A szavazatok száz százalékának feldolgozása szerint a leadott voksok 52,33 százalékával a Fidesz–KDNP által jelölt Almási Istvánt (képünkön), a város eddigi alpolgármesterét választották polgármesterré tegnap Hódmezővásárhelyen. A szocialista Kis Andrea a szavazatok 22,54 százalékával lett második, míg a harmadik a jobbikos Kovács Sándor (14,12 százalék), a negyedik pedig a független Nagy László (11,01 százalék). Az LMP nem állított jelöltet. A részvételi arány valamivel harminc százalék fölött volt. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert az eddig városvezető, Lázár János új posztjával – június másodika óta a Miniszterelnökséget irányítja államtitkárként – a polgármesterség összeférhetetlen.
Forrás: MHO
A kormánypárti jelölt fölényesen győzött Vásárhelyen

