Négy nap kellett Martonyi János külügyminiszternek, hogy megszólaljon az azeri–örmény–magyar botrányban. Mindez tulajdonképpen nem meglepetés, jól jelzi a külügy két éve tartó leértékelődését: mára a tárca gyakorlatilag eltűnt a magyar kormányzaton belül, láthatatlan és néma lett. Tevékenységét legfeljebb akkor látni, ha egy-egy elszólás, botrány után külföldön „takarítani”, magyarázkodni kell.
Pedig a Külügyminisztérium viszonylag jól átvészelte a kormányváltást és az azt követő hatalomkoncentrációt: miközben tárcák szűntek meg, vagy olvadtak egymásba, a Külügyminisztérium – legalábbis szerkezetét tekintve – érintetlen maradt. Megtartotta külföldi képviseleti hálózatát is, és bár költségvetéséből lefaragtak, minden feltétel adott volt ahhoz, hogy jól és látványosan működjön – mondta lapunknak Balázs Péter egyetemi tanár, volt külügyminiszter és EU-biztos.
A sikerhez ráadásul lehetőségek is kínálkoztak, ilyen volt például az Európai Unió soros elnöksége, amelyet szakmai szinten jól oldott meg a Külügyminisztérium, a külföld mégis a magyar belpolitika botrányaitól volt hangos. Ma, két évvel később eljutottunk odáig, hogy a magyar külpolitika egyetlen felmutatható „eredménye” az elszigetelődés, a tekintélyvesztés, amit most „megkoronázott” az azeri botrány is.
A kormányzati struktúrában a külügy elvesztette a befolyását, ma már nincs önálló hangja. Ennek csak egyik oka, hogy itt is jól működik az igazodási kényszer, amely amúgy a teljes magyar társadalmat áthatja. A diplomatáknak jó antennáik vannak, érzékelik az elvárásokat, ráadásul egzisztenciálisan is ki vannak szolgáltatva a kormánynak. Szinte természetes, hogy „igazodnak”. Miheztartás végett elég annyi, hogy Németh Zsolt államtitkár a Hír TV-ben büszkén jelentette be: a nagykövetek kilencven százalékát sikerült két év alatt lecserélni.
Balázs Péter szerint a külügy tekintélyvesztésének elsősorban politikai okai vannak: a bizalmatlanság és a hatalomkoncentráció. A kormányban mindössze nyolc miniszter van, ilyen kevés tárcavezetőre legutóbb az 1848-as kormányban volt példa. De mintha még ez sem lenne elegendő, mintha most a kormányon belül még egy „kiskormány” is alakulna a miniszterelnök kabinetje körül. Legalábbis erre utalt Szijjártó Péter kinevezése külpolitikai és külgazdasági államtitkárnak. – Teljesen természetes, ha egy kormányfő is foglalkozik külpolitikával. Inkább az szokott furcsa lenni, ha a miniszterelnök elbújik az efféle feladatok elől,mint a spanyol Zapatero, aki nem beszél idegen nyelveket, ezért idegenül mozgott a nemzetközi porondon – idézte fel Balázs Péter.
Leggyakrabban egy országot három politikus képvisel külföldön: az államfő, a kormányfő és a külügyminiszter. Ám a három politikus között jó összhangnak és megfelelő munkamegosztásnak kell lennie. Németországban például (ahol Balázs Péter nagykövetként is dolgozott) a kilencvenes években Helmut Kohl kancellár „vitte” az orosz és az európai uniós ügyeket, Klaus Kinkel külügyminiszter foglalkozott a Balkánnal és a visegrádi országokkal, és Volker Rühe védelmi miniszterhez tartoztak a válságövezetek. Hasonló munkamegosztás működött a Bajnai-kormány idején is: a kormányfő ápolta elsősorban az amerikai és az orosz politikát, Balázs Péter külügyminiszterként főként az Európai Unióval foglalkozott, és Sólyom László vállalta magára a szomszédságpolitikát. Ám itt nem volt felhőtlen az együttműködés – ismerte el az egykori külügyminiszter.
Nem teljesen szokatlan az sem, ha a kormányfő mellett van egy kül- és biztonságpolitikai tanácsadó. Az ő személye az Egyesült Államokban kifejezetten fontos, máshol inkább szürke eminenciások töltik be ezt a szerepet. A külüggyel együttműködve ő készíti elő a kormányfő külföldi útjait, de a személye nagyon ritkán kerül előtérbe.
