A világvége 2012-ben is elmarad

 

Újra felerősödtek a december 21-i „világvégével” kapcsolatos híresztelések. Mindezeknek nincs semmilyen tudományos alapja! A dolgot ennyivel is elintézhetnénk, ha a pszeudotudományos világvégeelmélet-gyártók nem „kedveskednének” újabb és újabb, egyre képtelenebb verziókkal.

Már évek óta híresztelik, hogy legközelebb 2012. december 21-én lesz világvége. A laikusok számára tudományosan megalapozottnak tűnő híreszteléseknek természetesen semmiféle alapja nincs – egyetlen mérhető, valóságos hatása a szak- és amatőr csillagászok idejének eltöltése a szükségtelenül rémisztgetett emberek megnyugtatására. 

Jelen írásunkban először áttekintjük erről a legújabb keletű világvégéről szóló hír néhány részletét. Ezt követően – mintegy érdekességként – felidézünk néhány már lezajlott világvégét azok számára, akik elmulasztották megfigyelni ezeket. Nincs új a Nap alatt! 

A december 21-ére beharangozott világvége előidézéséért igen sok szereplőt tesznek felelőssé a keringő hírek, és hasonlóképpen sokfajta és ijesztő következményeket vázolnak fel. Mindezt a maja naptár egyik fő ciklusának végével is összekapcsolják – bár, mint már kiderülni látszik, ennek a naptárrendszernek még sincs köze a jövendölt katasztrófákhoz.

A Niburu, egy titokzatos, katasztrófát hozó égitest, amelyről a világvégétől tartó, és bizonyosságot kereső emberek számos „bizonyító” felvételt, leírást is találhatnak az internet sötét bugyraiban. (Egy korábbi jóslat szerint már 2003-ban katasztrófát kellett volna okoznia, ami azonban meglepő módon elmaradt…) Ez a titokzatos égitest a hírek szerint több, mint 3000 évenként jut a Föld közelébe, és egy-egy közelsége teljesen új korszak kezdetét jelenti, katasztrófákkal kiegészítve. Egyes hírek szerint becsapódik, más verziók szerint csupán a közelsége révén fellépő hatások okozzák a kontinensek különféle elcsúszásait, vulkánkitöréseket, és általában szörnyű katasztrófákat. E Földünknél nagyobb égitest már évek óta „közeledik hozzánk”, így a csillagászati bemutatókon is rendszeresen felmerült eddig is léte, amit természetesen a különféle, kapcsolódó szakterületekkel foglalkozó szervezetek eltitkolnak. Bizonyítékként különféle űreszközökkel – egyébként látványos ködökről, változócsillagokról – készített fotók alapján vélik bizonyítottnak az égitest létezését. Ezek az objektumok azonban évtizedek óta ismertek (és helyzetüket sem változtatják). Mások az interneten fellelhető, a csillagos égboltról készült fotókon levő, hiányzó égterületekre képzelik az égitestet: ismét csak bizonyítékul arra nézve, hogy létezését eltitkolják a hivatalos hatóságok, kiváltképp a NASA.  (Valójában, ha belegondolunk, napjainkban általános iskolás gyerekek is ismerik annyira a számítógépek használatát, hogy egy apró korongnak látszó csillagot eltüntessenek egy képről.)

Az internet böngészése helyett vegyünk egy egyszerű csillagtérképet, és nézzünk fel az égre! Amennyiben ugyanis a hír igaz lenne, és a nevezett égitest létezne, már néhány éve a legfényesebb bolygókhoz hasonló fényességgel kellene látszania az égbolton! Azaz bárki, aki az égboltot és a rajta levő csillagképeket alapvető szinten ismeri, már réges-régen felfedezhette volna a csillagokhoz képest lassan elmozduló égitestet. Még akkor is, ha figyelembe vesszük földrajzi helyzetünket (a déli égbolton is élnek eget ismerő emberek), illetve az évszakok változását (fél év alatt már átkerültünk a Nap túloldalára, tehát az égbolt átellenben levő területét is megvizsgálhattuk). Egyes mítoszok szerint nem veri vissza a Nap fényét – ez esetben azonban óhatatlanul felmelegedne, így az emberi szem számára láthatatlan, de számtalan, infravörös tartományban dolgozó műszer számára ordítóan fényes égitestként jelenne meg a felvételeken.

