Close

Révkomáromi tanácskozás – Tiltakozik a nemzeti összetartozás bizottságának szlovákiai ülése miatt a pozsonyi parlament elnöke

A magyar parlament nemzeti összetartozás bizottságának a szlovákiai Révkomáromban esedékes szerdai ülése miatt tiltakozott kedden Pavol Paska, a szlovák törvényhozás elnöke délutáni pozsonyi sajtóértekezletén.


„Nem tartjuk előírásosnak az ilyen hozzáállást. Az ajtók mindig nyitva állnak, örömmel fogadjuk a magyar képviselőket, de a protokollnak megfelelően” – jelentette ki Pavol Paska.

Elmondta, a kihelyezett üléssel kapcsolatos tiltakozását Magyarország pozsonyi nagykövetének, Balogh Csabának is kifejezte, amikor az kedd délelőtt udvariassági látogatást tett nála.

Pavol Paska a szerdai találkozóval kapcsolatban nehezményezte, hogy annak „minden témája szlovák állampolgárokat érint.” Hozzátette: „Amennyire tudom, semmi sem változott azzal kapcsolatban, hogy Szlovákia minden állampolgáráért a nemzeti parlament és a szlovák kormány felel!” Hangsúlyozta: a schengeni egyezmény nem a határokat szüntette meg, csak eltávolította a határátlépés korlátait.

„Szlovákia független ország. Ezek az urak eljönnek egy szuverén nemzeti parlamentből Szlovákia állampolgárairól beszélgetni” – emelte ki a politikus.

A szlovák parlament elnöke szerint példa nélküli, hogy egy ország nemzeti parlamentje egy hivatalos bizottság kihelyezett ülését egy másik állam területére szervezze. Hangsúlyozta: a kihelyezett ülést anélkül szervezte a magyar parlament, hogy bármilyen módon is értesítette volna a Szlovák Köztársaságot.

 

Hozzáfűzte: kész arra, hogy az ügy kapcsán levélben kérjen  Kövér Lászlótól, a magyar törvényhozás elnökétől magyarázatot, és egyben annak megerősítését, hogy a kétoldalú kapcsolatok a kölcsönös tiszteletre és egyenlőségre épülnek.

Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke újságírók előtt a nemzeti összetartozás bizottságának kihelyezett ülését „ismétlődő hibának” nevezte. Leszögezte: pártja nem képviselteti magát a találkozón.  

„Biztosan nem megyünk. Nem járunk olyan helyekre, ahová nem hívtak meg” – tette hozzá.

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke Pavol Paska kijelentései kapcsán az MTI-nek azt mondta: a kijelentések tónusa kísértetiesen emlékeztet azokra az időkre, amikor Sólyom Lászlót nem engedték belépni Szlovákiába. Hozzátette: úgy tűnik, Robert Ficóék feszültséget kívánnak kelteni a szlovák-magyar viszonyban, így próbálják elkendőzni a kormány által bejelentett megszorításokat.
  
A magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának kihelyezett ülése a tervek szerint szerda délelőtt lesz a szlovákiai Révkomáromban, a Selye János Egyetem Danubius Multifunkcionális Központjában. A kihelyezett ülésen felvidéki magyar politikusok mellett több egyházi és közéleti személyiség, valamint szakmai, civil és ifjúsági szervezetek képviselői is részt vesznek.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top