Close

Átalakulnak a temetkezési szokások

A pénztelenség miatt átalakulóban a kegyeleti kultúra, tíz családból kettő már nem temetteti el, hanem urnában hazaviszi szerettei hamvait – írja a Népszabadság.

A lap keddi száma szerint drasztikusan csökkent a koporsós búcsúztatások száma: míg korábban 70:30 százalék volt az arány a hagyományos szertartások javára, addig mára ez megfordult.

Gyakorlatilag tönkrementünk az elmúlt két-három évben – mondta a lapnak egy alföldi virágkereskedő cég vezetője. Egyre több család képtelen eltemettetni hozzátartozóját, nem rendel meg sem szertartást, sem virágot. Sokan képesek húsz-harminc forint megtakarítás reményében háromszor is végigjárni az összes árust.

Hazaviszik az urnákat

Balogh Zoltán, a hajdúböszörményi Ozirisz vállalkozás vezetője szerint a falusi emberek korábban inkább a hagyományos koporsós temetést választották, most azonban az urnát magukkal viszik, amivel 75-130 ezer forintot lehet megtakarítani. Hasonló tendenciáról számolt be Koncz Tamás, a miskolci székhelyű Pietas Kft. ügyvezetője is az újságnak. Tapasztalható az is, hogy az elhunyt családtagjai egy nagyobb koszorút vesznek, és annyi szalagot rakatnak rá, amennyien a koszorú árát összedobták. Egyre több a szociális temetés is.

A tizennégy fővárosi temetőt üzemeltető Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-től a lap azt a tájékoztatást kapta, hogy az elmúlt öt évben körülbelül húsz százalékkal nőtt a hazavitt urnák száma, már évente 1200-an döntenek így, ami a társaság összes temetkezési szolgáltatásának mintegy 6 százaléka.

Módosulhat a temetkezési törvény

A temetői sírhelyek újraváltásakor (a sírhelyeket bizonyos időközönként – nem ritkán több százezer forintos áron – újra meg kell váltani) a már évekkel, évtizedekkel korábban elhelyezett urnákat kérik ki és viszik haza az ügyfelek.

Ladocsy Géza, a győri Jószív Temetkezési Kft. ügyvezetője szerint soha el nem évülő kegyeleti jogokat sért, hogy a család valamelyik tagja hazaviszi magával az urnát. A Jószív tapasztalatai szerint az urnákat egy-két nap múlva a hozzátartozók elviszik a temetőbe, s ott maguk „kaparják el” a családi sírba. Az ügyvezető tudomása szerint – részben az Országos Temetkezési Egyesület kezdeményezésére – ősztől módosítják a temetkezési törvényt, s követhetővé teszik a hamvak sorsát.

Forrás: mno

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top