Close

Bajnai: a normális országot akaróknak kell győzniük

A normális országot akaróknak kell győzniük azok felett, akik az ország megosztásából, az örökös harcból próbálnak maguknak hatalmat építeni – jelentette ki Bajnai Gordon volt kormányfő, a Haza és Haladás Egyesület alapító elnöke egy kedd esti győri fórumon.
A politikus hozzátette: „nem elég kormányt váltani, rezsimet kell váltani”, hiszen a most hatalmon lévő kormányzat parlamenti ciklusokon túlnyúló mandátummal helyezett pozícióba olyan embereket, akik gáncsolhatják az Együtt 2014 által szükségesnek tartott korszakváltást.
   
Bajnai Gordon kiemelte: ma is sokan vannak, akik változást akarnak, hiszen akik 2014-ben erre voksoltak, nem azt a változást kapták meg, amelyben reménykedtek.
   
Mint mondta, olyan politikai középre van szükség, amelynek szereplői „nem egymás létét kérdőjelezik meg, hanem a megoldásait”, és hosszú távra, 25-30 évre egyezségre jutnak négy témában: nemzet, szolidaritás, haladás, Európához tartozás. Hozzátette: egy ilyen tömörülés megteheti azt is, hogy margóra szorítja a szélsőséges erőket.
   
A magyar kormány gazdaságpolitikájáról kijelentette: a „kudarcos, kontár” kormányzati intézkedések miatt valójában az a kérdés, lesz-e értelme a megszorításoknak.
   
Bajnai Gordon szerint a jelenlegi kormányzat három nagy erőtartalékot is felélt: intézkedései miatt menekül Magyarországról a külföldi befektetői tőke, miközben a magánnyugdíjpénztárak háromezer milliárd forintot meghaladó vagyonának felét „elégette” a folyó költségvetés finanszírozására. Harmadik pontként azt sorolta, hogy megnehezítették az alacsony képzettségű munkaerő számára az álláshoz jutást.
   
„Nulladik számú feladatként” a bizalom visszaállítását nevezte a szónok, aki mintegy kétszáz fős hallgatóság előtt mondott beszédében többször is kiemelte: bizalom nélkül sem a társadalom, sem a gazdaság nem működik.
  
„A bizalmat először is belül kell visszaszerezni”, ennek egyik eleme a jogállam helyreállítása, majd „rendbe kell rakni, alapvető fordulattal” a gazdaságpolitikát – jelentette ki a volt miniszterelnök.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top