Close

A párizsi legfelsőbb bíróság kötelezte a Twittert az antiszemita bejegyzések szerzőinek azonosítására

A párizsi legfelsőbb bíróság kötelezte csütörtökön a Twittert, hogy segítsen az antiszemita bejegyzések szerzőinek azonosításában.
A Franciaországi zsidó diákok uniója (UEJF) más egyesületekkel együtt kérte az igazságszolgáltatástól, hogy kötelezze a Twittert azoknak az adatoknak a közlésére, amelyek alapján azonosítható, hogy ki írt antiszemita üzeneteket 2012 októberében unbonjuif (egyjózsidó), illetve unjuifmort (egyhalottzsidó) álnévvel a mikroblogon. Az ügyben január 8-án indult gyorsított eljárás.
  
Az igazságszolgáltatás arra kötelezte az amerikai szolgáltatót, hogy „két héten belül” adja ki az egyesületeknek a törvénytelen bejegyzések szerzőinek azonosításához szükséges adatokat, akiknek fiókjait egyébként már 2012. októberében lekapcsolták. Amennyiben a Twitter nem tartja be a határidőt, napi ezer euró késedelmi díjat kell fizetnie.
   
„Bíróság elé visszük azokat, akiktől a Twitteren megjelent gyűlöletkeltő üzenetek származnak” – mondta Jonathan Hayoun, az UEJF elnöke. Stéphane Lilti, a szervezet ügyvédje annak a reményének adott hangot, hogy ezzel a „kiváló döntéssel a jövőben megszűnik a büntetlenség érzése, amely a melegágya volt a kilengéseknek”.
  
A Twitter egyelőre nem kommentálta a bírósági felszólítást. A január 8-i meghallgatáson Alexandra Neri, a cég ügyvédje viszont jelezte, hogy miután az adatokat az Egyesült Államokban tartják nyilván, egy ilyen francia bírósági döntést egy amerikai bírónak is jóvá kellene hagynia. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az eljárás az amerikai alkotmányba ütközne, amely a véleménynyilvánításnak szinte korlátlan szabadságot biztosít.
  
Az egyesületek azt is szeretnék, ha a Twitter egy olyan felületet is létrehozna, amelyen a felhasználók jelezhetnék az olyan törvénysértő tartalmakat a mikroblog üzemeltetőinek, mint például az emberiesség elleni bűncselekmények dicsőítése vagy a faji gyűlöletkeltés. A bíróság ennek a kérésnek is helyt adott, arra kötelezve a Twittert, hogy a francia változatán ennek érdekében hozzon létre egy „könnyen hozzáférhető és látható” felületet.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top