Nem nevezhető rendkívülinek a Balaton térségét jelenleg sújtó csapadékhiány és szárazság, de figyelemreméltó, hogy a hasonló jelenségek az utóbbi másfél-két évtizedben gyakoribbá és tartósabbá váltak – mondta Varga György, az Országos Vízügyi Főigazgatóság referense egy keszthelyi tudományos konferencián kedden.
A Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete által rendezett, Balatonról szóló konferencián Varga György a szakértőkből és laikusokból álló közönség előtt arról számolt be, hogy az 1921 óta rendelkezésre álló vízmérlegadatok szerint az 1970-es évektől kezdve csökkent a tó vízgyűjtőjére hulló csapadék, ami a hőmérséklet-emelkedéssel együtt a térség vízellátottságának romlását okozza.
Négy európai tó – köztük a Balaton – az évszázad végéig tartó éghajlati forgatókönyvét kidolgozó EULEAKS program munkaközi jelentését összegezve arról is beszélt, hogy ezen becslések szerint a következő években, évtizedekben még nem változik érdemben az éves csapadék mennyisége, de annak évközi eloszlásában átrendeződés várható. Az uniós kutatás prognózisa hosszú távra borúlátóbb, a század utolsó harmadára 3,0-3,5 fokos évi középhőmérséklet-emelkedést jelez a térségben az 1971-2000 közötti bázisidőszakhoz képest, ami növelheti az aszályok mértékét. Kevésbé pesszimista becslések szerint ezek a tendenciák 2070-től tehetik tartósan negatívvá a térség vízmérlegét, drasztikusabb változásokat hozva.
Jelenleg a Balaton vízháztartásának legnagyobb gondja a vízgyűjtőjéről beérkező víz mennyiségének csökkenése, amelynek okai csak részben ismertek; kutatásokat kellene végezni arra vonatkozóan is, mennyire befolyásolja az eredményeket például a területhasznosítások változása – mondta a szakember. Hozzátette a hiányzó kutatásokra utalva, hogy a Balaton vízgyűjtőjének vízforgalmáról utoljára 1997-ben készült átfogó tanulmány.
A Kis-Balatonnal kapcsolatban a konferencián elhangzott, hogy annak vízelvonása a Balaton vízszintjét éves szinten 3 centiméterrel csökkenti, túl sok csapadék esetén pedig 5 centiméternyi balatoni vízszintnek megfelelő vízmennyiség visszafogására képes. Vörös Lajos, az MTA Balatoni Limnológiai Intézet kutatója azontúl, hogy hangsúlyozta, lényegesen javult a Balaton vízminőséges az elmúlt 40 évben, arról is beszámolt, hogy a keszthelyi medence vízminőségi problémáit ma már nem a foszforterhelés okozza, hanem a Kis-Balatonból bekerülő huminok (a talajból kioldódó szerves anyagok). A konferencián elhangzott előadásokból kiderült, hogy a Kis-Balaton szerepe és hatásai még tisztázásra várnak.
Kravinszkaja Gabriella, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság hidrológiai és hidroökológiai osztályvezetője arról beszélt, hogy a Balaton a sekélysége miatt sérülékeny és féltenivaló tó. A jelenlegi vízszintje 50 centiméteres, 20 centiméterrel kisebb a szabályozási vízszintminimumtól. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéseivel számolva októberig a tó vízszintje tovább csökkenhet 45 centiméterig, és csak jövő év tavaszára érheti el az alsó szabályozási szintet. Léteznek ennél optimistább és pesszimistább becslések is – tette hozzá. Álláspontja szerint az üzemi vízszintszabályozáson módosítani kellene. Az alsó határértéknek semmi értelme, hiszen az úgyis a természettől függ, a felső szintet, a szabályozási maximumot viszont a jelenlegi 110 centiméterről minimum 10-15 centiméterrel meg lehetne emelni bizonyos feltételekkel. Hangsúlyozta, nagy a bizonytalansági faktor az előrejelzésekben, de az már nem vitaható, hogy az utóbbi 30 évben fél fokkal emelkedett az évi középhőmérséklet, és az utóbbi évtizedben sűrűsödtek a szélsőséges éghajlati, vízháztartási viszonyok a térségben, amelyek a Balaton üdülőtó jellegű hasznosításában nem fenntartható állapotot idézhetnek elő hosszútávon. Erre felkészülni részben szabályozással, részben alkalmazkodással kellene – tette hozzá.
A hallgatóság részéről felmerült az igény, hogy a következő Balaton-konferencián foglakozzanak behatóbban a Balaton vízpótlásának lehetőségeivel is.
Forrás: mti