Hihetetlen szívóssággal építgeti a hidakat a nemzetiség és a többség, sőt több nemzetiség között is hat esztendeje a fővárosi és a belváros-lipótvárosi román önkormányzat vezetője, Roxin Anna. Amíg májusban lengyel, görög, bolgár kisebbségiekkel közös néprajzi program megszervezésére vállalkozott, október 12-ére egy volt romániai államtitkárt, prefektust sikerült megnyernie vendégszereplőként, aki egyben kiváló pedagógus és költő.
A hatvankilenc esztendős nagyapa, Dézsi Zoltán fiatalokat megszégyenítő energiával fejt ki aktivitást több területen mind a mai napig. Marosvásárhelyen született, Kolozsvárt szerzett történelem-filozófiai oklevelet s lett az oktatástudományok doktora, európai intézmények szakos mesterképzésen pedig Nagyszebenben vett részt. Húsz évig tanított, majd volt igazgató a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceumban. 1996 óta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyói, 2006-tól pedig a sepsiszentgyörgyi tagozatán is oktat. 1990 után hat évig Gyergyószentmiklós megyei jogú város polgármestere, ezután Hargita megye prefektusa, majd ugyanennyi ideig, két ciklusban is az alprefektusa. 2006-2009 között államtitkári rangban vezeti Bukarestben az Állami Tartalékok Nemzeti Hatóságát. Immár nyugdíjasként, az elmúlt évben az Erdélyi Református Egyházkerület a főgondnokává választotta.
A romániai forradalom utáni nemzetiségi önszerveződésbe kezdettől fogva bekapcsolódott. Polgármestersége alatt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek nemcsak a szövetségi operatív tanácsába került be tagként, hanem 1994-2001-ig a szervezet „mini parlamentjének”: a Szövetségi Képviselők Tanácsának az elnökévé választották. Egy későbbi időszakban még két évig ugyanitt az alelnöki tisztet töltötte be. Később amellett, hogy az RMDSZ gyergyói területi szervezetének az élén állt, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom ugyanezen területi tagozatát is vezette.
Ilyen komoly közéleti-politikai munka mellett 2007-ben a fő kutatási területén: a tehetségkutatás, tehetségmenedzsment témakörében három tanulmánykötetet tett közzé, magyar és román nyelven, Erdélyben és Magyarországon. 2001 óta nem kevesebb, mint tizennégy felnőtt- és gyermekvers-könyve jelent meg. A mostani meghívását a legutóbbi, néhány hete Bukarestben közre adott „Az első villamos – Primul tramvai” c. kétnyelvű kötete tette időszerűvé.
Az est köszöntőjét Karsai Károly mondta, akinek a Budapest V. kerületi polgármestersége és a vendég ottani városvezetői tiszte alatt építették ki Gyergyószentmiklós és Belváros–Lipótváros testvérkapcsolatát. Tizennyolc éves barátságuknak köszönhető – mondotta –, hogy megismerhette a hargitai levegőt, amiből minél többeknek, minél többet kellene szippantaniuk. Kiemelte az ilyen és hasonló rendezvények fontosságát, hogy a kisebbségiek és anyaországiak, nemzetiségiek a határ mindkét oldalán tudatosíthassák a sorsközösségüket.
Szitkó Etelka és László zeneművészek a költő általuk megzenésített verseit adták elő magyarul és románul, Pethes Csaba színművész Dézsi Zoltán hét versét mondta el, mély átéléssel, Kilin Ildikó művésznő pedig a műsorközlés feladatát látta el magas színvonalon. A falakat Dézsi két legutóbbi kötetének képeinek reprodukciói díszítették: Mircia Dumitrescu és Márton Árpád kiváló grafikái. A vendéget bemutatta és a vele való beszélgetést vezette dr. Székely András Bertalan művelődésszociológus, kisebbségkutató.
Dézsi Zoltán kétnyelvű környezetben nőtt fel, román állampolgárként, így számára magától értetődő, hogy becsüli a másik nemzetet, annak nyelvét és kultúráját. Anyanyelvi szinten beszél román nyelven, szívesen használja, sőt évtizedek óta előadótanár is mindkét nyelven. Az 1989. évi bukaresti forradalomkor, majd a következő év márciusában zajlott marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején – nem kismértékben az ő higgadt fellépése nyomán –, sikerült megőrizni a nyugalmat Gyergyóban, merthogy nyíltan, őszintén, bizalommal és szeretettel fordult az emberek felé.