Tény, hogy időnként történnek becsapódások Földünkön (ezek közül a legismertebb a 65 millió évvel ezelőtti esemény, amely többek között a dinoszauruszok kihalását, és így az emlősök felemelkedését okozta), amelyek akár katasztrófával is fenyegetnek. Éppen ezek elkerülésére hozták létre a különböző automatikus kisbolygókereső-programokat, amelyek feladata az ilyen potenciálisan veszélyt jelentő égitestek felfedezése, ill. nyomon követése. Ezek működésének hála már viszonylag pontos képünk van a globális vagy nagy léptékű veszélyt jelentő égitestek terén – és szerencsére nem ismerünk a belátható jövőben becsapódással fenyegető nagyobb égitestet sem. Még a más híresztelésekben közkedvelt Apophis kisbolygó sem ilyen, bár látványos közelségben fog elhaladni 2029-ben Földünk mellett. Természetesen szak- és amatőrcsillagászok ezrei fogják megfigyelni, éppen azért, hogy pontosabb adatokat kapjanak majd a következő, 2036-ban esedékes közelítésre vonatkozóan. Ugyanakkor már azok a technológiák is rendelkezésre állnak, amelyek egy veszélyes kisbolygó eltérítésére alkalmasak lehetnek, feltéve, ha megfelelően korán megtörténik a felfedezés.

A híresztelések szerint  az előbb említett Nibiru hatására a Föld mágneses pólusai felcserélődnek. Mivel a Niburu hatását – nem létezése folytán – kizárhatjuk, csak a spontán pólusváltás lehetősége marad. Az óceáni hátságokon található kőzetek mágneses tulajdonságai alapján nyilvánvaló, hogy a földtörténeti múltban sok alkalommal történt hasonló pólusváltás, sőt, a pólusváltások között eltelt időszakokat megfigyelve úgy tűnhet, hogy „már nagyon itt lenne az ideje”. Ez a jelenség sem jelezhető előre – ehhez túlságosan kevés ismeretünk a Föld belsejének működéséről. De ha bekövetkezik is, elegendő visszatekintenünk a már említett földtörténeti múltba: nincs nyoma, hogy az élővilágot ezen pólusváltások megviselték volna.

Egy másik népszerű teória egy óriás napkitörés, amely a műholdak, illetve a földi kommunikációs- és elektromos hálózatra gyakorolt hatásával dönti romba a civilizált, erősen ezekre az eszközökre támaszkodó részét világunknak. Való igaz, történtek nagyobb kitörések, amelyekből a megérkezett anyagfelhő zavarokat okozott, de ezek időpontja teljességgel megjósolhatatlan. Ezt a teóriát erősítendő a rémhírterjesztők felhasználják a naptevékenység 11 éves ciklusát is, amelynek maximumában valóban több és erőteljesebb kitörés történik, valamint igen látványos foltok is nagyobb számban figyelhetők meg. A valóság azonban az, hogy a jelenlegi napciklus megkésve kezdődött (2008-2009-ben egy szokatlanul elhúzódó minimumnak voltunk tanúi), így a következő maximum csak 2013 május-júniusára várható. Ráadásul a jelenlegi modellek szerint ez a maximum az utóbbi 100 év egyik leggyengébb maximumának ígérkezik.

