dr Antalóczy Zoltán orvos – filozófus professzor, a Magyar Kultúra lovagja. Pályája kezdetén, már egyetemi évei alatt megjelent első kiadványa, később pedig évtizedeken át generációk tanulmányait segítette magyar és angol nyelvű szakkönyveivel. A kilencvenes évektől már szépirodalmi, történelmi és filozófiai művei is megjelentek, írt többek között a Távol-Keletről, a felvilágosodás eszméiről, de a gazdasági világválságról, vagy a görög mitológiáról is.
A könyv kapható a Helikon Könyvesház gondozásában, (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 35.) vagy megrendelhető a weblapjukon is.
Vatikáni dokumentumok a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjáért
XVI. Benedek pápa „Caritas in veritate” (Szeretet az igazságban) kezdetű enciklikája Obama színre lépésével egyazon időben jelent meg, 2009-ben. Ez a nagyszerű enciklika, mely legutóbb Erdő Péter bíboros és Joó István olvasatával kiegészülve magyarul is megjelent, különösen nagy erővel hangsúlyozza azt nekünk, hogy szeretet nélkül az érdek nélküli adományozás hagyományának újraélesztése nélkül nincs társadalmi fejlődés és a világ a teljes felbomlás, a szétesés felé halad. Ezen enciklika kimagaslóan gazdasági és társadalmi cirkumstanciák közepette jelent meg 2009 júliusában, a jelenlegi morális, társadalmi és gazdasági válságban. Amint tudjuk, „vége” a liberalizmusnak-neoliberalizmusnak, ezért új világrendet sürget XVI. Benedek. A katolikus egyház vezetője szerint az egyenlőtlenség botránya, a kulturális erózió, a szociális biztonság csökkenése és az élet tiszteletének hiánya miatt a legmélyebben nem a gazdasági-pénzügyi válság húzódik meg. Korunkban az ember került minden eddiginél mélyebb válságba, alapvető sebzettsége; a bűn következtében. Ezért figyelmeztetni kell az emberiséget és a világ hatalmasságait, hogy a gazdaság nem vonhatja ki magát az erkölcs hatálya alól. Hiszen a pénzügyekkel foglalkozók egy része téved, amikor úgy tekint a gazdaságra, mintha pusztán matematika volna. Van ugyanis szeretet, van igazság, amelyekből emberi felelősség és szolidaritás következik a társadalmi élet valamennyi színterén. A szeretet és igazság XVI. Benedek pápaságának visszatérő fogalmai. Lehetnek is, hiszen az őskereszténység az igazság erejével és a szeretet hatalmával győzött a pogány Róma felett. Győzedelmeskedjen a szeretet és az igazság korunk új pogánysága felett is!
A G20 országok vezető 2009-es Pittsburghi Nyilatkozatukban kijelentették: „A gazdasági válság bizonyítja, hogy a felelősségen alapuló, fenntartható gazdasági tevékenység új korszakának kell elkezdődnie.” A Szentatya Caritas in veritate kezdetű imént általa is idézett enciklikájában fogalmazta meg azt is, hogy a válságban használnunk kell a józan ítélőképességünket és fel kell vállalni a népek, elsősorban a jelenlegi helyzetben leginkább szenvedő országok gondjait. Ezen felhívást megfogadva a Justitia et Pax Pápai Tanács a polgári és politikai hatóságok kompetenciájának tiszteletben tartásával közzétett egy rövid jegyzéket.
A dokumentum rendszerezett formában áttekinti a pénzügyi és a gazdasági válság kialakulásának állomásait, majd irányvonalakat mutat a reformokhoz, amelyeket mint viszonyítási pontokat az ENSZ és annak ügynökségei figyelmébe ajánl. Olyan politikát, olyan döntéseket szorgalmaz a dokumentum, amelyek a közjó megvalósítására törekednek helyi, regionális és világszinten. A vatikáni dikasztérium jegyzéke szerint a globális társadalmi igazságosságra vonatkozó politikai döntések a legsürgetőbbek. Olyan pénzügyi és monetáris rendszert kell megvalósítani, amely nem károsítja a leggyengébb országokat, viszont szabad és stabil piacokat teremt a közjó alapvető figyelembevételével. Továbbá a világ erőforrásainak méltányos elosztására kell törekedni, ami a globális költségvetési szolidaritás addig ismeretlen formáin keresztül valósul meg.
