Amikor Robert Redford filmjében a menő New York-i magazin főszerkesztője felhívja a „suttogóként” emlegetett Montana állambeli cowboyt, hogy megkérje, szelídítse meg lánya problémás paripáját, a cserzett bőrű, acélos tekintetű főszereplő-rendező így válaszol: „Én az emberekkel gondban lévő lovakon segítek.” (Szöveg: Ongjerth Hanna, NOL ; Foto: elDobogó Ranch)
A fenti idézet valamelyest leegyszerűsíti ugyan a természetes lóidomítás definícióját, mégis jól körülírja a felsőörsi „suttogó”, Csontó Zoltán foglalkozását. A negyvenhét éves oktató – az állatok ösztönös viselkedésére építve – igyekszik átformálni az emberek és hátasaik kapcsolatát uraló, eleve elrendelt „ragadozó és prédája” szereposztást. – Csak az kommunikálhat hatékonyan a lovakkal, aki belelát a fejükbe – vallja az elDobogó Ranch alapítója. – A lovas akkor tud jól együtt dolgozni a lovával, ha a kapcsolatukban megfelelő egyensúlyban van a tisztelet és a bizalom. Egyik oldalra sem billenhet el a mérleg. Ha az állat több tiszteletet érez, mint bizalmat, akkor félni kezd. Amikor fordítva alakulnak az arányok, könnyen elszemtelenedik. Ezt az egyensúlyt állítja helyre a természetes idomítás módszere. A kaliforniai Pat Parelli nevéhez fűződő, világhírűvé vált technika nyelve csupa olyan szóból áll, amely a lovak mozdulatait utánozza. 
Az „alapoktatás” hét leckéből épül fel: ezt a „Hét játék” nevű gyakorlatsort kell elsajátítania lónak és gazdájának, hogy továbbléphessenek az összetett feladatok felé. Ráérősen ballagunk a karám felé, a napsugarak aranyló fénnyel vonják be a felsőörsi ranch zöld lankáit. Zoltán csomózott kötőféket akaszt a vállára, a kezében hosszú vezetőszárat himbál. Jöttére öt barátságos lószempár szegeződik rá, az addig ráérősen álldogáló állatok érdeklődve megindulnak felé. Tekintetükben, mozdulataikban nyoma sincs a fajtársaikra jellemző bizalmatlanságnak. Zoltán kiválasztja az egyik sárgát, fejére húzza a kötőféket, és kivezeti a többiek közül. – Az embernek a vezérmén pozícióját elfoglalva kell munkára bírnia hátasát. Akárhogyan is szeretnénk dolgozni velük, mindig fontos észben tartani, hogy nem a rájuk ható erőből, hanem az erő engedéséből értenek – magyarázza, miközben sorban megmutatja Parelli hét alapgyakorlatát. Néma gesztusokkal beszél a sztoikus nyugalommal előre, hátra és oldalvást lépkedő lóhoz. Tőle két méterre állva, előrenyújtott mutatóujjal ösztökéli bármelyik irányba, mellkasát kidüllesztve elzavarja, vállait elernyesztve pedig visszacsalogatja magához. Beszéljen bár emberhez vagy paripához, hanghordozása távolról sem idézi a homokos pálya közepén állva dölyfös magabiztossággal süvöltő edzők stílusát. – A hatodik játékban tanulja meg a ló, miként mozduljon mindkét oldalra ugyanolyan könnyedén – magyaráz Csontó Zoltán, miközben a sárgával szemben állva egyre gyorsabban lép balra és jobbra. A kimért mozdulatok végül eszelős táncba fordulnak: az ide-oda ugráló, törhetetlennek tűnő szikár férfi több mázsás partnere a vékony kötél egyetlen rándulásából érti, hol keresztezze és merre vágja a földbe súlyos patáit.
Azt hihetnénk, hogy a Csontó Zoltán lovas életútjához hasonló pályák már kisgyermekkorban elkezdődnek, ám a vadnyugati stílus iránt elkötelezett „cowboynak” harminchárom évig semmi köze nem volt a lovagláshoz. Az előző rendszerben vadászrepülő-pilóta volt.
– A repülés és a lovaglás nemcsak azért hasonlít egymásra, mert mindkét esetben egy hatalmas, tőlem független „lényt” kell irányítanom. Egyik is, másik is elképesztő koncentrációt igényel, ráadásul folyamatosan több dologra kell odafigyelni egyszerre –válaszolja a kérdésre, hogy mennyiben hasznosítja a levegőben szerzett tapasztalatait a lovakkal való munka során. A honvédség a rendszerváltáskor vált meg az ifjú géppárparancsnoktól, akinek akkortájt sem a katonai, sem az orosznyelv-tanári diplomája nem ígért biztos megélhetést, így lapkiadóként kereste a kenyerét.