A mai magyar kormányban egészen más a helyzet. Azzal például, hogy Szijjártó Péter nyolc vegyes bizottság elnökségét is megkapta, meglehetős hatalomra tett szert. Egész nyáron ment a harc azért, hogy megszerezze a Külügyminisztérium háttérintézményeként működő Külügyi Intézetet, hogy neki is legyenek „saját szakemberei”. Ez végül – lapunk információi szerint – Martonyi János ellenkezésén bukott meg. Ennyit a külügy és az államtitkár „jó együttműködéséről”. Furcsa mozzanat, hogy az azeri baltás gyilkos átadása ügyében először Szijjártó szólalt meg, ráadásul a Külügyminisztérium nevében, csak ezután adta ki a külügy sietve Németh Zsolt nyilatkozatát.
A magyar miniszterelnök és a külügyminiszter között sem érhető tetten semmilyen egyértelmű feladatmegosztás. Legfeljebb annyi, hogy Martonyi János néha igyekszik kiigazítani, amikor Orbán Viktor „odamondogat” az Európai Uniónak. Amikor a kormányfő kócerájhoz hasonlította az Európai Uniót, Martonyi igyekezett hangsúlyozni, hogy számunkra nagyon fontos ez a közösség.
– Még Vladimír Meciar szlovák kormányfő alatt is voltak olyan diplomaták, akik „kikacsintottak”, ez a kettősség most a magyar diplomáciában is érezhető. De végső soron mindenki tudja, hogy a döntéseket a miniszterelnök hozza, így az ő véleménye számít – emlékeztetett Balázs Péter.
Ki kit követ?
A magyar diplomáciában nem szokatlan, hogy egy-egy kormányváltás után a nagyköveti posztokon is személycseréket hajtanak végre.
Martonyi János külügyminiszter már 2010 júniusában bejelentette, hogy tizenöt nagykövetet hívnak vissza, egy részüket kifejezetten azért, mert nem bíznak bennük. Németh Zsolt külügyi államtitkár egy hónappal később ennél is tovább ment: azt jelezte, hogy harminc külképviselet élén terveznek változást. Alig két hónappal később nyolc személyt ki is neveztek, és az év végéig – decemberben újabb hat jelöltet hallgatott meg az Országgyűlés külügyi bizottsága – nagyjából össze is jött a Martonyi jelezte szám.
Mára talán Németh Zsolt előrejelzése is valóra válhatott, mert ha lassabb ütemben is, de a személycserék folytatódtak. Új ember van Washingtonban, Londonban, Párizsban, Berlinben, Bécsben, de más képviseli az országot az ENSZ-ben és az EU-nál is.
Botrányról botrányra
NEMZETPOLITIKA
A legszembetűnőbb diplomáciai kudarc kétségkívül a nemzetpolitikát érte az elmúlt év során. A határon túli magyarságot megosztó politikát előbb a szlovákiai nemzettestvéreken tesztelték, de két egymást követő parlamenti kudarc is kevés volt a konklúziók levonásához.
Csúfos vereség volt a tavaszi romániai helyhatósági választás is, ahol a Fidesz – és csaknem a teljes magyar kormány – az RMDSZ-szel rivalizáló Magyar Polgári Párt és a Tőkés László köré szerveződő Erdélyi Magyar Néppárt támogatását látta célszerűnek. De hiába kampányoltak vezető magyar politikusok a két erdélyi Fidesz-fiókpárt rendezvényein, az ottani magyar választók továbbra is a Tusnádfürdőről kiutált RMDSZ mellett tették le a voksot.
Ami pedig a Traian Basescu leváltását célzó népszavazást illeti: a Budapestről ajánlott bojkott hatalmon tartotta ugyan a román elnököt, de szembefordította velünk a bukaresti kormánypártokat, amelyek egyébként toronymagas esélyesei a soron lévő romániai parlamenti választásoknak. Ami annyit jelent, hogy búcsút mondhatunk az elmúlt években stratégiai partnerséggé fejlődő magyar–román kapcsolatoknak, az együttes kormányüléseknek, az EU-s ügyekben való közös lobbizásnak.
NYIRŐ ÚJRATEMETÉSE
A nácibarát író, Nyirő József – vezető magyar politikusok által támogatott – erdélyi újratemetésének ügyében egyszerre két országgal került szembe a magyar diplomácia: Romániával és Izraellel. Reuven Rivlin izraeli házelnök levélben közölte Kövér Lászlóval, a magyar Országgyűlés elnökével, hogy személye nemkívánatos Jeruzsálemben,mivel nyíltan szolidaritást vállalt egy olyan személlyel, akinek a pártja együttműködött a náci gyilkosokkal a zsidó nép megsemmisítésének tervében.
Ezzel egy időben Elie Wiesel, magyar származású amerikai Nobel-békedíjas író lemondott a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje kitüntetésről, mert Kövér László házelnök részt vett Székelyudvarhelyen a nyilas eszméket valló erdélyi író tiszteletére tartott megemlékezésen.