A G20 csúcstalálkozó közeledtével a Justitia et Pax Pápai Tanács dokumentuma segítségével kíván nyújtani a világ felelőseinek és minden jóakaratú embernek.
Az amerikai neokonzervatív katolikus Crisis Magazine a dokumentumról szóló egyik írása pontosnak nevezi a vatikáni bizottság diagnózisát azzal kapcsolatban. hogy a bankok túlzott hitelnyújtása miatt infl ációs spirál indult, ami ütközött a kockázatvállalás határaival, így a csőddel kellett szembenézniük, ami kihatással volt az egész gazdaságra. Mint Jeffrey Tucker írja, egykoron aranyalapú volt az amerikai gazdaság, ami megkötötte a kiadható hitel mennyiségét és a kormány kezét is, így a bankrendszer „valódi üzlet volt, nem szocialista vállalat”. Amíg aranyfedezet volt, addig egyértelmű határa volt a pénzkiadásnak, a kormányzati kiadásoknak és a bankoknak is.
A pápai bizottság dokumentuma ezért a felelőtlen hitelkiadást nevezi meg a valóság okaként, de nem említi meg azt, hogy a kormányok felelőtlen jóléti költekezése is oka a válságnak – véli Sean P.Dailey, aki rámutat: ez a kiadvány nem tanítóhivatali megnyilatkozás, tehát szabadon lehet róla vitatkozni. Megítélése szerint valamiféle globális pénzügyi felügyelet alapítása ellentétes volna a szubszidiaritás tanával, és biztos hogy egy ilyen szervezet nem tudná átlátni és helyesen felügyelni a mérhetetlenül bonyolult világgazdaságot.
A dokumentum azt javasolja: az Egyesült Nemzetek Szervezete égisze alatt kellene létrehozni a világfelügyeletet, Dailex azonban erősen kritizálja az ENSZ-t, amely „csak elősegítette a szegények és gazdagok közti távolság növekedését”, és amely állandóan rákényszerítené az abortuszt és a fogamzásgátlást a fejlődő nemzetekre.
Keményen fogalmaz Szalai Ákos, a katolikus egyetem jogi karának közgazdász tanára. A közgazdász a válság alapvető okát illetően úgy véli, hogy „a válság alapja a hazugság. Mindenki átverte a többieket. A bankrendszer egyike volt ennek a hazugságláncnak, de csak egyik szereplője. A válság közvetlen oka, hogy megvezették egymást az emberek, és ezért sokáig értelmetlen dolgokra adtak hiteleket az Egyesült Államokban. A hitelfelvevő tudatosn – vagy csak ráhagyva a hitelközvetítőre – magasabb értékűnek hazudta az ingatlanát, hogy hozzájuthasson a hitelhez. A hitelközvetítő pedig érdekelt volt abban, hogy közvetítse a hitelt, hiszen ennek alapján kapott jutalékot. Ő is abban volt érdekelt, hogy az ügyfél jobb adósnak látszódjon, mint amilyen valójában volt. A bankok szintén nem nagyon ügyeltek arra, hogy csak megalapozott hiteleket adjanak ki: ők a kockázatot biztosítani tudták a pénzpiacon. Ehhez járult a politika, amely a Központi Bankon, és a lakáshitelezés szabályozásán keresztül arra ösztönözte (sőt, kötelezte) a hitelezőket, hogy olyanoknak is adjanak hiteleket, akikről nyilvánvaló volt, hogy nem fogják tudni azt visszafizetni.”
