Regényt írni soha nem egyszerű feladat. De történelmi regényt írni a legnehezebb! Hiszen, annak, aki erre vállalkozik, ismernie kell a történelem, a művészettörténet, a helytörténet és az irodalom ide vonatkozó részterületeit, annak kutatni kell, tanulni kell, de mindenekelőtt szeretni kell. Szerelmesnek kell lennie a korba, a történetbe, az akkor élt emberekbe. Ez a legnehezebb feladat, és csak nagyon kevesen képesek a megoldására.
Trux Béla egyike ezen nagyon keveseknek.
Könyvét, A templomos lovagot olvasva (Aba Könyvkiadó 2012) annyira áttetszik a lapok között az ő hite, szeretete és rajongása e kor iránt, hogy önkéntelenül is úgy érzem, mégsem olyan sötét ez a középkor, ellenkezőleg: nagyon is élvezetes, kalandos és mégis varázslatos.
Maga a történet a templomos lovagok korának alkonyát hivatott elmesélni. Főhőse – a szó szoros értelmében – Tristan von Zorn, nemesi származású németalföldi lovag. Valójában azonban sokkal inkább egy helyszín, egy város áll a könyv középpontjában: Akkon, a lovagrend egykori központja. Hozzá kapcsolódik minden szereplő, minden esemény és minden tett. Ő a cél, az ok és a mozgatórugó, mindennek a kezdete és a vége. A legfőbb motívum. Valamennyi szereplő és esemény azt a célt szolgálja, hogy megismerjük és megértsük Akkon sorsának alakulását.
A könyv első része egyfajta bevezető, amit talán lényegtelennek is vélhetnénk, ha nem lenne fontos szerepe abban, hogy bemutassa Tristan jellemfejlődését és tetteinek mozgatórugóit. Ez a rész egy romantikus lovagi szerelem, egy fiatal, naiv férfi története, aki saját bőrén tapasztalja a szerelem okozta fájdalmakat, az árulást, az ámítást, amit egy számító, csalárd nő okoz neki – ezzel teljesen ellehetetlenítve a jövőjét és megváltoztatva egész lényét. Tristan templomosnak áll – és ezzel megkezdődik a regény igazi küldetése: a legendá és mítoszok sokasága után bemutatni a templomos lovagrend valódi életét és utolsó napjainak igaz történetét. Ahogy az egy hiteles történelmi regénytől elvárható…
A csatajelenetek izgalmasak, mozgalmasak, a leírások mívesek és részletgazdagok, a párbeszédek tartalmasak. A cselekményvezetés átgondolt és logikus: fokozatosan, több szálon, több helyszínen történnek az események, minden szempontból, több szereplőt bevonva kapunk betekintést a történelem eseményeibe, ezáltal valóságosabbá, érthetőbbé és kézzelfoghatóvá válik minden, valamennyi fél motivációját és indokait megértjük, belelátunk az események mögötti politikai csatározásokba. S noha az információáradat néha talán túl soknak, túl bőségesnek tűnik, de olyan többlettudást, olyan sokrétű ismeretanyagot nyújt, amit kevés történelmi regénynek sikerül elérnie. Szinte szórakoztatva tanít. Nemcsak a történelemről, de a vallásról, politikáról, az emberi jellem fejlődéséről is.
Tristan von Zorn, aki már a könyv elején is magában hordozza mindazokat a jellemvonásokat, melyeket gondolatban egy lovaghoz hozzárendelünk (gáláns, erős, bátor, romantikus férfi, aki képes bármit megtenni az általa szeretett személyekért és elvekért), a könyv lapjain valóságossá válik, méghozzá olyan személyiséggé, aki képes a változásra: Fejlődik, formálódik, edződik aszerint, ahogy megkeményíti őt a sors és a történelem események áradata.
S a könyv végéhez érve rájövünk: talán nem is az tesz valakit igazi lovaggá, amit elsőre gondoltunk, hanem sokkal inkább az, amivé – vagy akivé – az élete folyamán válik: felnőtt emberré, aki képes vállalni a tettei következményeit, aki nem menekül el a büntetéselől sem. Aki hű és méltó önmagához.
S ha már magyar a szerző, nincs mit csodálkozni azon, hogy a könyvnek van magyar vonatkozása is: a sok-sok színes nemzetiség között megjelenik a magyar is – Gyula és Péter személyében. Az ő karakterük feledteti velünk a magyar lovagok hiányát, hiszen általuk válik igazolttá a magyar ember bölcsessége, akaratereje és lelki nagysága…
Trux Béla feledhetetlen és monumentális könyvet alkotott. Nemcsak azért, mert a regény majd 650 oldal, vagy azért, mert történelmi hitelessége alighanem megkérdőjelezhetetlen. Azért is, mert a könyvbe, mely nyolc évig készült, beleadta saját magát is. A könyv minden lapján átsejlik az Ő egyénisége: nemcsak írta a történetet, formálta az eseményeket és alakítgatta a szereplőket, de ő maga is átadott valamit önmagából. S ezáltal könyvének olvasása olyan élményt nyújtott, olyan érzetet keltett, hogy Trux Béla ott ül előttünk a tábortűz fényében és maga meséli a történetét… Azt hiszem, ezt a hatást csak a legjobb történetmondóknak sikerül elérniük…
Jó olvasást!