlegi parlamenti államtitkára lesz, aki „már bizonyított”, az első Orbán-kormány idején például az akkori kulturális tárca államtitkáraként – jegyezte meg a miniszter, hozzátéve: Halász János utóda Doncsev András lesz.
L. Simon László köszönetet mondott azért, hogy nyolc hónapig irányíthatta az államtitkárságot, noha elismerte, kinevezésekor nem ennyi időre készült. „Nem a Magyar Művészeti Akadémia volt a köztünk meglévő véleménykülönbség oka” – hangsúlyozta, hozzátéve: „Nem szakmai okokból távozom, miniszter úr és köztem habitusbeli különbség van.”
A Nemzeti Kulturális Alap alelnöki tisztségét továbbra is ellátó kultúrpolitikus kiemelte, hogy továbbra is a kormánykoalíció sikeréért fog munkálkodni azzal a Halász Jánossal is, akivel csaknem egy évtizede dolgozik együtt.
Az államtitkárság élén elért legfontosabb eredmények közül L. Simon László kiemelte többek között az új közgyűjteményi törvény elfogadását, a vidéki kulturális intézményrendszer sikeres átalakítását, az uniós forrásokból megvalósuló múzeumi beruházásokat, a városligeti múzeumi negyedről szóló kormányhatározat megszületését, az összes megyei levéltárat is integráló Magyar Nemzeti Levéltár létrehozását és finanszírozásnak növelését, a Magyar Művelődési Intézet átalakítását, valamint az artmozik helyzetének megoldását.
Halász János elmondta, hogy Magyarország megújulásakor nagyon fontos szerepe van a kulturális intézményrendszer megújulásának. A területen elindult munkát folytatni akarja, együttműködve Balog Zoltánnal, államtitkár kollégáival és más tárcákkal, valamint az intézményesült civil szervezetekkel.
Halász újságírói kérdésre válaszolva közölte: jó viszonyban van Fekete Györggyel, az MMA elnökével és helyesnek tartja a Műcsarnok tulajdonjogának átadását a művészeti akadémia számára. Mint elmondta, az Emmi által benyújtott törvénymódosítás egyelőre nem szól arról, hogy az MMA egyetértési jogot kapna a Műcsarnokot működtető nonprofit kft. irányításában, „amikor erről szólni kell, azt mindenkivel közölni fogjuk időben” – közölte.

Halász János az MTI-nek arra a kérdésére, hogy támogatja-e a kulturális intézményvezetői pályázati rendszer L. Simon László által felvetett átalakítását, elmondta: még folyik a kérdés megvitatása a frakcióban és sokkal tágabb körben a kulturális élet szereplőivel is. Az államtitkár emlékeztetett rá: tavaly nyáron maga is az L. Simon Lászlóéhoz hasonló törvénymódosítást készült beterjeszteni.
Kovács Zoltán lesz a felzárkózási ügyekért felelős államtitkár – jelentette be Balog Zoltán miniszter.
Az erőforrástárca vezetője hangsúlyozta, hogy a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatását mindig is szívügyeként kezelte, a romák ügyét különösen. Hozzátette: szükség volt a szakterület megerősítésére, és erre alkalmasnak tartja Kovács Zoltánt, aki eddig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára volt.
Az egész ország érdeke, hogy a roma és nem roma emberek együttélése zavartalan legyen. Ugyanilyen fontos a hátrányos helyzetű térségekben élők felzárkóztatása. Kovács Zoltán az Európai Unió harmadik leghátrányosabb helyzetű kistérségéből érkezik, ezért pontosan tudja, mi lesz a feladat – mondta Balog Zoltán.
Kovács Zoltán hangsúlyozta: Balog Zoltán államtitkárként nemzetpolitikailag kiemelt területként jelölte meg a felzárkóztatáspolitikát, ennek szellemében tevékenykedett, ért el sikereket itthon és Európában.
A téma kiterjedtségét ismerem, alázattal és fegyelemmel kívánom folytatni ezt a munkát – tette hozzá.
Klinghammer István lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár – erősítette meg a minisztérium keddi közleményét pénteken Lovasberényben Balog Zoltán miniszter.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője elmondta: kiemelten fontos terület a felsőoktatásé. Azért kérte fel Klinghammer Istvánt felsőoktatásért felelős államtitkárnak, mert „nagy feladatok állnak előttünk, és a reform kiteljesítése teljes embert kíván” – fogalmazott a miniszter.
Balog Zoltán közölte: Hoffmann Rózsa a jövőben a köznevelés ügyéért felel, és a Nemzeti alaptanterv, valamint a pedagógus-életpályamodell elindítása lesz munkájának a középpontjában.
Doncsev András lesz az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára – jelentette be Balog Zoltán miniszter.
A tárcavezető közölte, hogy a kulturális államtitkári posztra kerülő Halász János helyére kérte fel Doncsev Andrást. Az új parlamenti államtitkárról elmondta: eddig a minisztériumnál a sajtó és kommunikációs titkárság sajtófőnöke volt, a jövőben is ő irányítja a minisztérium kommunikációját.
Doncsev András úgy fogalmazott, hogy az elmúlt tizenkét évben sikerült annyi politikai tapasztalatot gyűjtenie, amellyel a legnagyobb szolgáltató minisztériumot segítheti.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top