Ez az állítás talán a legnehezebben értelmezhető a sok elképzelés között. A leírásokból az sem derül ki, mi áll együtt pontosan mivel? A Földről nézve látszik a Nap a Galaxis központjának irányában? És miért is okozna a tőlünk 26000 fényévre levő galaktikus mag bármiféle hatást éppen akkor, amikor a Nap ugyanabban az irányban látszik? Amennyiben bármiféle hatása lenne ránk nézve, a Nap helyzetétől (azaz az aktuális évszaktól) függetlenül éreztetné hatását. Az elméletben továbbra is komolyan hívők számára sajnálattal jelezzük, hogy ez az esemény – amennyiben helyesen értelmezzük a terjengő hírek zavarait – 2007-ben tulajdonképpen már bekövetkezett.

Egyes állítások szerint Földünk időről időre áthalad ezen a titokzatos övön, amelynek eredményeképpen szintén új korszak kezdődik az emberiség történetében. Ilyen övet a tudomány nem ismer, így áthaladni sem tudunk rajta. Valójában a Föld folyamatosan fotonok tengerében fürdik: látható fotonokat bocsát ki a Nap, ver vissza a Hold és a bolygók, és sugároz felénk milliónyi csillag. Ezen felül a szemünk számára láthatatlan hullámhossztartományokba eső sugárzásban is szó szerint fürdünk (l. az ultraibolya-sugarakat, amelyeket nem látunk, de hatásukra nyáron lebarnulunk, vagy a röntgensugarakat, amelyek segítségével orvosaink vizsgálódhatnak), amelyek egy részétől légkörünk megvéd minket, így tanulmányozásukra csak a légkörön kívül keringő űrszondákkal van mód.

Ismét egy nehezen értelmezhető fogalom, amelyet a tudomány nem ismer, így szintén nem haladhatunk át rajta. Galaxisunknak van ugyan ún. fősíkja, amelyen az egész Naprendszer időnként valóban áthalad (a modellek szerint kb. 30 millió évenként), ámde jelenleg sok fényévvel a galaktikus fősík „felett” tartózkodunk. Egy ilyen áthaladásnak természetesen így nem lehet előre megadni napnyi(!) pontossággal az időpontját.

A kissé az Egyiptomot sújtó bibliai átokra emlékeztető rémhír is csillagászati eseményekkel próbálja magyarázni ennek valóban félelmetes eseménynek bekövetkeztét – figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a nappalok-éjszakák váltakozását a Föld tengely körüli forgása okozza. A Naprendszer összes bolygóját felhasználva sem képzelhető el olyan konfiguráció, amelyben a Földet minden létező fényforrástól bármi leárnyékolhatná.

Mindent összefoglalva, december 21-én egyetlen nevezetes esemény várható: a téli napforduló. Ezt követően – az északi féltekén – lassan hosszabbodni kezdenek a nappalok, folyamatosan több fény jut Földünkre.

Remélhetőleg az ismét elmaradó világvége világosságot jelent majd a Földünk sorsáért aggódni hajlamos emberek számára – bár az alább felsorolt néhány érdekesebb világvége története nem erről látszik tanúskodni.

A különlegesen kerek 1000. év sokakban keltett félelmet: aggódtak az Úr eljövetele miatt, amelyre ez a dátum igen alkalmasnak mutatkozott. Több helyen felhagytak a földek művelésével (feleslegesnek tekintve az eljövendő világvége miatt), az iratokat pedig „ahogyan a világ vége közeledik” megjegyzéssel „visszafelé” dátumozták, uralkodók függesztették fel egymás közötti ellenségeskedésüket. Talán nem árulunk el titkot: a világvége elmaradt.

Egy nagyot ugorva az időben a híres-nevezetes Halley-üstökös visszatérése adott alkalmat a rettegésre. Mindezt dacára annak, hogy az ember úgy gondolná, a középkori babonás balsejtelmek az üstökösök feltűnése kapcsán a XX. század elejére már a múlt ködébe vesztek. Miután nyilvánosságra került, hogy az üstökös csóvájában cián található (bár, ahogyan a szakemberek hangsúlyozták: elenyésző mennyiségben), és Földünk keringése során áthalad majd a csóván, sokak számára elkerülhetetlennek látszott a katasztrófa . A világi javak elherdálása és hasonló események sok helyen ismét bekövetkeztek, élelmes emberek azonban a megmenekülés ellenszereit is „feltalálták” és kínálták az aggódóknak. Ilyen volt a cián megkötésére alkalmas tabletta, valamint a csóván való áthaladás idejére szervezett tengeralattjáró-utak. 1910 eljött és elmúlt, a Föld áthaladt a csóván, mindenféle következmény nélkül.