A lovak közé nem a kíváncsiság, hanem a véletlen sodorta. Egyik alkalommal valamelyik kiadványuk reklámfelületéről tárgyalt a helybeli lovas udvar vezetőjével. Mivel a hirdető máshogyan nem tudott fizetni, a felek „árucserében” egyeztek meg. Zoltán lelovagolhatta a felület vételárát. Annyira, hogy háromszor húszperces futószáras oktatás után már ki is küldték terepre. – Teljesen kezdő voltam. Az első vágtaélményem egy rémálom volt: minden tagomat megfeszítve küzdöttem az életemért, másnap pedig olyan izomlázam volt, hogy alig bírtam lábra állni – emlékszik vissza a Lovasélet című havilap alapító tulajdonosa az idillikusnak korántsem nevezhető kezdetekre.
Csontó gyakran járt akkoriban kutyaiskolába. Sokat töprengett azon, hogyan alakíthatna ki olyasfajta kapcsolatot a lovakkal, mint amilyet az ember a kutyájával ápol.
– Amikor 1999-ben eljutottam egy esseni Pat Parelli-bemutatóra, tátva maradt a szám: az ő 
természetes idomítási módszerében megtaláltam azt, amit mindaddig kerestem – mesél az áttörésről. – Belevetettem magamat az új szemlélet tanulmányozásába, 2002-től hat éven át eljártam a Parelli-rendszert oktató kurzusokra, nyolc éve pedig már magam is tanítom.
Amióta Csontó Zoltán Magyarországon is meghonosította a természetes idomítás iskoláját, egyre többen gyűlnek a képzés zászlaja alá. Így azoknak a száma is nő, akik bár csak alapismeretekkel rendelkeznek, mégis oktatásra adják a fejüket; nem csoda hát, hogy a szakma egyre jobban felhígul. Akik az elDobogó Ranchen szeretnék megtanulni, hogyan értsenek szót gördülékenyebben a lovukkal, négyszer négy napos egyéni és csoportos kurzusokon, előbb a földről, majd a nyeregből sajátíthatják el Parelli nyelvét.
A magyar „suttogót” házhoz is hívják: az ösztönösen klausztrofóbiás állatfaj legaggodalmaskodóbb példányait megtanítja, hogyan lépkedjenek fel a lószállító autó rámpáján, időnként pedig kihelyezett oktatásokat tart. Máskor ő maga szállásolja el egy-egy időszaki „páciensét”. – Most is van a körkarámban egy ló, Ausztriából mentették át ide. Annyira elhanyagolták, hogy végül az emberek ellen fordult: négyen sem tudták megfogni, ha elszabadult – mondja a rudak fölött kíváncsian kukucskáló, szőke sörényű haflingi lóról. – Mostanra úgy lenyugodott az itt töltött időtől, hogy amikor a múltkor eljöttek megnézni a gazdái, rá sem ismertek.
A zabolátlan hátasok kétségbeesett tulajdonosai általában azért fordulnak Csontó Zoltánhoz, mert kirohan alóluk a ló. – Menekülő állatokról beszélünk, akik így védekeznek, ha valami nem jó nekik. Olyan is előfordult, hogy azért hoztak el egy lovat, mert bárhogyan próbálkoztak is, nem tudták leszoktatni a bakolásról. Gyorsan kiderült, hogy a „szörnyeteg” azért közlekedett a rodeóban fellépő állatokat meghazudtoló ugrásokkal, mert már jó ideje törte a hátát a nyereg. Sokszor egy kicsivel több odafigyelés is segíthetne a hozzám kerülő lovak és lovasaik kapcsolatán – vonja le a tanulságot.
———————————————————————————————-
NÉVJEGY
CSONTÓ ZOLTÁN 1965-ben született Miskolcon. 1987-ben végzett kereskedelmi és vadászpilótaként a szolnoki Killián György Repülőműszaki Főiskolán. Zsebében egy orosz nyelv és irodalom szakos tanári diplomával a légierőnél szolgált. A rendszerváltás után felsőfokú biztosítási kárszakértőnek, majd a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán marketingvezető szakközgazdásznak tanult. 1999-ben megalapította a Lovasélet című havilapot. Az emberek viselkedése ugyanúgy érdekelte, mint a lovaké: 2001 és 2008 között részt vett a Pat Parelli oktatási rendszer kurzusain. Lovasoktató és lovastúra-vezetői szakképesítést szerzett. 2011 óta a Nyugat-magyarországi Egyetemen lovasturizmust, rekreációszervezést és turizmus-vendéglátást tanít.