Close

Az Út a Békéhez Díjjal tüntette ki Áder Jánost a Vatikán ENSZ-képviselete

Az Út a Békéhez Díjjal tüntette ki Áder János köztársasági elnököt helyi idő szerint szerdán a Szentszéknek az ENSZ mellett működő állandó megfigyelő missziója.

A díjat a misszióvezető, Francis Chullikatt nuncius adta át New Yorkban. Az Út a Békéhez Díj (Path to Peace Award) alapítvány igazgatótanácsa azért ítélte oda az idén 20. alkalommal átadott díjat a magyar államfőnek, mert Magyarország sokat tett az emberi élet és a házasság intézményének tiszteletben tartásáért. A díjátadó ceremónián Edward Egan, New York érseke a magyar alkotmány ezen rendelkezéseit „a nyugati kultúra legjobb értékeinek” minősítette.
   
Chullikat nuncius érsek a laudációban rámutatott, hogy az új magyar alaptörvény magában foglalja az „Isten áldd meg a magyart” hivatkozást, elismeri a kereszténységnek a nemzet fennmaradásában játszott szerepét, valamint hogy ünnepélyesen megemlékezik arról: a magyar államot Szent István király építette ki, aki ezer évvel ezelőtt a keresztény Európa részévé tette Magyarországot. Az alkotmány ugyanakkor szavatolja az egyházak szuverenitását, valamint minden ember lelkiismereti és vallásszabadságát, beleértve a szabad vallásválasztás és vallásváltoztatás jogát, illetve a vallás nyilvános gyakorlását.
   
A nuncius a méltatásban kitért arra is, hogy a magyar alaptörvény elismeri: minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, és meghatározza, hogy az élet embrionális és a magzati fogantatás pillanatától védett. Külön kiemelte, hogy az alkotmány értelmében Magyarország megvédelmezi az egy férfi és egy nő szabad akaratából létrejött házasság intézményét, és kinyilatkoztatja, hogy a család a nemzet fennmaradásának alapja.
   
Áder János beszédében rámutatott, hogy az 1990 óta szabad Magyarország azért fogadott el most új alaptörvényt, mert csak most született meg az ehhez szükséges, a választók törvényes felhatalmazásával rendelkező kétharmados parlamenti többség. A köztársasági elnök kijelentette: ez garancia arra, hogy az alkotmány nagyon sokára fog megváltozni.
  
Áder János emlékeztetett arra, hogy a keresztény világban azért szól délben a harang, mert Amerika felfedezése előtt 36 évvel, 1456-ban Hunyadi János Nándorfehérvárnál feltartóztatta a török terjeszkedést. Ezzel nemcsak Magyarország határait védte meg, hanem a kereszténység értékeit is az iszlám hódításával szemben – mondta.
   
Ötszáz évvel később, 1956-ban a magyarok fellázadtak a kommunista diktatúra ellen, és „ma már senki sem kérdőjelezi meg, hogy a kommunizmus koporsójába az első szöget” ez a forradalom ütötte – tette hozzá.
   
Áder János köszönetet mondott az Egyesült Államoknak azért, hogy befogadott 30 ezret abból a nagyjából 200 ezer magyarból, aki 1956 után hagyta el az országot. Egyúttal megköszönte azt is, hogy Washington a budapesti amerikai nagykövetségen 1956-tól 1971-ig menedéket adott a Mindszenty József hercegprímásnak. Az államfő hangsúlyozta, hogy Mindszenty József azt az üzenetet közvetítette 16 éven át a világnak, hogy „a magyar nép nem alkuszik”.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top