Amikor egy szép augusztusi éjszakán felpillantunk az égre, és gyönyörködünk a hullócsillagokban, jusson eszünkbe, hogy éppen egy régen erre járt üstökös (a Swift-Tuttle) pályáját keresztezzük, ahol a csóvába kiszakadt apró porszemek felhőjén átszáguldva, a légkörbe csapódó porszemcsék okozzák a látványt.

Az 1995-ben felfedezett, városokból is jól látható, szépséges Hale-Bopp üstökös sajnálatos módon – bár természetesen nem közvetlen módon – okozta emberek halálát. A Menny Kapuja nevű vallási közösség tagjai meg voltak róla győződve, hogy az üstökös mögött egy idegen űrjármű halad, amely lelkeiket elszállítja majd a Földről – ennek érdekében az év márciusában tömegesen öngyilkosságot követtek el, remélve, hogy lelkük az űrhajóra teleportálódik.

Remélhetőleg az év legtöbbünknek a Magyarországon megfigyelhető teljes napfogyatkozás miatt emlékezetes. Ennek bekövetkezte előtt terjedt el a hír, miszerint a XVI. században élt Nostradamus képletes és valódi értelemben véve is hatalmas felfordulásokkal kísérve jövendölte meg a sötétség eljövetelét ebben az évben – ami a napfogyatkozás formájában be is következett, sok millió ember nagy örömére. Az esemény egyetlen sajnálatos vonatkozása, hogy hazánkból legközelebb csak 2081-ben lesz látható ismét.

Ezer évvel az első ezredév végét övező rettegés után ismét remek alkalom kínálkozott – legalábbis az elektronikus eszközökre támaszkodó világ végének várására. Az ok ezúttal az volt, hogy a számítógépesítés korai szakaszában (amikor minden apró tárhely megtakarítása számított), a dátumokban az évszám utolsó két számjegyét tárolták csak, ami tökéletesen elegendő volt 1999-ig. A 2000-es év bekövetkeztével azonban ez az utolsó számjegy 00-ra vált, így a nem megfelelően megírt programok és fel nem készített számítógépek problémái miatt a bankvilág, és ezen keresztül az egész létező világrendszer súlyos hatásokkal lett volna kénytelen szembenézni, nem is beszélve az atomerőműveket irányító számítógépekben felléphető, beláthatatlan következményekkel járó hibákról. Szerencsére a szakemberek felkészültek voltak: nem következett be katasztrófa. Világvége-ügyben továbbra is aggódni kívánó Olvasóink számára itt jegyezzük meg, hogy a következő hasonló esemény 2038-ban várható, amikor az időt az 1971. január 1-e óta eltelt másodpercekben számoló rendszerek lesznek képtelenek – megfelelő módosítások nélkül – tovább kezelni a dátumokat.

2000 májusában aztán volt egy nagy bolygóegyüttállás is, mely láthatatlan maradt, mivel a bolygók a Nap közelében tömörültek. Az elmúlt fél évszázadban még 1962-ben és 1982-ben is voltak jelentősebb bolygóegyüttállások, melyek – mint tudjuk – jelentősebb mértékű világvége nélkül történtek meg.

A be nem teljesült világvége-jóslatok sorát hosszan lehetne folytatni, számtalan érdekességet felvillantva. Mindazonáltal reméljük, hogy ezek után Olvasóink is egyetértenek abban, hogy világvége-várás helyett

a megfigyelhető égitestek rengeteg érdekességet és szépséget rejtenek, így várjuk őket szeretettel bármelyik bemutató csillagvizsgálóban!

 

 

 

 

Forrás: MCSE