A Köztársaság téri csata az ’56-os események talán legvitatottabb pontja, amivel kapcsolatban még a történészek között is számos egymással kibékíthetetlen álláspont van forgalomban. Ebbe a vitába dobott most be egy újabb verziót Tulipán Éva, akinek ma mutatták be Szigorúan ellenőrzött emlékezet – A Köztársaság téri ostrom 1956-ban című könyvét a Hadtörténeti Múzeumban.
A mellettem ülő – a közönséget korával és nemével is híven reprezentáló – hatvan körüli úr fülembe suttogott alternatív magyarázatai miatt nehezen tudom követni a közönség kérdéseire reagáló szerző válaszait, aki láthatóan rendkívül konfliktusos témába vágta a fejszéjét. Nem csak azért, mert az 1956. október 30-i események különböző módon való megvilágítását minden oldalról jól körülhatárolható politikai motivációk vezérelték, hanem azért is, mert a korabeli visszaemlékezések, tanúvallomások is rendkívül ellentmondásosak.
Nem egészen világos például, hogy a Kádár-kori interpretációban a kommunizmus mártírjaként kezelt Mező Imrére ki és pontosan hol adta le azt a lövést, amibe két nappal később belehalt a kórházban. A Hollós-Lajtai szerzőpáros a rendszerváltásig a témában etalonként számon tartott monográfiája szerint a Magyar Dolgozók Pártjának Köztársaság téri székházából Mező Imre egy fehér zászlóval lépett ki az „ellenforradalmárok” elé két parlamenter társaságában, hogy megadja magát. A sokáig nem vitatott változat szerint ekkor érte a halálos lövés.
Tulipán Éva és a korábban vele együtt kutató Horváth Miklós hadtörténész szerint azonban nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a párt Katonai Bizottságának a székház igazgatásával október 24-én megbízott Mező Imrét valóban azután találták el, hogy a kapun kilépett.
A két történész ezt egyrészt olyan, a székházban tartózkodó személyektől származó beszámolókra alapozza, amik ugyan megegyeznek abban, hogy Mező elindult a kapu felé két követtel, de nem jelentik ki egyértelműen, hogy valóban ki is lépett rajta.
Amit azonban kérdésemre a könyvbemutató után válaszoló Tulipán Éva ennél is elgondolkodtatóbbnak talált, az a Mezőt operáló orvos vallomása volt, aki szerint a párttitkárt lumbális tájon, azaz a háta oldalán érte a végzetes találat. Ez alapján a szerző arra következtetett, hogy a golyót valószínűleg nem szemből, a Köztársaság térről lőtték ki, hanem akár a pártszékházon belül is eldördülhetett a lövés.
A Köztársaság tér október 30-i ostromának értékelése az ott elkövetett kivégzések, illetve lincselések miatt vált kulcskérdéssé ’56 után. Egyes magyarázatok szerint a forradalmárok által ekkor véghezvitt brutális cselekedetek, különösen a karhatalmi tisztek holttestének John Sadovy csehszlovák fotós képein is megörökített meggyalázása a forradalom sötét foltja, ami megkérdőjelezte az események tisztaságát.
Ezzel szemben a fenti történészek azzal érvelnek, hogy ugyan az ostrom során kétségtelenül elkövettek kegyetlen cselekményeket, de ezeknek mindkét oldalon voltak áldozatai (ezek számával kapcsolatban szintén nincs konszenzus), a kádári retorika pedig „eredetmítoszként” használta fel ezeket, és legyártotta belőle a saját mártírjait.
Tulipán Éva könyvének megjelenésével aligha lesz kevesebb a kérdőjel, az ellentétes vélemények a bemutatón is egymásnak feszültek. Míg a mai eseményen az új könyvvel kapcsolatban kétségeket megfogalmazó Eörsi László 2006-os kismonográfiáját azzal bírálták, hogy túlságosan elfogadó volt a Hollós-Lajtai szerzőpáros értelmezésével szemben, a most kiadott kötetet talán éppen a több évtizedes kánon radikális megkérdőjelezése miatt érheti majd kritika.
Forrás: index.hu