Close

A Pál utcai fiúk már kínaiul is

Megjelent Kínában A Pál utcai fiúk, Molnár Ferenc regényét Jang Jong-csian, a Hszinhua budapesti tudósítója fordította le.
Az ELTE magyar irodalom szakán végzett Jang Jong-csiannak nem ez az első fordítása magyar irodalomból, 2004-ben adták ki Tajvanon Kertész Imre Felszámolás című regényét. Amint az MTI-nek elmondta, rögtön ezután kezdte el A Pál utcai fiúk fordítását is, ám a szerzői és kiadói jog körül kialakult vitás helyzet miatt a munka évekre abbamaradt.
  
„Néhány fejezetet fordítottam le, majd abbahagytam. Aztán két éve Budapesten járt a Zhejiang Literature and Art Publishing főszerkesztője, akinek meséltem a regényről, s azt mondta, küldjek neki pár oldalt. Ahogy elolvasta, azonnal válaszolt, hogy kiadják” – mondta Jang Jong-csian, aki így tavaly januárban újra nekikezdett a munkának, s négy hónap alatt végzett is vele. A kiadó pedig Angliából megszerezte a szerzői jogot.
   
A fordító szerint Molnár Ferenc 1907-ben megjelent ifjúsági regényét bárki, bárhol a világon kézbe veszi, ma is érdekesnek és olvasmányosnak találja a történelmi háttértől függetlenül. Bár főhősei gyerekek, s mint a kínai kiadás címlapján olvasható, a világ egyik legszebb gyerekregénye, legalább annyira felnőtteknek is szól.
   
Jang Jong-csian a fordítás nehézségei között említette, hogy sok utánajárásába került, mire kiderítette, mit jelent a „tollazni” kifejezés, ami már magyarban is alig ismert. A madártollakból készült labdával játszott játékot viszont nem kellett megmagyaráznia a könyvben, mivel Kínában ismerik és ma is űzik.
   
Jang Jong-csian Pekingben az idegennyelvű főiskolán kezdte tanulmányait, itt választotta a magyar nyelvet.
   
„Semmit nem tudtam Magyarországról, csak Petőfit és Lisztet ismertem” – árulta el.
   
1985-ben került Budapestre, ahol előbb a Nemzetközi Előkészítő Intézetben, 1986-tól pedig az ELTE-n tanult. Miután végzett, hazájában a kínai hírügynökség (Hszinhua) munkatársa lett, 1995-től három évig budapesti tudósítója volt. Tíz évet ismét Kínában dolgozott, majd 2008-tól tudósítja a Hszinhuát újra a magyar fővárosból.
   
A Pál utcai fiúk első kiadása 6000 példányban a nyáron került a boltokba Kínában, és az interneten is megrendelhető. Jang Jon-csian következő magyar fordítása Jókai Mór Szegény gazdagok című regénye lehet, amelynek már nekikezdett.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top