Close

Botka László: Felmutatjuk a szocialista alternatívát

„Választási szövetségről, jelöltállításról, miniszterelnök-jelöltről egy év múlva kell döntést hozni. A választási kampány megkezdése előtt határoznunk kell ezekben a kérdésekben” – szögezte le a Magyar Hírlapnak Botka László. Az MSZP választmányának elnöke felvetésünkre közölte, a jövő ősz témája, hogy Mesterházy Attila, Bajnai Gordon vagy akár Róna Péter lesz-e a szocialisták és esetleges szövetségeseik miniszterelnök-jelöltje. Szeged polgármestere azt mondta, sem kedve, sem oka nincs nyilatkozni Gyurcsány Ferencről, de a Demokratikus Koalíció elnökének éhségsztrájkja kapcsán megjegyezte, hogy szerinte Magyarországon semmi nem indokolja a választási regisztráció bevezetését, és ez ellen a szocialisták is harcolni fognak.

– Hogy látja, erősödött az MSZP az elmúlt két évben?

– Nem csak szerintem erősödött, ezt mutatják a közvélemény-kutatások és a személyes tapasztalatok is. Elég bármelyik újságot fellapozni, két évvel ezelőtt még arról cikkeztek, a szocialisták akkora választási vereséget szenvedtek, hogy szinte biztos, nem tudnak talpra állni. Ennek adott hangot a legtöbb politológus is. Tavaly, amikor Gyurcsány Ferencék kiváltak, arról cikkeztek, beszéltek, hogy ez teljesen szétszakítja az MSZP-t. Most pedig arról folyik a közbeszéd, hogy a szocialista pártnak van-e és milyen módon esélye arra, hogy 2014-ben leváltsa a Fidesz-kormányt. Azért ez elég jó tendencia.

– Jókora szavazói bázis pártolt el a Fidesz–KDNP-től, ám a pártszövetség így is őrzi vezető helyét, és rendre megnyeri az időközi választásokat. Mivel magyarázzák a szocialisták, hogy jellemzően csupán a második helyen végeznek?

– Ha megnézzük ezeket a választási eredményeket, akkor látjuk, mind százalékban, mind szavazatszámban lényegesen többet kaptak a szocialista jelöltek, mint két évvel ezelőtt. Ne felejtsük el, hogy ezek az időközi megmérettetések döntő részben helyi önkormányzati választások, amelyeken alacsony volt a részvétel, mert az emberek sok helyen tét nélkülinek érezték azokat.

– Miért?

– Mert jellemzően eleve fideszes többségű közgyűlésbe kellett polgármestert vagy képviselőt választani. Úgyhogy ezekből az eredményekből messzemenő következtetéseket nem vonnék le. Azt láttam az előző ciklusokban is, hogy a tendencia a meghatározó, márpedig az MSZP a ciklus közepére stabilizálta a helyzetét, és elindult támogatói számának a növekedése. Ez jó jel.

– Mikor jön el az a pillanat, amikor az MSZP-nek számot kell vetnie azzal: egyedül, egy-két szatellit formációval vagy széles ellenzéki koalíció részeként hívja ki a jelenlegi kormányerőket?

– Választási szövetséget valós támogatottságú politikai erők, pártok szoktak kötni. A szocialista párt nyitott politikát folytat, mivel azt mondjuk, hogy szeretnénk megbízható szövetségese lenni minden olyan demokratikus politikai mozgalomnak, civilszervezetnek, pártnak, amellyel az értékrendünk összehangolható, és amelynek a legfontosabb célja az, hogy Magyarországon 2014-ben kormányváltás legyen. Tehát a kérdésére most még nem lehet válaszolni. Majd egy év múlva lesz aktuális, amikor ráfordulunk a választási kampányra. Ekkor lehet majd reális és megalapozott döntést hozni.

– Tehát jövőre, kora ősszel?

– Azt gondolom, igen.

– Ekkor lesz kérdés, hogy Mes-terházy Attila, Bajnai Gordon vagy akár Róna Péter lesz-e a szocialisták és esetleges szövetségeseik miniszterelnök-jelöltje?

– Természetesen. Választási szövetségről, jelöltállításról, miniszterelnök-jelöltről egy év múlva kell döntést hozni. A választási kampány megkezdése előtt határoznunk kell ezekben a kérdésekben. A következő egy évben azzal leszünk elfoglalva, hogy felmutassuk a szocialista alternatívát. Ezért dolgozunk ki alternatív költségvetést, gazdaságpolitikai programot, készül a párt Kelet-Magyarország- és Budapest-programja, miközben az ország más részeire alkalmazandó javaslatainkat is kidolgozzuk. Az ország különböző térségeinek, régióinak más-más gondjai vannak, erre egy felelős pártnak programot kell adnia. Úgy látjuk, 2010-ben a magyar társadalom megtanulta, hogy még egyszer nem adhat kormányzati megbízást olyan politikai erőnek, mint a Fidesz, amely nem konkrét programot hirdetett, hanem mindenkinek azt ígérte, amit hallani akart. Mi, szocialisták úgy készülünk megnyerni a választók többségének bizalmát, hogy a választások előtt elmondjuk, mit teszünk azért, hogy Magyarországon újra beinduljon a gazdasági növekedés, ez munkahelyeket teremtsen, és sokkal igazságosabb adó- és családtámogatási rendszert tudjunk bevezetni. A következő egy évben tehát az MSZP számára a legfontosabb feladat a programalkotás és a politikai üzenetek megfogalmazása lesz.

– Két éve azt nyilatkozta, hogy Gyurcsány Ferenc a múlt embere. Mit szól a „múlt emberének” éhségsztrájkjához?

– Sem kedvem, sem okom nincs nyilatkozni Gyurcsány Ferencről. Az ügy, amely miatt tiltakoznak, viszont felháborító. Magyarországon semmi nem indokolja a választási regisztráció bevezetését. Az MSZP is harcolni fog ellene.

– A kormánypártok szerint a választások az előzetes regisztrációval együtt is demokratikusak lesznek. Egyáltalán nem hisz nekik?

– A Fidesz által hangoztatott Nemzeti Együttműködés Rendszere nem működik, illetve Szegeden és országosan is azt jelenti, hogy a kormánypártok nem tudnak senki mást elviselni a pályán.

Forrás: MHO

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top