Close

Schiffer: szólásszabadság van, de a párt döntéseihez mindenkinek tartania kell magát

Szólás és véleményszabadság van, ezért teljesen természetes, ha egy párton belül működő áramlatok szerveződnek. A meghozott kongresszusi döntésekhez viszont mindenkinek tartania kell magát a nyilvánosság előtt – reagált az MTI-nek Schiffer András arra a hírre, hogy 11 LMP-s politikus hétfőn egy önálló platformot hozott létre Párbeszéd Magyarországért néven.
Az LMP kétnapos, zárt ajtók mögött zajló hétvégi kongresszusán a delegáltak 84:77 arányban szavazták meg azt a határozatot, amelyik szerint a párt nem csatlakozik az Együtt 2014-hez, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott. Emellett elfogadták a párt stratégiáját is, amelyik kimondja, hogy az LMP nem köt választási együttműködést a jelenlegi parlamenti pártokkal és olyan kormányban sem kíván részt venni, amelyiket Magyarország valamelyik volt miniszterelnöke vezeti. A titkos szavazások végeredményének kihirdetését követően Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette, hogy lemond posztjáról. Döntéséhez csatlakozott két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely is.
   
Egy az MTI birtokába jutott, az LMP belső internetes hálózatán közzétett dokumentum szerint ezt követően a párt 11 politikusa hétfőn úgy döntött, kezdeményezi a Párbeszéd Magyarországért Platform létrehozását, amelyhez várja támogatók csatlakozását. Az erről szóló felhívást Jávor Benedek, Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Dorosz Dávid, Scheiring Gábor, Szabó Rebeka, Szilágyi László és Szilágyi Péter országgyűlési képviselők, valamint a párt fővárosi képviselőcsoportjának három tagja, Kaltenbach Jenő, Somfai Ágnes és Hanzély Ákos írták alá.
  
A kezdeményezők kijelentik: tiszteletben tartják a kongresszusi döntést, azt azonban nem fogadják el, hogy az jó döntés lenne. Véleményük szerint az elfogadott határozat „rossz az LMP-nek, rossz az ökopolitika támogatóinak, rossz az országnak. A schifferi út jó, viszont Orbán Viktornak és rendszerének, illetve azoknak, akik a kétpólusú rendszer fenntartásában érdekeltek, hiszen az ellenzéki térfélen könnyen az MSZP megerősödéséhez vezethet”.
  
„Arra tettünk javaslatot, hogy folytassunk érdemi párbeszédet, majd a tárgyalás eredményeinek fényében, egy későbbi kongresszus döntsön arról, hogyan lehet a leghatékonyabban leváltani az Orbán-rendszert” – írják a képviselők és egyben kérik: akik egyetértenek kezdeményezésükkel, aláírásukkal támogassák a platform közös létrehozását.
  
Schiffer András az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy habár a platformokról nem rendelkezik a párt alapszabálya, de egy ilyen létrehozásával önmagában az „ég egy adta világon nincsen semmi probléma, kifejezetten jó, ha a párton belül artikulálódni tudnak különféle véleménycsoportok”. Azt viszont más kérdésnek nevezte, hogy a kongresszus határozataihoz és a testületi döntésekhez a nyilvánosság előtt mindenkinek tartania kell magát.
  
Azt nem lehet megjósolni, hogy „száz év múlva mi lesz”, ezért változhatnak az álláspontok, a kongresszus viszont nem azért hozott világos döntést az Együtt 2014-ről, hogy azt utána megváltoztassák  azt – jelentette ki.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top