A szegények és a gazdagok, a nyugat és a harmadik világ közti távolság növekedésről szólva Szalai Ákos hangsúlyozza: ma már nincs egységes harmadik világ. Ráadásul sok kutató jut arra a megállapításra, hogy a volt gyarmatok ma is jobb helyzetben vannak, adott földrajzi térségek belül, mint azok az országok, amelyek megúszták a gyarmatosítást. „Ha valaki úgy gondolja, hogy itt kizsákmányolás történt, igazságtételre van szükség, ebből akkor sem következik, hogy ehhez át kellene alakítani a nagy világméretű struktúrákat, államokat. A Caritas in veritate is hangsúlyozza, hogy emberekről kell beszélni, nem struktúrákról, intézményekről. A harmadik világ szegénységének megoldását sem várhatjuk államoktól, nemzetközi szervezetektől. Ez csak akkor kezelhető, ha személy szerint te és én hajlandóak vagyunk (szeretetből, függetlenül attól, hogy nekik ez jár-e) lemondani fogyasztásunk egy részéről. Itt azonban hadd bújjon elő belőlem megint a közgazdász: azt a pénzt hatékonyan kell eljuttatni a szükséget szenvedőkhöz. A szegénység ellen, meggyőződésem szerint, akkor küzdünk a leghatékonyabban, ha az erre szánt pénzünket az erre a célra rendelt és már bizonyított szervezetekre – például a Karitaszra – bízzuk és nem akkor ha új állami vagy nemzetközi szervezeteket hozunk létre.”
Az önzéselvű gazdaság helyett etikai elvű gazdaságra volna szükség – hangzik mind gyakrabban. Szalai Ákos ezzel kapcsolatosan II. János Pál Centesimus annus és XVI. Benedek már korábban idézett Caritas in veritate kezdetű enciklikáit idézi, melyekből egyértelműen kitűnik, hogy a „szabad piacgazdaságban” a pápák az együttműködés rendszerét látják, ahol a felek szerződéseket kötnek egymással. Aki pedig szerződést köt, ezzel saját önzését korlátozza: a saját mozgásterét köti meg. (Ebben a könyvemben már utaltam arra, hogy így gondolkodott Prohászka Ottokár püspök is, aki fél évvel halála előtt 1926 második felében mintegy utolsó üzeneteként így írt: „A katolikus akciónak minden áron a kapitalista termelésnek mai anarchikus mdja ellen kell irányulnia, a világosan kell látnia, hogy a kapitalizmust más termelési módnak kell felváltania, mely a a munka és a tőke új kapcsolatán, a munkásnak, a munkásnak és a tőkésnek a közösségén épül. Ne féljünk itt a radikalizmus vádjától. Aki ezzel vádol, annak mi azt feleljük, hogy voltaképpen csak azt akarjuk, amit XIII. Leo pápa akart. Hinnünk kell, hogy a kereszténységnek, ahogy missziója volt egészen az új korig kultúrát teremteni, úgy van missziója most is az isteni erőket a világba állítani. Nem a tizenkét apostol térítette meg a világot, hanem minden megtért apostol lett, tüzet fogott a lelke, s gyújtott. Lélekről kihatott a lélekre, Voltaképpen embereket másképp, mint lélekkel fogni, hódítani és vezetni nem lehet. Katolikus emberek kellenek a mai világba, magas műveltséggel, de ugyanakkor az örök s végtelen távlatok fényével. (A.Z.)
Ez a katolikus társadalmi tanítás – folytatja Szalai Ákos professzor írását a legfontosabb, de mindenképpen legegyedibb elemének, a szubszidiaritás elvének alapja. Talán nem árt emlékeztetni, hogy a szubszidiaritás nemcsak a kormányzati szintek közötti hatalom megosztásról szól, hanem arról, hogy a politikai hatalom hagyja békében azokat a kisebb ember és ember között létrejött intézményeket, mint a család vagy a szerződés.
„A piac akkor működőképes, ha betartjuk a szerződéseket. Aki átvágja a másikat, az idővel kiesik a piacról, mivel nem fognak bízni benne. És ez nemcsak az elefántcsonttoronyból látszik így. A mai magyar kutatások azt mutatják, hogy a húsz évvel ezelőtt létező cégek közül is elsősorban azok maradtak fenn, amelyek számára az etika, az üzleti etika fontos volt.”
Katolikus segítség
Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács elnökét fogadva XVI. Benedek pápa 2011. noveber 14-én szót ejtettek a vallásszabadság problémáiról is. A Szent-szék közleménye szerint Rompuynak a pápával, majd Tarcisio Bertona államtitkárral (a Vatikán kormányfőjével) folytatott találkozóján a felek véleményt cseréltek a nemzetközi helyzetről és arról a hozzájárulásról, amelyet a katolikus egyház kíván felajánlani Európának (MTI)
folytatjuk…