Close

A Samsung tarolt, a Huawei a harmadik helyre tört fel az okostelefon piacon

A tavalyi negyedik negyedévben eladásainak közel megduplázásával a Samsung és az Apple mögé a harmadik helyre tört fel az okostelefon világpiaci rangsorban a kínai Huawei – közölte pénteken az amerikai IDC piackutató vállalat.
Tavaly a negyedik negyedévben az egy évvel korábbi azonos periódushoz képest 1,9 százalékkal 482,5 millióra nőttek a mobiltelefon eladások a világpiacon. Az éves eladási szám 0,2 százalékkal 1,712 milliárd darabra csökkent.
   
Az okostelefon eladások 36,4 százalékkal, 219,4 millióra, a világpiaci mobiltelefon értékesítéseknek már 45,5 százalékára emelkedtek tavaly a negyedik negyedévben. Az éves eladások a 2011-eshez képest 10,1 százalékkal 545,2 millióra emelkedtek tavaly.
  
A mobiltelefon eladásokban és okostelefon eladásokban is piacvezető Samsung eladási rekordot ért a tavalyi negyedik negyedévben és a teljes évben egyaránt.
   
Okostelefonokból a negyedik negyedévben a Samsung 63,7 milliót adott el, 76,0 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése  22,5-ről 29,0 százalékra emelkedett. A Samsung így átvette a piaci elsőséget az Apple-től, amely 47,8 millió okostelefont adott el a tavalyi negyedik negyedévben, 29,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése pedig 23,0 százalékról 21,8 százalékra csökkent.
  
A tavalyi negyedik negyedév meglepetése a kínai Huawei lett 10,8 milliós, az egy évvel korábbinál 89,5 százalékkal nagyobb okostelefon eladással. A Huawei piaci részesedése 3,5 százalékról 4,9 százalékra emelkedett, a rangsorban pedig az ötödik helyről a harmadikra lépett előre. Az éves okostelefon eladási rangsorban a Huawei a „futottak még” csoportba tartozott.
   
Okostelefonokból a Samsung 2012-ben 215,8 millió darabot értékesített, 129,1 százalékkal többet mint 2011-ben. Piaci részesedése pedig a 2011-es 19,0 százalékról 39,6 százalékra duzzadt.
  
Éves okostelefon eladásait a Samsung után a második helyen álló Apple „mindössze” 46,9 százalékkal növelte 2012-ben: összesen 136,8 milliót adott el, ami 25,1 százalékos piaci részesedésnek felelt meg az előző évi 18,8 százalék után.
  
Az éves okostelefon értékesítésben a Nokia állt a harmadik helyen 2012-ben 35,1 millió eladott példánnyal, 54,6 százalékkal kevesebbel mint egy évvel korábban. A Nokia piaci részesedése a 2011-es 15,6 százalékról 6,4 százalékra zsugorodott.
   
A mobiltelefonok értékesítésében is a Samsung vezette a listát mind a 2012-es negyedik negyedévben, mind pedig az év egészében.
  
A negyedik negyedévben a Samsung 111,2 millió, az egy évvel korábbinál 12,3 százalékkal több, a teljes évben pedig 406,0 millió, az előző évinél 22,7 százalékkal több mobiltelefont értékesített. A negyedik negyedévben 23,0 százalékos piaci részesedést tudhatott magáénak a Samsung, az év egészében pedig 23,7 százalékosat. Egy évvel korábban részesedése még 24,0 százalék, illetve 19,3 százalék volt.
   
A mobiltelefon világpiacon a rangsorban a második Nokia 2012 negyedik negyedévében 86,3 millió készüléket adott el, 23,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése pedig 24,0 százalékról 17,9 százalékra csökkent. A Nokia tavaly az év egészében 335,6 millió készüléket értékesített, 19,5 százalékkal kevesebbet, mint 2011-ben, piaci részesedése pedig 24,3 százalékról 19,6 százalékra csökkent.
   
A mobiltelefonok világpiacán az Apple a harmadik. A negyedik negyedévben piaci részesedése 7,8 százalékról 9,9 százalékra, 2012 egészében pedig 5,4 százalékról 8,0 százalékra emelkedett.
   
A Huawei a mobiltelefon piacon is a tavalyi negyedik negyedévben jelent meg az első öt között számon tartott piaci tényezőként. Egy évvel korábban, 2011 negyedik negyedévében és a 2012-es év egészében is a „futottak még” kategóriában jegyezték. A Huawei a tavalyi negyedik negyedévben 15,8 millió mobiltelefon készüléket értékesített, ami az ötödik helyet biztosította számára a 17,6 milliós ZTE eladások mögött. A Huawei piaci részesedése 3,3 százalékos volt a negyedik negyedévben, a ZTE részesedése pedig 3,6 százalékos.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top