A beszélgetés első kérdése arra irányult, hogy a közéleti szerepvállalás és a szépírói tevékenység hogy egyeztethető össze? A válaszból kiderült, hogy a vendég már egyetemista korában bekapcsolódott a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör tevékenységébe, az erdélyi magyar irodalom második Forrás-nemzedékének a tagjaival együtt. Természetes volt ezután, hogy tanárként rendszeresen hívta az egykori alkotótársait író-olvasó találkozókra. Azóta folyamatosan írt, de évtizedekig nem tartotta időszerűnek a verseket publikálni, a szakmai és politikai munkája sem igen engedett időt erre. Öntudatos, a nemzeti hovatartozását vállaló embernek tartja magát, a személyiségében egyaránt jelen van a közéletiség és az alkotás.
A verseiből kétségtelenül sugárzó hit szerepére irányult a második kérdés. Édesanyja római katolikus, édesapja református volt, így mindkét vallásban egyidejűleg nőtt bele: templom híján a szülei házában tartották a katolikus istentiszteleteket, ő pedig ministrált. Édesapja naponta énekelt zsoltárokat, büszkén látogatták együtt a református templomot. 1990 után Marosfő tucatnyi kálvinista hívével templomot építettek. Alig várta már az egyháza, hogy felhagyjon az aktív politizálással, hogy 2011-ben egyházkerületi főgondnoknak választhassák.
Milyen emberi értékek a legfontosabbak a számára? Első helyen az ifjúság szeretetét említette, hisz pedagógusként minden tanítványából a legtöbbet igyekezett kibontani. Gyermekvers-köteteit tudatosan a diákjai képeivel illusztrálja. Egykori növendékei szerte a világban, iskolai és egyetemi katedrákon vagy művészként megállják a helyüket. Az otthon, a család szerepét ugyanilyen fontosnak ítéli. Gyergyószentmiklóson öt nép él békében – a magyar, a román, az örmény, a cigány és a zsidó –, az egymás iránti türelmet képviselte, többek között azzal is, hogy az első négy nyelv mindegyike visszaköszön az „Áldott ünnepeket” c. kötetének oldalain. A román irodalom nagyjait: Eminescut, Stănescut és a többieket nagyra becsüli.
A természetszeretet a további jellemzője a költészetének, hiszen a Kelemen és a Görgényi havasok találkozásánál nőtt fel. A táj, a fenyvesek, a növény- és állatvilág megjelenítését a verseiben, magától értetődőnek tartja.
Viszi tovább a képzeletbeli tarisznyájában a nagyszüleitől, szüleitől kapott útravalót s adja tovább fiainak, unokájának. Egyik fia református lelkész Melbourne-ben, a másik pedig spottanár kosárlabdában, egyben igazságosan fütyülő bíró. Dézsi Zoltán felesége a versei első lektora, megszívleli a letisztázás során adott tanácsait.
Versei az anyanyelvén íródnak s mindenkinek azt ajánlja, hogy iskolaválasztáskor ne legyen kétséges, hogy e nyelv legyen, amelyen taníttatja a gyermekét. Erős anyanyelvi alapokkal ugyanis sokkal jobban képes majd második, harmadik nyelveket elsajátítani. Jómaga úgy érzi, hogy románul mindig a legszebb, a legválasztékosabb kifejezéseket használja, amikor megszólal, hiszen így tud eljutni a beszélgetőtársa lelkéhez igazán…
Dézsi Zoltán személyében a Belváros–Lipótvárosi Nemzetiségek Házának közönsége – ahogy egy hozzászólásban elhangzott –, igazi európait ismerhetett meg. Miután egész élete során emberként fordult a másik nemzet képviselői felé, őt magát is elfogadták a maga vállalt identitásával. A legfrissebb kötetét nem véletlenül illusztrálta Mircia Dumitrescu, a bukaresti képzőművészeti egyetem volt rektora s fordította kiváló minőségben románra: az anyanyelvére Kocsis Francisko. Köszönjük a rendező fővárosi, az V. és IX. kerületi román önkormányzatnak ezt az emlékezetes estét!
Magyar Csanád