Close

A Székely Nemzeti Tanács létrehozná a Székelyföld külügyi szolgálatát

Székelyföld külügyi szolgálatának a létrehozásáról készül döntést hozni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Izsák Balázs, az SZNT elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a székelyföldi külügyminisztérium szerepét betöltő szolgálat létrehozásáról az SZNT november 30-án tartandó marosvásárhelyi ülésén terjeszt be javaslatot.
    
Az elnök szerint a szolgálat intézményes keretet biztosíthatna azoknak a külkapcsolatoknak, amelyeket az SZNT az elmúlt időszakban kiépített. A külügyi szolgálat abban is segíthetné a székelyföldi önkormányzatokat, hogy éljenek az Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) nyújtotta lehetőségekkel, és a romániai fejlesztési régiók rendszerétől függetlenül jussanak uniós forrásokhoz.
  
Izsák Balázs az MTI-nek elmondta: korai arról beszélni, hogy hol lenne a szolgálat székhelye, milyen lenne a felépítése. A létrehozásába ugyanis az önkormányzatokat is be kellene vonni.
   
Az SZNT elnöke elmondta, hogy azokban az országokban, amelyekben egy-egy terület autonóm státust szerzett, a külügyek a központi hatalom hatáskörében maradtak. „A román törvényhozás azonban elutasítja a székelyföldi autonómiát, ezért kénytelenek vagyunk egyoldalú lépéssel magunkhoz ragadni minden olyan hatáskört, amelyben cselekedni tudunk” – magyarázta Izsák Balázs.
   
Az SZNT elnöke szerint a román külügyminisztérium nem jeleníti meg a székelyföldi érdekeket, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sem kívánt mindeddig önálló külkapcsolatokat építeni, „hogy ne sértse a potenciális kormányzati partnerek komfortérzetét”.
   
Izsák Balázs elmondta, hogy az – önmagát a székelység közképviseleti testületének tekintő, de jogi személyiséggel nem rendelkező – SZNT-t az legitimálja, hogy kezdeményezéseire a közösség ráhangolódik. Példaként említette, hogy az SZNT saját zászlajaként 2004-ben elfogadott aranysávos kék zászlót ma már valamennyi székelyföldi politikai szervezet a Székelyföld zászlajának tekinti.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top