Kövér a románokat is porig alázta, amikor barátságtalannak és civilizálatlannak nevezte azt a módszert, amellyel a román belügyesek Nyirő hamvait kutatták. A román külügyminisztérium felszólítására a román vasúti társaság megtiltotta, hogy az író hamvait zarándokvonattal szállítsák Székelyudvarhelyre, és a hamvak közúti szállítását sem engedélyezték. Victor Ponta miniszterelnök bocsánatkérést követelt Kövér szavai miatt.
ELRABOLT MAGYAROK
A közelmúltban sértetlenül hazatért az augusztus közepén Damaszkusznál elrabolt három magyar, de máig nem lehet tudni, mit kerestek a polgárháborús országban. Jellemző a honi állapotokra, hogy noha Hajdu János, a TEK főigazgatója sajtótájékoztatón mutatta be a kiszabadított magyarokat – korábban mindhárman a rendőrség különböző szakmai területein dolgoztak –, a külügy külön vizsgálatot indított szíriai utazási céljuk kiderítésére, mivel „rossz fényt vethettek volna” Magyarországra.
A magyar diplomácia kínos magyarázkodásba kezdett, hogy semmi köze nem volt a három magyar damaszkuszi missziójához, azt viszont határozottan tagadta, hogy az egykori rendőrök a szíriai rezsim oldalán teljesítettek volna speciális feladatot. Mindenesetre különös, hogy a volt rendőrökért Hajdu János személyesen utazott – saját bevallása szerint sikertelenül – a térségbe, miközben az áprilisban Szíriában elrabolt két magyar sorsáról mit sem tudni. A magyar hatóságok cáfolják, hogy pénzt adtak volna a három magyarért, vagy katonai akcióban szabadították ki őket, elengedésükhöz „itthoni felderítési eredmény és egy külföldi társszerv segítsége kellett” – állította a TEK főigazgatója.
VÁDAK AMERIKÁBA
Önmagát, kormányát és a magyar diplomáciát járatta le a napokban az Egyesült Államokat vádló Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt állította, hogy Washingtonból és Nyugat-Európából is nyomás nehezedett a magyar kormányra, hogy az elszámoltatásnál a szocialista párt kapjon „immunitást”.
A budapesti amerikai nagykövetség nyomban cáfolta a vádat, és Martonyi János is arra kényszerült, hogy meghazudtolja Lázárt. A külügyminiszter egy tévéműsorban a nyomásgyakorlást cáfolta, de azt elismerte, hogy az amerikaiak minden esetben azt kérik, tartsuk be a jogállamiság követelményeit. A magyar politikai ellenzék a nyilatkozatot úgy értelmezte, hogy Lázár Obama elnök ellenfelét, Mitt Romney-t akarta ilyen módon segíteni.
A jelek szerint sem Lázár, sem a Republikánus Párt elnökjelölő kongresszusára kiutazó Szijjártó Péter nincs tisztában azzal, hogy az elnökválasztás előtt a két induló bármelyike melletti állásfoglalás – az általuk remélttel ellentétes eredmény esetén – újabb tehertételt jelentene a két ország kapcsolatában. Az amerikai nyomásgyakorlás pedig alighanem hazai reflexekből ered: a Fidesz nyomására nálunk meg lehet gyanúsítani embereket.
AZERI GYILKOS
Évtizedek óta nem fordult elő, hogy egy demokratikus állam megszakította volna diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal, ráadásul a magyar fél hibájából. Most ez is megtörtént. Miután a magyar hatóságok múlt pénteken átadták Azerbajdzsánnak azt az életfogytiglanra ítélt katonát, aki 2004-ben Budapesten a NATO-partnerség diákjaként baltával agyonverte a szomszéd szobában alvó örmény diáktársát, Örményországban indulatos demonstrációk törtek ki, a jereváni magyar konzulátus épületéről letépték és megtaposták a magyar zászlót. Eközben az azeri államfő elnöki kegyelemben részesítette a hazájában hősként ünnepelt „baltás gyilkost”, kellemetlen helyzetbe hozva a magyar diplomáciát.
Budapest azzal védekezett, hogy ígéretet kapott Bakutól az azeri katonatiszt börtönbüntetésének folytatására. Jereván viszont azt állította: a magyar hatóságok pénzért engedték el Ramil Safarovot, Magyarország 2-3 milliárd dollárnyi azeri hitel fejében szánta rá magát a lépésre. A hazai ellenzék elvtelenséggel, anyagiassággal és az előrelátás hiányával vádolta a kormányt, külföldön pedig tüntetések sorát szervezték a magyar külképviseleti missziók elé. (S. A.)
FORRÁS: NOL.HU